A 308 versenyén 155 dobogó, 91 futamgyőzelem, és összesen 7 világbajnoki cím. Ahhoz, hogy Michael Schumacher ezt a lenyűgöző pályafutást véghez vihesse, neki is kellett egy első siker: erre egy évvel az F1-es bemutatkozása után, 1992. augusztus 30-án került sor. Az évforduló apropóján összegyűjtöttük a hétszeres világbajnok első, majd az azt követő kilencven győzelmének történetét.
Schumacher Forma-1-es karrierjében egyértelműen fontos szerepet játszott Spa-Francorchamps, nem véletlenül tartotta ezt az egyik kedvenc helyszínének. 1991-ben ezen a pályán mutatkozott be a sportágban a Jordannel Bertrand Gachot helyén, és noha a versenyen kuplungproblémák miatt nem tudott elindulni, az időmérős hetedik helye megmutatta, hogy milyen tehetség van a 22 éves németben. A következő futamon ezt megerősítette azzal, hogy a Benettonnal pontot szerzett, a következő egy évben pedig öt dobogós helyezése is volt. Az első győzelemig azonban vissza kellett térnie Belgiumba augusztus végén.
1. 1992-es Belga Nagydíj
A harmadik helyről induló Schumacher mindenkinek bebizonyította, hogy esőben is kiválóan vezet, hiszen a verseny elején megérkező csapadékkal ő birkózott meg a legjobban. Ayrton Sennát és a teljes szezonban óriási fölénnyel rendelkező Williamseket, köztük a vb-címét korábban bebiztosító Nigel Mansellt is nagy különbséggel megelőzve szerezte meg az első győzelmét.
2. 1993-as Portugál Nagydíj
Több mint egy évet kellett várni az újabb sikerig, ekkor szintén a Williams volt az év kimagasló csapata. Ezért is volt óriási bravúr, hogy Schumacher az egykiállásos taktikájának is köszönhetően a hatodik rajtkockából a táv felénél már az élre került, majd óriási csata után sikerült maga mögött tartania Alain Prostot, aki a második hellyel is bebiztosította a vb-címét.
3. 1994-es Brazil Nagydíj
Az 1994-es szezonnyitón komoly jelzést adott Schumacher, hogy a Benettonnal számolni kell az idény során. A némettel egyedül Senna tudta tartani a lépést a futamon, ám a brazil a hajrában kiesett, így Schumacher a második helyezett Damon Hill-lel szemben is körelőnyben fejezte be a versenyt, teljes pályafutása legnagyobb különbségű győzelmét szerezve.
4. 1994-es Csendes-óceáni Nagydíj
Brazília után Japánt is meghódította a német, hasonlóan nagy – 75 másodperces – különbséggel, miután az első kanyartól kezdve folyamatosan vezette a futamot.

5. 1994-es San Marinó-i Nagydíj
Az első imolai győzelmére emlékeznek talán a legkevesebben, hiszen a hétvégét beárnyékolta Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halála. A brazil tragikus balesete utáni újraindítástól kezdve Schumacher lényegében végig az élen haladt, a győzelmének azonban senki, még ő maga sem tudott őszintén örülni.
6. 1994-es Monacói Nagydíj
1951 óta először fordult elő, hogy egy F1-es futamon nem volt a rajtrácson korábbi világbajnok. Schumachernek azonban ez sem volt plusz teher, és élete első pole pozícióját rajt-cél győzelemmel tudta futamelsőségre váltani a hercegségben, az év negyedik futamát is megnyerve.
7. 1994-es Kanadai Nagydíj
A spanyolországi második helyet követően visszatért a siker útjára a német, akit a verseny közepén megérkező eső sem hátráltatott, így Monacóhoz hasonlóan Montréalban is az első métertől az utolsóig vezetett.
8. 1994-es Francia Nagydíj
Hiába erősített a nagy rivális Williams a visszatérő Nigel Mansell-lel, és szerezte meg a csapat az első sort a rajtrácson, ez sem akadályozta meg Schumachert abban, hogy már az első körben átvegye a vezetést, és a hatodik sikerét érje el az év hetedik futamán.

9. 1994-es Magyar Nagydíj
A Brit Nagydíjon elkövetett súlyos szabálytalansága (nem töltötte le időben a stop&go büntetést, majd figyelmen kívül hagyta a fekete zászlót is) komoly következményekkel járt, hiszen a silverstone-i kizárás mellett két futamról is eltiltották a németet. Így aztán minden pontra szüksége volt Hill-lel szemben az összetettben, a brit előtt aratott gondtalan hungaroringi győzelme pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ő ünnepeljen az év végén.
10. 1994-es Európai Nagydíj
A szezonban az utolsó sikerét Jerezben szerezte meg Schumacher, ahová az eltiltásának letöltése után egy pont előnnyel érkezett. Ismét Hill-lel csatázott az elsőségért: a gyorsabb bokszkiállásoknak is köszönhetően a brit elé tudott kerülni, majd ott is maradt, így növelte az előnyét az összetettben. Japánban ugyan visszazárkózott rá Hill, a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon történt ütközésük után mégis Schumacher ünnepelhette az első világbajnoki címét.
11. 1995-ös Brazil Nagydíj
Ha brazíliai szezonnyitó, akkor Schumacher-győzelem. Ugyanis miután a műszaki hibát szenvedő Hill kiesett az élről, csak a másik williamses, David Coulthard tudott veszélyt jelenteni a németre, de végül őt is maga mögött tudta tartani, így a negyedik São Pauló-i futamán is a dobogóra tudott állni, ráadásul ezúttal is annak a tetejére.
12. 1995-ös Spanyol Nagydíj
Schumacher Spanyolországban is megőrizte a százszázalékos mérlegét, ami a dobogókat illeti, ám 1995-ben először tudott nyerni Katalóniában. Ráadásul rajt-cél győzelemmel tette mindezt, és közel egy perccel előzte meg csapattársát, Johnny Herbertet.

