Társoldalunk:
Hírlevél

A Mercedesnél azt gondolják, a rajtelsőséget vette el tőlük Sergio Pérez

2022.09.03. 17:26

Az előzetesen bizakodó Mercedes csalódottan értékelt a Holland Nagydíj időmérője után, ahol a hétvége korábbi eredményei és a Hungaroringhez hasonló pályakarakterisztika alapján előkelőbb helyezésben reménykedhetett a csapat.

A szabadedzéseken nyújtott ígéretes teljesítmény után az időmérőn is sokáig esélyes volt az első sorra a Mercedes, hiszen a Q1-et Lewis Hamilton, a Q2-t pedig George Russell zárta a második helyen – végül azonban csak a 4. és a 6. rajtkocka jutott a két pilótának. Ez részben annak is köszönhető, hogy az utolsó gyors körét egyikőjük sem tudta befejezni a Sergio Pérez megforgása által okozott sárga zászlós fázis miatt, így érthetően elégedetlen volt George Russell is, aki azonban mással is magyarázta a gyengébb Q3-as teljesítményét.

Russellnek a hatodik rajthelyről kell törekednie az idei tizennegyedik top ötös helyezésének megszerzéséreForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

„Az autó egész hétvégén remekül teljesített, így nagyon jó érzéseim voltak az FP3 után. Azonban [az időmérőn] nekem nem igazán sikerült [kihozni a maximumot], nem tudom miért. Végső soron a Q2-ben mutatott gyengébb teljesítmény okozta a harmadik szakaszban nyújtott visszaesést, mert másodszorra is kellett a [lágy] gumikat használnunk, így pedig csak egy garnitúrám maradt a Q3-ra. Ezt csak tetézte, hogy a sárga zászló miatt esélyem sem volt javítani, úgyhogy egy kicsit csalódott vagyok" – nyilatkozta Russell a Sky Sportsnak, majd kifejezte reményét, hogy a futamon a Ferrari csak Max Verstappenre fog koncentrálni, és kihasználhatják az ebből adódó lehetőséget.

Russellék csapatfőnöke, Toto Wolff is kiemelte, hogy jelentős előrelépést mutatott a csapata, amit azonban a Q3-ban nem sikerült megfejelnie a Mercedesnek egy igazán kiemelkedő eredménnyel.

„Nagyon frusztráló, mert Verstappen és Leclerc tizedre volt tőlünk a végén, miközben
Lewis egyértelműen a pole-ért harcolt.Előrébb léptünk, de volt, hogy [Verstappen és Leclerc] előtt jártunk, szóval ennél is jobb lehetett volna a végén – nyilatkozta Wolff, aki azonban Pérezt nem hibáztatta a megforgásért. – Abszolút [játékban vagyunk újra], minden lehetséges, hiszen erős versenyautónk van, a második sorból indulunk. Meglátjuk, holnap ez mit eredményez."

A második szektor végén Hamilton 134 ezreddel maradt el Verstappen idejétől, viszont nem lett volna szüksége űridőre, hogy megverje a címvédőt, hiszen csak 39 ezreddel kellett volna felülmúlnia a Leclerc által futott legjobb harmadik szektort. A hétszeres világbajnok egyetért főnökével.

Az utolsó kör jó volt, a harmadik szektorba érve határozottan jól álltamkezdte. – Aztán láttam az ellenkező irányba néző autót, és bele kellett emelnem. Ez a kör legalább a harmadik helyre elég lehetett volna, meglátjuk, hogy holnap be tudom-e ezt pótolni. Örülök, hogy az autónk sokkal jobb lett ezen a hétvégén, ez izgalmas. Az egész időmérőn csupán egy tizeddel voltam lemaradva a Red Bull mögött, ami nagy hitet adott nekem, hogy talán mi jelenthetjük a különbséget, de nem így alakult.”

A múlt heti Belga Nagydíjon a Mercedesnek óriási volt a hátránya egy körön a Red Bull-lal és a Ferrarival szemben, ehhez képest most hatalmas a kontraszt. Hamilton szerint a pálya kedvez nekik, és ezáltal a versenygépet is könnyebb hatékonyan beállítaniuk.

Hamilton akár a pole pozícióért is harcolhatott volnaForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„Nagyon elégedett vagyok az autó beállításaival az egyensúlyával, remélem, holnap a gumikopásnak is szerepe lesz, és mi lehetünk fölényben – folytatta. – Az autó aerodinamikai jellemzői itt sokkal jobban működnek. Múlt héten magasabban kellett működtetnünk a kocsit, és azt a kis tartományt, ahol az autónk jól megy, itt sokkal könnyebben meg lehet találni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK