Társoldalunk:
Hírlevél

Előbb egy szögesdrót, majd egy madár okozott szörnyű tragédiát a Belga Nagydíjon

2022.08.27. 06:13

A megjósolhatatlan időjárás, a lenyűgöző körülmények és a változatos aszfaltcsík miatt az egyik legnépszerűbb helyszín a pilóták és a szurkolók körében Spa-Francorchamps, ahol az utóbbi száz évben számos drámai pillanat is segítette a pálya legendássá válását.

A huszadik század elején, a Grand Prix-versenyek fellendülésénél Belgium sem akart lemaradni Franciaországtól és Olaszországtól, így az ardennekbeli Stavelot városában 1921-ben megépítették a Spa-Francorchamps néven elhíresült pályát. Akkor még ez egy közel tizenöt kilométeres, a mostaninál is gyorsabb és veszélyesebb aszfaltcsík volt, ahol az első években csak motorversenyeket rendeztek, majd 1924-ben a Le Mans-i 24 órás autóverseny sikerén felbuzdulva az első spái egynaposra is sor került. 1925-ben aztán a formaautók is ellátogattak Belgiumba, ahol a későbbi világbajnok (és itt is nyerő) Alberto Ascari édesapja, Antonio szerezte meg az első győzelmet – aki a következő versenyhétvégén életét vesztette Franciaországban.

Antonio Ascari nyerte meg az első Belga NagydíjatForrás: AFP

A következő két évtizedben jellemzően kisebb-nagyobb kihagyások voltak a versenyek között, amikor mindig kicsit átépítették a pályát a bekövetkező balesetek, olykor halálesetek miatt. A második világháború alatt természetesen nem volt futam, majd Spa nem tudott azonnal nagydíjat rendezni, így egy esztendő erejéig a brüsszeli Bois de la Cambre park adott otthont versenynek.

Amikor 1950-ben elkezdődött a Forma-1-es világbajnokság, a belgiumi számított a legfélelmetesebb és legnehezebb pályának, így különösen az első években sok pilóta hagyta ki az életveszélyessége miatt az itteni versenyeket. A rádió hiánya miatt nem tudták, milyen az idő a pálya másik részén – márpedig a rendkívül hosszú aszfaltcsík mentén szinte mindig eltérőek a körülmények –, ha pedig kicsúsztak, gumifal helyett fának, kőfalnak vagy oszlopnak ütköztek leginkább.

1956-ban egy vizes, de felszáradó pályán versenyeztek a pilóták, ez pedig az addigi legizgalmasabb spái futamot hozta. A korábbi győztes Juan Manuel Fangio a rossz rajtja után visszaesett, ám később Stirling Moss váratlanul leeső kerekének is köszönhetően átvette a vezetést. Az utolsó körökben egy váltóhiba azonban megállásra kényszerítette az argentint, így csapattársa, Peter Collins ünnepelhetett a dobogó tetején.

Az ugyanebben az évben bekövetkezett szuezi válság Belgiumot is súlyosan érintette, az óriási üzemanyagárak és a pénzhiány miatt 1957-ben és 1959-ben is elmaradt a helyi futam. Amellett, hogy ez idő alatt valamelyest átépítették a pályát, 1958-ban sikerült megrendezni a versenyt, ami az idén életét vesztő Tony Brooks sikerét hozta.

Az Eau Rouge már az ötvenes években is a Spa-Francorchamps egyik legszimbolikusabb része voltForrás: AFP/Stf

1960-ban így mindenki lelkesen várta, hogy újból eltölthessen egy gondtalan, szórakoztató hétvégét a Belga Nagydíjon, azonban minden idők legtragikusabb Forma-1-es versenyéről kellett távozniuk. Abban az évben jelentek meg a hátsó-közép motoros autók, amelyek ugyan növelték a tempót az orrmotorosokhoz képest, de veszélyesebbé is tették, pláne a spái aszfalton. Abban az időben ráadásul nem voltak biztonsági övek, és a bukósisakok sem védték igazán a pilótákat, az imént felsoroltaknak a kombinációja pedig együtt okozta a hétvége borzalmait.

Már a pénteki szabadedzésnek is elrettentőnek kellett volna lennie. Előbb Moss mindkét lába eltörött, miután tengelyhiba következtében kirepült a Lotusból, majd márkatársa, Mike Taylor szenvedett karrierje végét jelentő sérüléseket, miután a kormánymű meghibásodása miatt az autóból kizuhanva a fák közé csapódott. Vasárnap azonban ennél is súlyosabb balesetek vártak a mezőnyre. A 17. körben Chris Bristow az egyik legagresszívebb pilótának számító Willy Mairesse-t támadta a hatodik helyért, amikor összeért az autójuk: Bristow elveszítette az uralmát a Cooper felett, megpördült, majd kirepült belőle egyenesen a pályamenti szögesdrótba, ami lefejezte a brit versenyzőt és visszadobta a testét az aszfaltra, amit a következő percekben a mezőnynek kerülgetnie kellett. A vérfagyasztó eseményeket tetézték az öt körrel későbbiek, amikor a közel 230 kilométer per órával száguldó Alan Stacey arcának csapódott egy madár. A szintén lotusos brit szinte bizonyosan elveszítette ekkor az eszméletét, ugyanis kontrollálatlanul csúszott ki a pályáról, szaltózott egyet, majd tehetetlenül bennégett a kigyulladó autójában.

A következő években a tragédiák ellenére visszatért Belgiumba a Forma-1, aminek előbb a Ferrari örülhetett az 1961-es négyes sikere után, majd a Lotus számára szerzett némi kárpótlást Jim Clark, aki sorozatban négyszer nyerte meg a versenyt a brit márkával. 1966-ban ismét fejlettebb (erősebb motoros) autókkal érkezett a mezőny az életveszélyes pályára, a futam előtti percekben pedig óriási eső zúdult a pályára, aminek köszönhetően heten is kicsúsztak a legelső körben. Köztük volt Jackie Stewart, akinek a BRM-je fel is borult, az üzemanyagba szinte belefulladó skótot pedig két csapattársának kellett kiszabadítania a nézőktől kölcsönkért szerszámok segítségével.

A következő két év óriási teljesítmények mellett súlyos baleseteket hozott. 1967-ben Daniel Gurney a saját csapata (az Eagle) egyetlen győzelmét szerezte, miközben Mike Parkes egy olajfolton történő megcsúszás után olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. 1968-ban – a szárnyak megjelenésének évében – Bruce McLaren az utolsó, egyben saját istállója első sikerét aratta; a futam korábbi részében Brian Redman egy kicsúszás után egy parkoló közúti autóba csapódott, majd kartöréssel és égési sérülésekkel jutott ki a Cooperjéből. 

A számtalan szerencsétlenség után egyre inkább előtérbe kerültek a biztonsági kérdések Belgiumban, hiszen megengedhetetlen volt, hogy közel 240 kilométer per órás átlagsebességű köröket teljesítenek a pilóták úgy, hogy egy kicsúszás esetén szinte garantált volt a súlyos baleset. Stewart a versenyzők szakszervezetének (GPDA) vezetőjeként fejlesztéseket követelt, ám a pályatulajdonosok nem tudtak (vagy nem akartak) ilyenekre pénzt kiadni, így 1969-ben törölték a futamot. 1970-re ugyan apróbb változások (elsősorban az egyik leggyorsabb kanyar sikánná módosítása) történtek, a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) új biztonsági szabályainak így sem felelt meg a pálya, így Spa kikerült a versenynaptárból.

Jackie Stewart (középen) Spában sosem nyert futamot, a GPDA vezetőjeként pedig a pálya mihamarabbi felújításáért kampányoltForrás: AFP/-

1972-ben azonban az ország visszakapta a rendezési lehetőséget: felváltva adhatott otthont versenynek az észak-belgiumi Heusden-Zolder és a Brüsszel melletti Nivelles. Az újonnan épült nivelles-i pályán csak kétszer versenyeztek a pilóták (mindkétszer Emerson Fittipaldi nyert), ugyanis a szervezők nem tudták fenntartani az egyébként is népszerűtlen aszfaltcsíkot. Zolderben ezzel szemben tízszer is láthattak futamot a nézők, és csak Niki Lauda volt az, aki többször is nyerni tudott. Gunnar Nilsson és Didier Pironi is itt szerezte meg az első sikerét, a legnagyobb drámákra azonban a nyolcvanas évekig kellett várni.