13. 1995-ös Monacói Nagydíj
A következő futamon azt is megmutatta, hogy Monte-Carlóban lehet úgy is nyerni, hogy nem az első rajtkockából indul valaki, és nem is a pályán előzi meg élen haladót. A nagy rivális Damon Hill és a Williams boksztaktikájánál ugyanis a Benetton jobbat tudott mutatni, így ezúttal a jó stratégiával került az élre Schumacher, és a verseny végéig ott is maradt.
14. 1995-ös Francia Nagydíj
Szinte lemásolták az élcsapatok a Monacóban történteket, ugyanis Hill azzal bukta el az első helyét, hogy a bokszutcában jobban dolgoztak a Benetton emberei, így Schumacher ismét a brit elé tudott kerülni, majd senkitől sem veszélyeztetve megszerezte szezonbeli negyedik sikerét.
15. 1995-ös Német Nagydíj
Hiába az újabb Hill-féle pole pozíció, a brittel ezúttal a törött kardántengelye babrált ki, és amiatt kellett feladnia a futamot az élről. A német így az egy évvel korábbi kiesése után végre a hazai közönségnek is bizonyíthatott, és a Williams hiába próbált visszavágni a Benettonnak Coulthard másféle boksztaktikájával, végül Schumacher maradt az élen a szurkolói nagy örömére.

16. 1995-ös Belga Nagydíj
Az elmúlt másfél év, és talán a teljes karrierje legnehezebb győzelmét szerezte meg a kedvenc helyszínén a német. Az elrontott időmérő után a 16. helyről kellett rajtolnia, ám a többiek hibáinak is köszönhetően féltávnál – néhány perccel az eső megjelenése után – már az élen haladt. Míg a többiek siettek be a bokszba esőgumikért, addig a Benetton kint tartotta Schumachert a slickeken, és ugyan csúszkált a német – amivel az őt előzni próbáló Hill szerint szabálytalanul őrizte a pozícióját –, hamar elállt az eső és száradt a pálya, így a taktika ismét az enstone-i alakulatnál volt kifizetődő.
17. 1995-ös Európai Nagydíj
A legendás nürburgringi pályán először állt rajthoz Schumacher, és egyből sikerrel is zárta a hazai hétvégét. Ezúttal nem egy Williamsre kellett a legjobban vigyáznia, hanem arra a Jean Alesire, akivel a következő szezontól helyet cserélt. A Ferrari franciája ugyanis a kezdetben vizes aszfalthoz jobban alkalmazkodott, és két körrel a vége előtt még az élen haladt, ekkor azonban Schumacher utolérte, majd könnyedén megelőzte őt a gyorsabb Benettonnal.
18. 1995-ös Csendes-óceáni Nagydíj
Három pont is elég volt Schumachernek az újabb vb-címe bebiztosításához, ám – ismét a gyors szerelőinek is köszönhetően – Coulthardot megelőzve az élre állt, így a dobogó tetején ünnepelhette meg a sikerét Mimaszakában.
19. 1995-ös Japán Nagydíj
A mezőny Japánban maradt – igaz, Szuzukába költözött –, Schumacher pedig ismét nyerni tudott a szigetországban, amivel a Benettonnak a konstruktőri címet is bebiztosította. A német első helyét az sem veszélyeztette, hogy húsz körrel a vége előtt elkezdett esni az eső, sőt az őt üldöző két Williams járt pórul a körülmények változása miatt, így még nagyobb fölénnyel szerezte meg utolsó benettonos futamgyőzelmét.

20. 1996-os Spanyol Nagydíj
1996-ban a Williamsnek végre minden összejött, és mindkét vb-címet meg tudták szerezni. A visszafogottabb Ferrarival azonban így is eljutott három sikerig Michael Schumacher. Közülük az elsőt a szakadó esőben megrendezett Spanyol Nagydíjon szerezte meg, amelyen bárki másnál sokkal jobban alkalmazkodott az időjárási viszonyokhoz: körönként két-három másodpercet vert a teljes mezőnyre. így több mint egy év után nyert futamot a Ferrarinak.
21. 1996-os Belga Nagydíj
Schumacher újabb belgiumi elsőségét az sem akadályozta meg, hogy a szabadedzésen súlyos balesetet szenvedett. A Ferrari is megmutatta, hogy egy jó bokszstratégiával le tudják győzni a Williamset, és egy biztonsági autós fázisból jól jött ki a német, így a hajrában könnyedén tartotta maga mögött Jacques Villeneuve-öt.
22. 1996-os Olasz Nagydíj
Rögtön a következő versenyhétvége is a hétszeres világbajnok sikerét hozta, a monzai pályán a száraz idő ellenére sokan kicsúsztak a pályáról, és a Rettifilo-sikán is többeken kifogott. Schumacher is egyszer a gumifalnak ütközött, ám nem sérült meg a Ferrarija, így pedig megőrizte előnyét a rá a futam nagy részén egyedüliként veszélyes Alesivel szemben.

23. 1997-es Monacói Nagydíj
A monte-carlói pályán is megmutatta a német, hogy miért gondolták a mezőny legjobb esőmenőjének, ugyanis fölényes rajt-cél győzelmet aratott a hercegségben. A mezőny több mint fele balesettel zárta a futamát, és maga Schumacher is belehibázott egyszer a versenyébe, ám ő jó helyen tette, így tízmásodperces veszteséggel megúszta az incidenst, és így is magabiztos előnnyel rendelkezett a két óra után leintett nagydíj végére.
24. 1997-es Kanadai Nagydíj
Miután a hazaiak kedvence, Villeneuve a Bajnokok falának csapódott a futam elején, Coulthard pedig az élről történő bokszkiállása után kuplungproblémákkal szenvedett, Schumacher nevető harmadikként szerezte meg a második montréali győzelmét.
25. 1997-es Francia Nagydíj
Magny-Cours-ban a honfitárs Heinz-Harald Frentzen volt a legnagyobb ellenfele Schumachernek. Azonban a futam hajrájában megérkező eső idejére annyira magabiztos volt az előnye, hogy egyrészt a száraz pályás gumikon a pályán maradt, másrészt öccsének, Ralfnak engedte, hogy visszavegye a körét, aki ezáltal az utolsó körben balesetező Coulthard miatt pontot is tudott szerezni.
26. 1997-es Belga Nagydíj
Az eső Belgiumban is szerepet játszott, a német pedig ismét bizonyította klasszisát. Miután kiment a biztonsági autó a negyedik körben, Schumacher egy percen belül az élre tudott állni a harmadik helyről, majd a verseny végéig ott is maradt, közel fél perccel megelőzve a teljes mezőnyt a fokozatosan száradó pályán.

27. 1997-es Japán Nagydíj
Szuzukába már Villeneuve érkezett vb-éllovasként, miután a 100. F1-es hétvégéjére készülő Schumacher a legutóbbi három futamon mindössze két pontot szerzett. A kanadai azonban figyelmen kívül hagyta a japán szabadedzésen a sárga zászlókat, így a mezőny hátuljáról kellett volna rajtolnia a pole helyett – a Williams fellebbezése miatt mégis az élről indulhatott, ám a verseny után visszamenőleges hatállyal kizárták Villeneuve-öt a nagydíjról. A Frentzen elleni csatából győztesen kikerülő, így a futamot egyébként is megnyerő Schumacher pedig a szezonzáró előtt így egy ponttal visszavette a vezetést az összetettben – a jerezi zárófutamon aztán szándékosan ütközött Villeneuve-vel, így utólag a teljes pontversenyből kizárták, a kanadai pedig világbajnok lett.
28. 1998-as Argentin Nagydíj
A Williamset 1998-ra felváltotta a McLaren, mint a Ferrari legnagyobb kihívója. A két kettős győzelem után az év harmadik, egyben a történelem máig utolsó argentínai versenyén azonban már sikerült is a Schumacher-bravúr annak ellenére, hogy Coultharddal összeért, Mika Häkkinennel pedig nagyot csatázott a futam során.
29. 1998-as Kanadai Nagydíj
Az első montréali rajt remekül alakult a németnek, egy baleset okozta újraindításnál viszont visszaesett a hétszeres világbajnok, és onnan kellett felkapaszkodnia. Mindkét McLaren műszaki hibát szenvedett, így a táv második felében Giancarlo Fisichella volt a legnagyobb ellenfele, és végül győztesen tudott kikerülni a párharcból.
30. 1998-as Francia Nagydíj
Az év során először Magny-Cours-ban volt erőből egyértelműen jobb a Ferrari a McLarennél, így Schumacher mögött a csapattársa, Eddie Irvine zárt – aki a teljes futamon egyfajta védelmet nyújtott a németnek –, így nyolc év után először szerzett kettős győzelmet a Scuderia.
31. 1998-as Brit Nagydíj
A silverstone-i esőben hiába vezetett már a futam felénél nagy különbséggel Häkkinen, a hajrában hibázott a finn, így Schumacher a sorozatban a harmadik győzelmével két pontra felzárkózott rá az összetett élén. A német elsőségéhez a Ferrari okos taktikája is kellett, miszerint a stop&go büntetést – amit egy biztonsági autós fázis alatt történő előzés miatt kapott, és amit utólag visszavontak a versenybírók – az utolsó körben töltették le vele, így már áthaladt a célvonalon, amikor megállt a bokszutcában.

32. 1998-as Magyar Nagydíj
Michael Schumacher újabb sikerét a Hungaroringen a Ferrari csapatfőnökének, Ross Brawnnak, és az ő zseniális háromkiállásos taktikájának köszönhette, elsősorban ennek köszönhetően múlta felül a McLareneket – igaz, Häkkinen lengéscsillapítójával is voltak problémák, ami a rosszabb bokszstratégia mellett szintén hátráltatta a riválist.
33. 1998-as Olasz Nagydíj
Azután, hogy a lendületben lévő Schumacher Coulthard hibája miatt Belgiumban kiesett az élről, a német extra motiváltan érkezett Monzába, ahol egy győzelemmel vágott vissza a mclareneseknek. A Ferrari történetének 600. futamán ismét műszaki gondokkal küzdöttek a wokingiak, a Scuderia kettős győzelméért azonban addig így is meg kellett harcolnia Schumachernek (és Irvine-nak), aki először ünnepelhetett öccsével együtt a dobogón, ráadásul az összetettben is utolérte Häkkinent két futammal a vége előtt.
34. 1999-es San Marinó-i Nagydíj
Miután a finnek sikerült jobban az előző szezon hajrája, 1999-ben is Mika Häkkinen kezdte jobban a versenyeket. Azonban a szezonnyitó után Imolában is fel kellett adnia a futamot a címvédőnek, így Schumacher a győzelmével – amit a Coulthard elleni harcot sikeresen megvívva szerzett meg – átvette a vezetést az összetettben is.
35. 1999-es Monacói Nagydíj
A következő futamon az előnyét növelni is tudta, miután Monacóban az első kanyarban megelőzte Häkkinent, és a különbséget fokozatosan növelve magabiztosan nyert ismét a hercegségben – ezúttal száraz pályán. A szezonban ez volt az utolsó győzelme, ami a McLaren javulása mellett elsősorban annak köszönhető, hogy a silverstone-i hétvégén egy balesetben eltörte a lábát, így hét versenyt is ki kellett hagynia.

36. 2000-es Ausztrál Nagydíj
Schumacher az addigi kilenc ausztráliai versenyből mindössze kétszer szerzett pontot, Melbourne azonban nagyobb sikert hozott, mint Adelaide. Az első itteni győzelmében megint segítségére voltak a meghibásodott McLarenek, valamint az élről kieső Frentzen is, így azonban az új csapattársával, Rubens Barrichellóval együtt ünnepelhették a dobogón a szezonkezdetet.
37. 2000-es Brazil Nagydíj
A második futamon ismét Häkkinen műszaki hibát szenvedő autója miatt került az élre Schumacher, amit megint kihasznált, hogy aztán Pelé adja át neki a győzelemért járó trófeát.

38. 2000-es San Marinó-i Nagydíj
Imolában is a finn volt a fő ellenfél, aki ezúttal sem lehetett teljesen megelégedve az autójával, ám az év harmadik futamán nem ezen múlt a győzelme, hiszen a bokszkiállások után cserélt helyet Schumacherrel. A verseny után az alábbi volt a vb-pontverseny élmezőnye: 1. Schumacher 30 pont, 2. Barrichello 9 pont, 3. Fisichella 8 pont. Már ekkor valószínűsíthető volt, hogy ez az év a németé lesz.
39. 2000-es Európai Nagydíj
Ezt a vélekedést kissé elbizonytalanította, hogy a következő két futamon a McLaren kettős győzelmet szerzett. A Nürburgringen azonban ismét jött az eső, így pedig jött Schumacher, aki a fölényes győzelmével újabb érvet szerzett amellett, hogy ő a mezőny legjobb esőmenője.
40. 2000-es Kanadai Nagydíj
A Monacói Nagydíjon az élről tört el a német felfüggesztése, így Kanadában ismét bizonyítani akart. Ez sikerült is, az esőben a Ferrari uralta a versenyt, a hajrában pedig noha Barrichello majdnem meg is lepte Schumachert, végül pályafutása legszorosabb (174 ezredmásodperces különbségű) sikerét aratva megszerezte a negyvenedik győzelmét.
41. 2000-es Olasz Nagydíj
Monzában ismét visszatért a Schumacher-Häkkinen csata, és a hajrában hiába volt frissebb gumikon a finn, nem tudta megakadályozni a német sikerét, aki ezzel egy ötfutamos nyeretlenségi sorozatot állított meg. A példaképet, Ayrton Sennát így utolérte a győzelmek számában, amit érzelemdúsan fogadott a verseny után.
42. 2000-es Amerikai Nagydíj
Az első észak-amerikai futamának elején visszaelőzte a rajt után őt feltartó Coulthardot, így nem volt esélye ellene a McLarennek a folytatásban. A fantasztikus hangulatban a Ferrari ráadásul kettős győzelmet ünnepelhetett, Häkkinen kiesése miatt pedig visszavette a vezetést az összetettben.
43. 2000-es Japán Nagydíj
Az utolsó előtti hétvégére, Japánba úgy érkezett a mezőny, hogy Schumacher egy győzelem esetén bebiztosítja a harmadik vb-címét, egyben a Ferrarinak az elsőt 1979 óta. Ezt pedig teljesítette is: hiába volt Häkkinen folyamatosan közel hozzá, a német bírta a nyomást, és az ötödik Japánban aratott sikerének így duplán örülhetett.
44. 2000-es Maláj Nagydíj
A konstruktőri címért azonban még meg kellett küzdeni a szezonzárón a McLarennel, de ezt is sikerrel hajtotta végre Schumacher (és Barrichello): az utolsó körökben hibátlanul védekezett Coultharddal szemben, Barrichello pedig harmadik lett, így boldogan pezsgőzhettek a dobogó tetején Ross Brawnnal és a piros parókájukkal.
45. 2001-es Ausztrál Nagydíj
Ugyanaz a hármas, ugyanolyan sorrendben állhatott fel a dobogóra az évszázad első futama után, mint ahogy lezáródott a 2000-es szezon. Melbourne-ben is Coulthard jelentette az egyetlen veszélyt Schumacher győzelmére, ám a német Kimi Räikkönen és Fernando Alonso F1-es debütálásán is sikerrel védekezett a skót ellen.
46. 2001-es Maláj Nagydíj
Őszről tavaszra került át a sepangi futam, de Schumacher ugyanúgy legyőzhetetlen volt Malajziában, amivel sorozatban a hatodik győzelmét szerezte meg. Voltak azonban kellemetlen pillanatok számára is a verseny során, hiszen a Ferrari szerelői a megszokottnál lassabban dolgoztak az autóján a kerékcserénél, és a fokozatosan felszáradó aszfalt is megtréfálta egyszer-kétszer, ám minden kicsúszásából sértetlenül visszatért, és így is fölényesen nyerte meg a nagydíjat.
47. 2001-es Spanyol Nagydíj
Talán a leginkább ajándékba kapott győzelem a 2001-es spanyolországi futamon érte Schumachert, hiszen Häkkinen újabb balszerencséje kellett a 47. sikerhez. A McLaren finnje a teljes versenyt uralta, a bokszkiállások után átvette a vezetést, majd az utolsó kört 40 másodperces előnnyel kezdte. A Mercedes-motor azonban ismét megadta magát, Häkkinen kénytelen volt félrehúzódni, a németnek pedig az ölébe pottyant az elsőség.
48. 2001-es Monacói Nagydíj
Ismét egy olyan monte-carlói verseny, ahol az első kanyarban került az élre Schumacher, majd ott is maradt. Ezúttal nem volt eső a futamon, Ferrari-fölény viszont igen, Barrichello viszont csak tapadni tudott a németre, megelőzni őt nem.
49. 2001-es Európai Nagydíj
Az utóbbi futamok eredményeiből alkotott sorminta (1., 2., 1., 2.) alapján első helynek kellett következnie Schumachertől, a Nürburgringen pedig ezt meg is valósította. A hazai versenyén sokáig az öccse volt rá a legveszélyesebb, akivel az előző, Kanadai Nagydíjon először szereztek kettős győzelmet. Egy kiállása után azonban Ralf áthajtott a bokszkijáratnál a fehér vonalon, így megbüntették, és csapattársa, Juan Pablo Montoya üldözte tovább a testvérét – mindhiába.

