Nem csak a pénz számít a bajnokság helyszíneinek megválasztásánál, állítja a sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali.
Miközben fényűző helyszínekkel gyarapodott, gyarapszik a Forma-1-es bajnokság és várhatóan újabb pályák kerülnek be a körforgásba, a klasszikus állomások közül egyre több kiszorul és egyre többnek, például a Belga vagy a Francia Nagydíjnak veszélyben a helye.
A versenyzők közül többen felemelték a szavukat a tendencia miatt és felhívták a figyelmet arra, hogy nem lenne szabad kizárólag a pénznek mozgatni a döntéseket.

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali reagált a kritikákra és tagadta utóbbi állítást.
Nem árusítom ki a Forma-1 lelkét.– mondta a Sport Bildnek. – Egy természetes változás zajlik, nyitunk az egész világ felé. A pénz mindenhol fontos, nekünk is. De nem csak ezt vesszük figyelembe, hanem az egész körítést. Ha csupán a bankszámlára koncentrálnánk, egyértelműen másképp nézne ki a versenynaptár."
Németországba már évek óta nem utazik el a mezőny, Domenicali ennek kapcsán azt mondta, onnan ritkán hívják a versenyrendezés szándékával, pedig állítása szerint ha minden feltétel összeállna, újra lenne itt futam.