A pálya túl szűk bokszutcájára már korábban is felhívták a figyelmet a pilóták, a szervezők azonban nem tettek ellene semmit – az 1981-es szabadedzésen ez tragédiához is vezetett, miután a vasárnapi futamot megnyerő Carlos Reutemann elgázolta az Osella egyik szerelőjét, Giovanni Amadeót, aki belehalt a sérüléseibe. A vasárnapi verseny ha halálesetet nem is hozott, de botrányos jeleneket igen: a rajtnál lefulladt Riccardo Patrese Arrowsa, így egy szerelő (Dave Luckett) beugrott a pályára, hogy segítsen beindítani azt. Ám a szervezők már akkor elindították a versenyt, amikor Luckett még az aszfalton volt, a szintén arrowsos Siegfried Stohr pedig nem vette észre az álló csapattársát, így a mögötte guggoló Luckettet is elütötte, aki eszméletlenül terült el a pályán. A törmelékek és Luckett teste még mindig ott voltak, amikor a mezőny körbeért, és a pályabírók hiába próbáltak integetni a pilótáknak, a piros helyett érthetetlen módon sárga zászló volt érvényben, így a versenyzők nem álltak meg. A következő körben aztán igen, majd később újraindították a futamot, Luckett pedig szerencsésen túlélte az incidenst.

Az 1982-es zolderi futam sem múlt el tragédia nélkül, miután minden idők egyik legbátrabb, egyben legtehetségesebb pilótája veszítette életét. Gilles Villeneuve az időmérő edzésen előzte volna meg a félrehúzódó Jochen Masst, ám a két pilóta nem értette meg egymást, így Villeneuve hátulról belerohant a németbe, felszállt a Ferrarija a levegőbe, az autóból kirepülő kanadai pedig a védőkerítésbe csapódott, ami az ő életét nem védte meg.Zolder ezután még egyszer – 1984-ben – adott otthont futamnak, hiszen időközben Spa visszatérhetett a versenynaptárba. A lerövidítése és biztonságosabbá tétele sikert aratott a csapatok és a szurkolók között is, az újraaszfaltozást követően pedig 1988-tól véglegesen átállt tavaszról a nyár végi vagy ősz eleji időpontra a helyszín. Ekkoriban hárman uralták a Belga Nagydíjakat: Ayrton Senna, Alain Prost és Nigel Mansell voltak a versenyek sztárjai, a brazil ötször is tudott nyerni Spában, akihez a legérdekesebb pillanatok közül is több a nevéhez fűződik. Az 1987-es rajt után például Mansell-lel ért össze az élen, majd egy gyönyörű szinkronforgás mindkettejük számára a verseny végét eredményezte. A brit ezt nem is hagyta szó nélkül, és a bokszutcában meglátogatta a Lotus garázsát, ahol nyomdafestéket nem tűrő szavakat üvöltöztek egymásnak.

1990-ben kétszer is újra kellett indítani a futamot, miután előbb többen is balesetet szenvedtek, majd Paolo Barilla járt pórul az Eau Rouge-ban. Két évvel később, a Michael Schumacher első győzelmét hozó hétvége pénteki napján aztán megint Senna volt a főszereplő. Az időmérőn ugyanis Érik Comas szenvedett súlyos balesetet, a francia el is veszítette az eszméletét, és komoly veszélye volt, hogy kigyullad a Ligier-Renault-ja. Ezt azonban a félrehúzódó Senna megakadályozta azzal, hogy kiugrott az autójából, és leállította riválisa motorját.

Lángoló autóból azonban 1995-ben nem volt hiány, amikor Eddie Irvine bokszkiállásánál került üzemanyag a Jordan-Peugeot-ra, ami azonnal kigyulladt, sérüléseket szerencsére emberben nem okozva. Abban az évben, ahogy a következő két esztendőben is Irvine későbbi csapattársa, Michael Schumacher nyerte a Belga Nagydíjat, 1998-ban azonban ő is a 14 kieső között volt. Schumachernek viszont nyolc riválisával ellentétben nem az óriási rajtbaleset okozta a futama végét a szakadó esőben, hanem David Coulthard. Az élen haladó német hátulról rohant bele a skót McLarenjébe, majd a bokszutcában dühében azzal vádolta a tapasztalatlanságát kifogásként használó vetélytársát, hogy „megpróbálta megölni őt". A megtizedelődött mezőny legjobbja így Damon Hill lett, aki a Jordan első (ráadásul Ralf Schumacher második helye miatt kettős) győzelmét aratta.