50. 2001-es Francia Nagydíj
A gyorsasága mellett az újabb remek Ferrari-boksztaktika is kellett ahhoz, hogy Magny-Cours-ban Ralf előtt végezzen, végül Michael örülhetett jobban a kettős Schumacher-győzelemnek.
51. 2001-es Magyar Nagydíj
Hiába esett ki az előző, hazai versenyén, az összetettben akkora előnye volt, hogy a mogyoródi győzelemmel már négy futammal a vége előtt bebiztosította újabb vb-címét. Maga a verseny a korábbi Magyar Nagydíjakhoz képest kevesebb izgalmat hozott, ám látni Schumacher óriási fölényét és megélni azt, hogy már Magyarországon világbajnokot avatnak, örök emlékeket adtak a szurkolóknak.
52. 2001-es Belga Nagydíj
Ami miatt szintén emlékezetes volt a hungaroringi futam, hogy azzal a sikerrel érte utol a Alain Prostot a győzelmek számában, a következő alkalommal pedig túl is szárnyalta a francia megdönthetetlennek hitt rekordját – tette mindezt a kedvenc pályáján, rajt-cél győzelmet aratva a Luciano Burti balesete miatt lerövidített futamon.
53. 2001-es Japán Nagydíj
Bár úgy tűnt, a szezon hajrájára elveszítette a lendületét Michael Schumacher, a szezonzáró szuzukai futamon ismét hozta a szokásos japán formáját. Montoya ugyan komoly fenyegetés volt rá a teljes versenyen, az elsőség a németé lett, aki így 2000-hez hasonlóan 9 sikerrel zárta az évet, ráadásul a 123 szerzett pontja és az 58 pontos előny a második helyezett Coulthardhoz képest egyaránt új rekordot jelentett.
54. 2002-es Ausztrál Nagydíj
Az új szezon elején is a kolumbiai volt a legközelebb Schumacherhez, azonban egy hibája után a német átvette a vezetést, és a verseny végéig megtartotta azt. A Häkkinen helyére érkező Räikkönen karrierje első dobogóját szerezte a két rivális mögött.

55. 2002-es Brazil Nagydíj
Az év harmadik futamán ki-ki párharc volt a Schumacher fivérek között, amit Pelé annyira csodált, hogy elfelejtette időben leinteni a versenyt, amit végül alig fél másodperces előnnyel Michael nyert meg Ralf előtt.
56. 2002-es San Marinó-i Nagydíj
Imolában a viharfelhők nem eredményeztek esőzést, így a Ferrari nagyobb probléma nélkül szerezte meg az első kettős győzelmét az évben, a harmadik helyen ráadásul Ralf Schumacher végzett, teljessé téve bátyja boldogságát.
57. 2002-es Spanyol Nagydíj
Spanyolországban megmutatta, hogy hátvéd nélkül is képes a könnyed győzelemre, hiszen Barrichello váltóprobléma miatt el sem tudott indulni, Schumacher mégis roppant magabiztos sikert aratott, végig az élen haladva.
58. 2002-es Osztrák Nagydíj
Öt sikertelen próbálkozás után Spielberget is meghódította a német, ehhez viszont kellett a Ferrari csapatutasítása is, miszerint a teljes futamon az élen autózó Barrichello az utolsó kanyarban engedje el a világbajnoki pontversenyben egyébként is hatalmas fölénnyel vezető németet – csakúgy, mint egy évvel korábban, akkor a második helyért kellett megtennie. A dobogón így senki nem volt boldog, a német himnusznál pedig a pódium tetején a Schumacher által odatessékelt brazil is állt.
59. 2002-es Kanadai Nagydíj
Monacóban nem talált fogást Coulthardon, ám nem tartott sokáig Schumacher nyeretlenségi sorozata, hiszen Montréalban visszavágott a skótnak. Ehhez szüksége volt a saját remek taktikája mellett a csapattársa elrontott bokszstratégiájára, majd Montoya műszaki hibájára, hiszen ezek után állt csak az élre – amit győzelemre is váltott.
60. 2002-es Brit Nagydíj
A silverstone-i versenykörülményekhez jobban alkalmazkodott a Bridgestone a Michelinnél, így hiába tűnt úgy, hogy Montoya és a Williams jöhet ki sikerrel a hétvégéből, mégis újabb Ferrari-féle kettős győzelmet láthatott a közönség. Schumacher a 60. elsősége mellett a 107. dobogóját is ünnepelhette, amivel ebben a mutatóban is átvette a vezetést az örökranglistán Prosttól.
61. 2002-es Francia Nagydíj
Räikkönen jó úton járt a pályafutása első F1-es sikere felé, az utolsó körökben hibázott, így Schumacher elment mellette, a német pedig a győzelmével hat futammal a vége előtt megszerezte a rekordbeállítást jelentő ötödik világbajnoki címét.
62. 2002-es Német Nagydíj
Egy héttel később a hazai pályájára tehát már tét nélkül érkezhetett Schumacher, ám ő így is tovább folytatta páratlan szezonját, és mindkét Williams-BMW-t magabiztos előnnyel múlta felül, amivel a dobogó tetején ünnepeltethette meg magát a szurkolóival a nyári szünet előtt.
63. 2002-es Belga Nagydíj
Franciaországhoz hasonlóan Belgiumban is már hatodszorra nyert a német 2002-ben, miután az ismételten óriási Ferrari-fölényből ő jött ki győztesen, Barrichellónak sem adott sok esélyt a futamon.

