Vágólapra másolva!
Az orosz állampolgársággal is rendelkező tartalékpilótáját, Robert Svarcmant izraeli színekben nevezi be két nagydíj első szabadedzésére a Ferrari.

A csapatoknak legalább két szabadedzésen az állandó versenyzők helyén olyan pilótát kell autóba ültetni, akik korábban legfeljebb csak teszten vezettek F1-es autót. A Red Bull és a Mercedes az egyik ilyen alkalmat már letudta, míg a Ferrarinál egyelőre a kiszemelt jelölt van meg.

Az istálló sportigazgatója, Laurent Mekies elárulta, hogy az előírt két edzésen Robert Svarcman tesztpilóta kap lehetőséget, jóllehet, azt még nem tudta vagy nem akarta megmondani, hogy melyik pályákon.

Svarcman a 2021-es szezon végi teszten a Ferrariban Forrás: Colombo Images

Svarcman orosz-izraeli kettős állampolgárságú, de az orosz autóversenyzőket érintő szankciók miatt izraeli színekben nevezik be a nagydíjakra.

Svarcman szeptemberben lesz 23 éves, a szezon végi hivatalos tesztnapok közül hármon vezetett már aktuális F1-es autót az előző években, de régebbi modellekkel is bőven van tapasztalata a Ferrari privát gyakorlásaiból. 2019-ben megnyerte a Forma-3-at, majd a következő két esztendőben a Forma-2 bajnoki címéért harcolt, előbb 4., majd 2. lett. Sokáig ő volt Mick Schumacher egyik legnagyobb riválisa az F1-es szerződésért harcoló Ferrari-juniorok között.

Idén semmilyen bajnokságban sem indul, és azt mondja, arra összpontosít, hogy kiérdemeljen egy szerződést a Forma-1-ben. A szabadedzéseket nagyon várja.

Robert Svarcman Forrás: Zak Mauger / LAT Images/Motorsport Images

„Kétségtelenül jó lesz. Büszkén vezetek majd egy Ferrarit egy versenyhétvégén, és várom, hogy ennek során a mérnökökkel együtt egyeztessük a pályán szerzett adatokat a szimulátorban szerzettekkel. A virtuális autó fejlesztésével rengeteget dolgoztunk, hogy minél valósághűbb legyen" – nyilatkozta az Autosportnak.

Ami a fiatalok edzésen szerepeltetését illeti, az Alpha Tauri már a következő versenyhétvégén, Spában lehetőséget ad a Red Bull egyik tehetségének, Liam Lawsonnak.