Vágólapra másolva!
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke szerint a Michael Schumacher állapotáért aggódó szurkolóknak tudniuk kell, hogy a Forma-1 legendás, hétszeres világbajnoka "a legjobb kezekben van".

Ahogy azt már korábban megírtuk, egyes orvosok szerint a német legenda felépülésére szinte semmi esélyt nem látnak, viszont vannak olyan elkötelezett barátai Schumachernek akiket ez nem befolyásol abban, hogy milyen gyakran tesznek látogatást nála. Ilyen Jead Todt is, aki időről-időre megoszt némi információt a némettel kapcsolatban:

- nyilatkozta a francia sportvezető a Sport Bild című napilap szerdai számában.

Schumacher szenvedélyesen szeretett síelni, ahova a családja is rendszeresen elkísérte Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Todt további részleteket nem árult el Schumacher egészségi állapotáról, ugyanakkor azt mondta, élete végéig rendszeresen meg fogja látogatni a német ex-versenyzőt.

- jelentette ki a 76 éves szakember, aki 1994-től egészen 2009-ig dolgozott a Ferrarinál, amelynek versenyautójával Schumacher 2000 és 2004 között sorozatban öt F1-es világbajnoki címet nyert.

Az 53 esztendős Schumacher 2013 decemberében szenvedett síbalesetet, súlyos fejsérülései miatt kétszer műteni kellett,

azóta nem mutatkozik nyilvánosan, a hivatalos információk szerint genfi otthonában lábadozik.
Forrás: MTI