Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a Mercedes számára miért nem fontos, hogy idén a konstruktőri bajnokságban a második helyen végezzen.

A Mercedes a körülményektől függően alkalmanként körönként 1 másodperccel lassabb autóval rendelkezett a Ferrarinál a szezon első felének legnagyobb részében, de csak 30 pontos a lemaradása riválisához képest a konstruktőri bajnokságban.

Az idei Magyar Nagydíjon az idény során először önerőből is harcolt a futamgyőzelemért a Mercedes, George Russell pole-pozíciója után Lewis Hamilton a versenyen több etapban is gyorsabb volt Max Verstappennél.

A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot az eredményeknél sokkal jobban foglalkoztatja a csapat által végzett munka, amelynek, ha nem is idén, de jövőre beérhet a gyümölcse.

Toto Wolff szerint már a következő szezonra kell felkészülniük Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen munkát végzünk a versenyautónkkal a futamok alatt, és jó irányba fejlesszük azt, hogy aztán önerőből győzhessük le a Ferrarikat és a Red Bullokat" - mondta a legendás Ayrton Sennát is idézve Wolff.

"Ahelyett, hogy az idei tabellával foglalkoznánk, fel kell készülnünk a következő szezonra" - tette hozzá az osztrák menedzser.

Wolff nagyon biztatónak tartja, hogy Russell a Magyar Nagydíj elején a Ferrarik előtt tudott maradni, de szerinte még nincs azon a szinten a Mercedes, hogy ez idén rendszeressé váljon.