Az ifjabbik Schumacher 2001-ben is a második helyről kezdhette volna meg a belgiumi versenyt, ám a Williams szerelői alatta felejtették az emelőt, így kénytelen volt a mezőny végéről indulni. A család azonban másnak örülhetett, ugyanis az egy évvel korábban Mika Häkkinen által megviccelt Michael az újabb világbajnoki címe biztos tudatában megszerezte a rekordot jelentő 52. futamgyőzelmét.
Az Európai Unió által hozott törvény a dohánytermékek reklámtilalmáról 2003-ban a Belga Nagydíj eltörléséhez vezetett, egy évvel később azonban enyhítettek a szabályokon, így visszatérhetett a mezőny. Michael Schumachernek nem sikerült hetedszerre is nyernie Spában, miután Kimi Räikkönen megelőzte őt, a hetedik világbajnoki címét azonban a második hellyel is bebiztosította a német. Baumgartner Zsoltot kisebb örömök érték a futamon, miután Jenson Button éppen mellette kapott durrdefektet, így esélye sem volt elkerülni az ütközést a a magyar pilótának.

Ütközésből 2005-ben sem volt hiány: ekkor Szató Takuma volt szabálytalan, és a lekörözésekor erősködni akart Michael Schumacherrel, ám a vizes aszfalton belecsúszott a németbe, ami mindkettejük kiesését jelentette; a hajrában pedig Antônio Pizzonia és a második helyen haladó Juan Pablo Montoya között történt hasonló incidens. Ezt a futamot végül szintén Räikkönen nyerte, ahogy sorozatban harmadszor is megtette 2007-ben, hiszen a 2006-os verseny elmaradt, amiért a helyi hatóságok nem tudták befejezni a nagyobb javítási munkákat a pálya mentén.

A finn 2008-ban közel állt ahhoz, hogy Clark és Senna bravúrját megismételve sorozatban negyedszer nyerjen Belgiumban, ám az utolsó körökben leeső csapadék óriási drámát hozott számára (is). A rajtnál a pole-ból induló Lewis Hamilton megpördülése után Räikkönen a ferraris csapattársa, Felipe Massa előtt haladt az élen, ám Hamilton a futam végére felzárkózott, így a finn ellen a győzelemért harcolhatott. A két rivális egymást előzgette az egyre nagyobb esőben, olykor össze is ért a két autó, egyszer pedig Hamilton le is vágta a Buszmegálló-sikánt – igaz, utána visszaengedte maga elé a finnt, ám a célegyenes végén megint ő volt előrébb. Miután mindketten csúszkáltak a száraz pályás gumikon, végül Räikkönen volt az, aki elveszítette az uralmát az autója felett, és a falnak csapódott, így a brit magabiztosan ért elsőként a célba. A díjátadót követően, nagyjából két órával a verseny után aztán jött a fordulat: kanyarlevágásért 25 másodperces büntetéssel sújtották Hamiltont a mclarenesek felháborodása és a pilóták többségének értetlensége ellenére, amivel a harmadik helyre esett vissza Massa és Nick Heidfeld mögé.

2009-ben Giancarlo Fisichella teljesítménye a Force India legszebb hétvégéjét eredményezte: az olasz a szenzációs pole pozíciója után az óriási elsőkörös karambolokat hozó versenyen második helyen zárt Räikkönen mögött. Balesetekből a következő évekből is bőven láthattak a nézők: 2010-ben Rubens Barrichello csúszott bele Fernando Alonsóba, majd Sebastian Vettel volt túlzottan optimista a vizes aszfalton Jenson Button kárára; egy évvel később pedig Kobajasi Kamui és Lewis Hamilton összeéréséből jött ki rosszul a hétszeres világbajnok.