64. 2002-es Japán Nagydíj
Stílusosan, egy Japánban aratott futamgyőzelemmel zárta le Schumacher azt a szezont, amelynek mindegyik versenyén dobogóra állhatott. Az újabb rajt-cél győzelmet megint csak a csapattárs tudta volna megakadályozni, ám fél másodperc maradt az előnyéből a brazillal szemben.
65. 2003-as San Marinó-i Nagydíj
Nem kezdte jól Schumacher a 2003-as idényt: három futam után nyolc ponttal állt, az élen Räikkönen háromszor annyival. Ráadásul az imolai verseny hetében halt meg a Schumacher testvérek édesanyja, Elisabeth – Michael és Ralf mégis rajthoz állt, nem is akárhogyan! Megszerezték az első két rajtkockát az időmérőn, majd a futamon is sokáig úgy tűnt, mindketten dobogóra állhatnak, végül aztán csak Michaelnek sikerült. A pezsgőzés azonban elmaradt, ahogy a sajtótájékoztatón sem vett részt a német, aki a himnuszok után azonnal elhagyta a pályát öccsével együtt.
66. 2003-as Spanyol Nagydíj
Rögtön a következő futamra azonban motiváltan tért vissza a tragédia után, így Spanyolországban sorozatban harmadszor is megnyerte a versenyt. Először volt Schumacher legnagyobb ellenfele egy nagydíjon a hazai pályán küzdő Fernando Alonso, a Renault fiatalja azonban ekkor még hiába üldözte az újjáépített Ferrarival induló németet, csak a második hely jutott neki.
67. 2003-as Osztrák Nagydíj
Spielbergben még az sem akadályozta meg Schumacher sorozatban harmadik sikerét, hogy az első bokszkiállásánál a szerelők a Barrichello autójához tartozó üzemanyag-betöltő csövet használták a tankoláshoz, így pedig a melléömlő benzin lángra kapott a Ferrarin. A tüzet sikerült hamar eloltani, a verseny folytatásában pedig a német visszakapaszkodott az élre, és magabiztosan nyerte meg a futamot.
68. 2003-as Kanadai Nagydíj
Talán ennél is nehezebb dolga volt Schumachernek Montréalban, ahol a harmadik helyről indulva átverekedte magát a két Williamsen, majd a bokszkiállások után sikeresen maga mögött tartotta a testvérét, Montoyát és Alonsót is, akik a táv második felében folyamatosan a német nyomában autóztak.
69. 2003-as Olasz Nagydíj
Az ő szintjén rengeteget, hat futamot kellett várni a következő győzelemre. A Hungaroring után az utolsó három hétvégét úgy kezdte meg a mezőny Monzában, hogy Schumacher előnye egy pont volt Montoya, és két pont Räikkönen előtt. A Ferrari hazai pályáján azonban nem lehetett legyőzni a németet, hiába üldözte őt a kolumbiai, így minden idők leggyorsabb (247,586 km/h) átlagsebességű futamának megnyerésével növelte az előnyét az összetettben.
70. 2003-as Amerikai Nagydíj
A következő helyszín Indianapolis volt, ahol az ott szokatlan esőben kellett teljesíteni a mezőnynek a verseny nagy részét, ilyen körülmények között pedig Schumacher bebizonyította, hogy 2003-ban is ő a legjobb. A michelines pilóták, elsősorban a csapadék megérkezése után a vezetést elveszítő Räikkönen szerint a nedves pályán sokkal hatékonyabb Bridgestone-gumiknak is komoly szerepe volt, Schumacher örömünnepét azonban ez a tény sem vetette vissza. Montoya egy büntetés után csak hatodikként zárt, így a német előnye kilenc pont volt a szezonzáró előtt, az ott szerzett 8. hellyel pedig a hatodik vb-címét is megnyerte.

71. 2004-es Ausztrál Nagydíj
A Schumacher által leginkább dominált szezon egy melbourne-i diadallal kezdődött. A Ferrari egyeduralkodását előrejelezte, ahogy az időmérős fölényét rajt-cél győzelemre váltotta Barrichellóval együtt.
72. 2004-es Maláj Nagydíj
A tempókülönbséget Sepangban is megmutatta. Noha itt Montoya közelebb tudott hozzá kerülni, mint két héttel korábban, a győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.
73. 2004-es Bahreini Nagydíj
A Forma-1 történetének első közel-keleti futamán Barrichello fenyegette a német hibátlan mérlegét, az azonos boksztaktikával rendelkező csapattárs végül másfél másodperces lemaradással haladt át a célvonalon Schumacher mögött.
74. 2004-es San Marinó-i Nagydíj
Noha a 2004-ben megtáltosodó és az első pole-ját szerző Jenson Button a szezon során először elvette az első rajtkockát Schumachertől, és a rajt után Montoya is fenyegette a jó pozícióját, végül ezt a futamot is könnyen nyerte meg a hétszeres világbajnok, aki hat éven belül már az ötödik imolai győzelmét szerezte.
75. 2004-es Spanyol Nagydíj
Ha már sorozatos siker, az év ötödik futama, egyben egyhuzamban a negyedik spanyolországi verseny is Michael Schumacher elsőségével zárult. A remekül rajtoló Jarno Trulli az első körökben ugyan meglepte őt, végül újabb könnyed kettős győzelmet ünnepelhetett a Ferrari.
76. 2004-es Európai Nagydíj
Trulli a Monacói Nagydíjon karrierje egyetlen F1-es sikerével vigasztalódhatott, miután a biztonsági autó mögött nem értette meg egymást az élen Schumacher és Montoya, így a német kénytelen volt feladni a futamot. A Nürburgringre azonban Schumacher túllépett az incidensen, és a teljes hétvégén óriási fölényt mutatva visszatért a győztesek útjára.
77. 2004-es Kanadai Nagydíj
Az időmérőn csak a hatodik helyet szerezte meg Kanadában, a bokszkiállások után már az élen haladt a versenyen. A táv második felében az (utólag szabálytalan fékrendszer miatt kizárt) öccsével harcolt a győzelemért, ám megőrizte az első helyet, így hetedszerre nyert Montréalban.
78. 2004-es Amerikai Nagydíj
Az év közepére áthelyezett indianapolisi versenyen még rosszabbul járt Ralf Schumacher, hiszen egy súlyos balesetet szenvedett a veszélyes pályán. Az öccse falnak csapódásakor Michael már átvette a vezetést Barrichellótól, majd a futam végéig kéz a kézben haladt az élen a csapattársával.
79. 2004-es Francia Nagydíj
Ahhoz, hogy Schumachernek Montréal után Magny-Cours-ban is meglegyen a hetedik sikere, óriásit kellett harcolnia Fernando Alonsóval. A spanyol Barrichellón kívül az első volt, aki 2004-ben tempóban is felvette a versenyt a némettel, ám a Ferrari négykiállásos taktikájával végül Schumacher felülkerekedett Alonsón.
80. 2004-es Brit Nagydíj
A szezon során először Silverstone-ban adott életjelet magáról a McLaren, Kimi Räikkönennek azonban a pole pozíciója ellenére sem volt esélye a negyedik helyről rajtoló Michael Schumacher ellen a hosszú futamon.
81. 2004-es Német Nagydíj
Az időmérő figyelembevételével váratlan kihívója akadt Schumachernek a hazai nagydíján, a 13. helyről rajtoló Button ugyanis már a 12. körben az élre került, majd sokáig úgy tűnt, hogy megszerezheti az első győzelmét. Schumacher azonban a hajrát jobban bírta, így július közepére beállította a 2002-es rekordját az egy szezonon belüli tizenegy futamgyőzelemmel.

82. 2004-es Magyar Nagydíj
A rekordbeállításból pedig zsinórban a hetedik elsőségével rekorddöntés lett a Hungaroringen: az év 13. futamán a 12. sikerét szerezte a német. A rajt-cél győzelmével és Barrichello második helyével pedig öt versennyel a vége előtt a Ferrari bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címét. Az augusztus végi, belgiumi nagydíjon pedig Schumacher egy második hellyel az egyéni vb-címet is megszerezte, pályafutása során hetedik alkalommal.
83. 2004-es Japán Nagydíj
A vb-győzelmek biztos tudatában a kisebb tét miatt kisebb motiváció hajthatta a hétszeres világbajnokot, hiszen sorozatban három versenyhétvégén maradt győzelem nélkül. Ám a szigetországba szinte hazajárt nyerni, így ezt nyolcadszor is megtette, méghozzá egy év elejét idéző könnyed futamgyőzelemmel, amit az öccsével együtt ünnepelhetett a dobogón. A szezonbeli tizenhárom siker pedig mindmáig rekord, egyedül Sebastian Vettel volt képes hasonlóra 2013-ban, eggyel több versenyhétvége alatt.
84. 2005-ös Amerikai Nagydíj
A 2005-ös szezonban óriási visszaesést kellett átélniük a Ferrari-szurkolóknak. A Renault és a McLaren jelentősen feljavult, Alonso és Räikkönen kimagaslott a mezőnyből, így a Scuderiánál egy-egy dobogós helyezésnek is már örülni kellett. Győzelemből egyetlen darab jutott a csapatnak: a michelinesek által emlékezetes módon bojkottált indianapolisi futamon a rajt után az volt a legnagyobb kérdés, hogy hány kört ad Schumacher és Barrichello a harmadik helyezettnek. Tiago Monteiro végül megúszta egykörös hátránnyal, a két ferraris pedig egymás között nagy csatában döntötte el az első hely sorsát.
85. 2006-os San Marinó-i Nagydíj
A sikerévek után megélt hanyatlás ellenére 37 évesen még maradt motiváció Schumacherben, és 2006-ban ő, illetve az új csapattárssal, Felipe Massával kiegészülve a Ferrari vált Alonso és a Renault legnagyobb kihívójává. Az első sikerre így is a negyedik futamig kellett várni, Imolában azonban magabiztosan versenyzett a német, noha a hajrában az egyre jelentősebbé váló gumikopás miatt Alonso közel járt ahhoz, hogy utolérje őt.
86. 2006-os Európai Nagydíj
Két héttel később hazatért a Nürburgringre, ahol a jobb bokszkiállásoknak köszönhetően került a spanyol elé, az utolsó körökben pedig sikeresen maga mögött tartotta Alonsót, így tovább zárkózott rá az összetett élén.
87. 2006-os Amerikai Nagydíj
A következő négy verseny egyaránt Fernando Alonso sikerével zárult, így szinte kötelező volt a vb-címért zajló csata fenntartásában Schumachernek, hogy sorozatban negyedszer is nyerjen Indianapolisban. Ezt meg is tette: a rajtnál ugyan megelőzte őt Massa, ám a táv második felére visszakerült az első helyre, és ebben a sorrendben szerezték meg az év első kettős Ferrari-győzelmét.

