Hamilton megsértődött Alonsóra, pedig ő hibázott óriásit Belgiumban

Forma-1, Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Fernando Alonso, Alpine
Mercedes' British driver Lewis Hamilton (R) collides with Alpine's Spanish driver Fernando Alonso (C) during the Belgian Formula One Grand Prix at Spa-Francorchamps racetrack at Spa, on August 28, 2022. (Photo by JOHN THYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Nem akar beszélni a spanyollal, miután megtudta, hogy az a pillanat hevében idiótának nevezte őt az ütközésük miatt. Örül, hogy kiderült, szerinte Alonso hogyan érez iránta.

Lewis Hamilton zokon vette, hogy Fernando Alonso a pillanat hevében a rádióban leidiótázta a Belga Nagydíj első körében történt ütközésük után, valamint azt harsogta, hogy a brit csak az első helyről rajtolva tud vezetni. Pedig a spanyol is elismerte, hogy az adrenalin miatt beszélt így.

„Így, hogy már látta az esetet kívülről, vállalja a felelősséget érte. Ez nagyon szép tőle. Egy első körös baleset volt, nem sok mindent lehet hozzáfűzni. Előfordul ilyesmi, főleg annál a kanyarnál" – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

„Szerencsére nagyon erősnek bizonyult az autóm, nem károsodott, tovább tudtam menni."

Alonso 5. lett, Hamilton kiesett az autó sérülése miatt. A sportfelügyelők egyiküket sem ítélték vétkesnek a balesetben, nem osztottak ki büntetést. A Mercedes sajtótájékoztatóján Hamilton újfent elismerte, hogy az ő tévedése okozta az ütközést, csakhogy amikor szembesítették Alonso rádión elhangzott mondataival, az rosszul esett neki.

Az ütközés pillanata Forrás: AFP/John Thys

„Nincs mit reagálnom" – mondta.

„Jobb, hogy kibukott belőle. Mint mondtam, nem szándékosan ütköztem, vállalom a felelősséget érte. Így viselkednek a felnőttek." Amikor arról kérdezték, fog-e beszélni Alonsóval, azt felelte, „nem, pedig mielőtt hallottam, mit mondott, megtettem volna."

Más kérdés, hogy az idiótázás, sőt, akár cifrább jelzők használata viszonylag gyakori az F1-ben, és maradandó károsodást még nem nagyon okozott a pilóták kapcsolatában.