A 2011-es Belga Nagydíj az egyik legvakmerőbb előzést is hozta: Mark Webber az Eau Rouge-ban óriási sebességgel ment el Alonso mellett, ami végül az ausztrálnak a második helyet eredményezte a futamon. Egy évre rá a 2010-es évek talán leglátványosabb rajtbalesetének is részese volt a spanyol, és itt is a szenvedő felek között volt. Az elkövető ugyanis a startot jól elkapó Romain Grosjean volt, aki ráhúzta a Lotust Hamilton Mercedesére, így az irányítást elveszítő brit tehetetlenül csúszott bele (közvetve) öt pilótába is, Grosjean autója pedig centikkel száguldott el Alonso – glóriától nem védett – feje előtt. A franciát a súlyos fegyelmezetlensége miatt egy 50 ezer eurós pénzbüntetés mellett eltiltották a soron következő Olasz Nagydíjtól, így máig ő az utolsó pilóta, aki eltiltás miatt volt kénytelen kihagyni egy versenyt.

A 2014-es futam Nico Rosberg és Lewis Hamilton első igazi házon belüli csatáját hozta a Mercedesnél: az élen haladó kettős a második körben ért össze, így Rosberg első szárnya megsérült, Hamilton pedig defektet kapott. A német végül Daniel Ricciardo mögött a második helyen tudott végezni, a brit azonban addig könyörgött a csapatának, hogy engedjék, hadd adja fel a futamot, míg a hajrában enyhítettek a szenvedésén és kihívták a bokszba őt. A következő évek spái versenyei aztán Mercedes-fölényt hoztak egészen 2018-ig, amikor Sebastian Vettel tudta megnyerni a futamot. Kisebb-nagyobb balesetek természetesen voltak közben: 2017-ben Esteban Ocon és Sergio Pérez első nagyobb összeakadását láthatták a nézők csapattársként, egy évvel később pedig Nico Hülkenberg reptette át a rajtnál Alonsót Charles Leclerc Sauberje felett.

A monacói 2019-ben már a Ferrarinál versenyzett, és éppen Belgiumban szerezte meg élete első Forma-1-es győzelmét, ám a sikerét beárnyékolta barátja, Anthoine Hubert egy nappal korábbi halálesete az F2-esek között, így Leclerc nem tudott őszintén örülni az óriási diadalnak. Az abban az évben a jelenlegi csapattársával, Sergio Pérezzel összeakadó Max Verstappen 2020-ban még nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesekkel, 2021-ben azonban emlékezetes körülmények között megszerezte az első belgiumi győzelmét.

A spáí hétvége vasárnapjának délutánján ugyanis 2010 óta először esett eső, ami a versenyirányítás szerint túlzottan balesetveszélyessé tette a pályát. Már szombaton is vizes aszfalton kellett teljesíteni az időmérőt, így szerezhette meg a Williamsszel George Russell a második rajtkockát Verstappen mögött, a futamon azonban nem kockáztattak a toronyban. Háromórás várakozás után a biztonsági autó mögött két kört teljesítettek a pilóták, majd visszatértek a bokszba, így minden idők legrövidebb futamán azt legalább elérték, hogy fél pontokat oszthattak. A végeredményben az egyetlen változást az eredeti rajtsorrendhez képest az a Sergio Pérez okozta, aki a kivezető körén gumifalba csúszott, így a mezőny végére került a hetedik helyről.

Tavaly az eső és Bernd Mayländer voltak a Belga Nagydíj főszereplőiForrás: AFP/Kenzo Tribouillard

2022-ben ekkora dráma nem várható, hiszen a (keddi) előrejelzések szerint vasárnap kis esélye van az esőnek – a második szabadedzés és az időmérő között viszont jelentős csapadékot jósol a meteorológia. Könnyen elképzelhető, hogy az időjárástól függetlenül a majdnem négyhetes nyári szünet után visszatérő mezőny utoljára szerepel Belga Nagydíjon, hiszen továbbra is bizonytalan a verseny részvétele a jövő évi naptárban. Az évtizedeken keresztül drámaibbnál drámaibb pillanatokat hozó belgiumi futam jövőjét tehát talán csak egy kifejezetten izgalmas vasárnap menthetné meg, amiben az utóbbi esztendőkben hiányt szenvedtek a nézők.