88. 2006-os Francia Nagydíj
Alonsónak két héttel később, Franciaországban sem volt esélye Schumacher ellen, ahol a német rekordot jelentő nyolcadik alkalommal tudott nyerni. Ráadásul a (karrierje során utolsó) pole pozíció és a leggyorsabb kör is a hétszeres világbajnok nevéhez fűződött, amivel pályafutása során 22. alkalommal szerzett mesterhármast.
89. 2006-os Német Nagydíj
A Renault a Hockenheimen sem találta a formáját, a Ferrarik azonban remekeltek a futamon, és az első helyről induló Räikkönent Schumacher, majd Massa is megelőzte. A hazájában kilencedik alkalommal nyerő Michael Schumacher az összetettben tizenegy pontra csökkentette a hátrányát Alonsóval szemben.
90. 2006-os Olasz Nagydíj
Räikkönen Monzában is a pole-ból rajtolhatott, a versenyen azonban ismét nem tudta tartani a lépést Schumacherrel. A német a motorprobléma miatt kieső Alonsót két pontra megközelítette a pontversenyben, a Ferrari pedig átvette a vezetést a konstruktőrök között. Az igazi dráma viszont a futamot követő sajtótájékoztatón jött, ahol Schumacher bejelentette, hogy év végén visszavonul a sportágból.
91. 2006-os Kínai Nagydíj
Schumacher pályafutásának utolsó győzelmét 2006. október 1-jén, Sanghajban láthatták a nézők. Az esős időmérőt a michelinesek uralták, a német egy nagyszerű körrel mégis odafért a hatodik helyre. Vasárnap a lassan száradó pályán sorra előzte a riválisait, mikor pedig Giancarlo Fisichella egy vitatott csapattaktika után a nála lassabb Alonso elé került, Schumacher sem kegyelmezett a spanyolnak. A hajrában pedig ugyanolyan vakmerően, a vizes füvön ment el Fisichella mellett, így megszerezte a 91. győzelmét.

Egy héttel később az élen haladt, amikor elfüstölt alatta a Ferrari motorja a szuzukai pályán, Alonso pedig kihasználta a helyzetet, megnyerte a Japán Nagydíjat, majd Interlagosban már nem adott esélyt arra, hogy Schumacherből nyolcszoros világbajnok legyen.
A 15 év alatt szerzett 91 futamgyőzelem helyszínek szempontjából is elképesztően sokszínű volt, hiszen 23 különböző pályán aratott sikert. Egy olyan város van, ahol egynél több versenyen állt rajthoz a sikeréveiben (1992 és 2006 között), mégsem tudott nyerni: Isztambul – de itt is csak kétszer versenyzett ferrarisként.

Mikor már a legnagyobb rajongók is kezdték feladni a reményt, hogy Schumacher valaha visszatér a Forma-1-be, 2009 végén bejelentette a Mercedes, hogy 2010-től ő lesz Nico Rosberg csapattársa. A nála tizenhat évvel fiatalabb honfitárssal együtt három éven át küzdöttek a minél jobb helyezésekért, ám 2010-ben csak Rosberg tudott – háromszor – dobogóra állni, 2011-ben pedig egy kanadai negyedik pozíció volt a csapat legjobbja.
2012-ben aztán felcsillant az esély, hogy meglehet a 92. siker is. Rosberg Kínában a pole pozícióból tudott a futamon is győzni, Schumacher pedig Monte-Carlóban nyerte meg az időmérőt – az egy versennyel korábbi balesetokozásért azonban csak a hatodik helyről rajtolhatott, így nem lehettek vérmes reményei.

A dobogó azonban a Mercedes színeiben is megadatott Schumachernek: a valenciai Európai Nagydíjon a 12. helyről zárkózott fel a harmadik helyre, ahol régi ismerősökkel – Alonsóval, Räikkönennel és Andrea Stellával – együtt ünnepelhetett. Ennél szebb Forma-1-es búcsú pedig talán nem is lett volna elképzelhető attól a pilótától, aki másfél évtizeden keresztül volt meghatározó szereplője a sportágnak, és szinte minden rekordot megdöntve vastag betűkkel írta át az F1 történelemkönyvét.