Társoldalunk:
Hírlevél

Leclerc: Nekünk is lehet még viszályunk Verstappennel

2022.08.05. 12:28

A Ferrari pilótája elmagyarázta, szerinte eddig miért maradtak el a konfliktusok. Megismételte, hogy a korábbi rossz kapcsolatuk után most már kölcsönös a tisztelet a hollanddal.

A bajnoki tabellára pillantva könnyen azt hihetné egy laikus, aki nem követte a szezon bő első felének eseményeit, hogy Max Verstappen dominált eddig. Az előnye 80 pont, és a feledés homályába vész, hogy két kiesése miatt három futam után még messziről követte Charles Leclerc-t a pontversenyben.

Utóbbi saját hibáival és csapata baklövéseivel került nagyon nehéz helyzetbe, és a Ferrari pilótája úgy véli, valószínűleg ez az oka annak, hogy a küzdelmüket jelenleg nem jellemzi az a felfokozott idegállapot, mint ami 2021-ben volt Verstappen és Lewis Hamilton között.

Leclerc és VerstappenForrás: AFP/Lluis Gene

„A tavalyihoz hasonlóan alakuló bajnokság inkább okoz ilyesmit, mert egészen a legvégéig roppant szoros volt" – nyilatkozta a BBC-nek.Ugyanerre számítok, ha ez a küzdelem is nagyon szoros lenne a végéig.„Meglátjuk, milyen lesz az év vége, ha nem dől el hamarabb a csata."

A pályán vívott csatáikból egyelőre nem lett ütközés, ettől is tisztább a rivalizálásuk a tavalyinál.

„Max és én is nagyon agresszívak vagyunk, általában ezért nem végződött jól a csatánk régen. Amikor fiatalabbak voltunk, zavarosabb volt a viszonyunk. Nyilván még kölykök voltunk. A kapcsolatunk azóta javult, nagyon tiszteljük egymást – mondta Leclerc. – Minden az adott helyzettől függ, az adott vetélytárstól, hogy milyen messzire merészkedik el."

Verstappen és Leclerc csatában a pályánForrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

Idén vagy nekem volt nagy előnyöm a bajnokságban, vagy neki, és ilyenkor az ember nem akar nagy kockázatokat vállalni.

„Én most azért sem reszkírozok, mert faragnom kell a hátrányomból."

A szezonból még 9 verseny van hátra az épp elkezdődött szünet után, és Leclerc hozzátette, hogy amíg van matematikai esélye a vb-címre, hinni fog a megszerzésében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK