Társoldalunk:
Hírlevél

Egyre rosszabbul áll az Alpine és Ricciardo szénája a Piastri-ügyben

2022.08.05. 15:31

Úgy tűnik, az FIA szerint Oscar Piastri szerződése érvényes a McLarennel, így az Alpine elveszti a tehetségét, Daniel Ricciardo pedig az ülését, bár utóbbi kaphat némi kompenzációt.

Az F1 egyik legtapasztaltabb újságírója, Dieter Rencken a Racingnews365.com-on számolt be a sportág aktuális mizériája, a Piastri-ügy legfrissebb fejleményeiről. Bennfentes információkra hivatkozva azt írta, a fiatal ausztrál versenyző aláírta a szerződést a McLarennel, és hozzátette, hogy

az FIA szerződésekkel foglalkozó testülete érvényesnek találta a dokumentumokat.

Vagyis az Alpine-nak találnia kell valakit Esteban Ocon mellé, miután a héten Fernando Alonso bejelentette távozását az Aston Martinhoz, a csapat pedig ezek szerint hiába kardoskodott, hogy az utódjának kiszmelt tehetségnek jogilag kötelessége 2023-ban náluk versenyeznie. Oscar Piastri az F3 és az F2 bajnokságát elsőre megnyerte, ami kivételes képességekről árulkodik, de az Alpine akadémiájának tagjaként idén nem jutott neki hely az F1 mezőnyében.

Ricciardo és az Alpine lesznek a Piastri-ügy vesztesei?Forrás: NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto/Alessio Morgese

A McLarennél Daniel Ricciardo érvényes kontraktussal rendelkezik 2023-ra, ezért az Autosport újságírója szerint egyezséget kell kötniük a távozásáról. Ennek részeként anyagi kárpótlást is kaphat a csapathoz igazolása óta többnyire gyenge formában lévő ausztrál, akivel állítólag már közölték a menesztését.

Adam Cooper emellett rámutatott, hogy a McLarent irányító Andreas Seidl jól ismeri Piastri menedzserét, Mark Webbert a hosszú távú világbajnokságból, a WEC-ből a közös porschés múltjukból, valamint úgy tudja, Piastri távozásának jogalapja az, hogy a 2023-as szerződéséről szóló papírt hivatalosan nem véglegesítették.

Már csak kevés hely kiadó 2023-ra, és kérdéses, hogy a pályafutása vége felé járó, vergődő többszörös futamgyőztest melyik istálló részesítené előnyben egy feltörekvő fiatal ellenében, így benne van a pakliban, hogy Ricciardo jövőre nem lesz a mezőny tagja. A 33 éves pilótát elsősorban a tapasztalata teheti vonzóvá, de lehet, hogy be kell érnie a Williamshez szerződéssel, amennyiben az Alpine jobb híján nem fogadja vissza (tőlük igazolt át a McLarenhez). A Haashoz vagy az Alpha Taurihoz igazolása igencsak meglepő volna.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK