Találtak egy kiskaput a hátsó szárnnyal, a riválisok bizonyára máris bőszen próbálják visszahozni az elvileg betiltott oldalsó véglapokat. Egy szakértő elmagyarázta, miért legális a csapat megoldása.
Az Aston Martin olyan új hátsó szárnnyal jelentkezett a Magyar Nagydíjon, amin megtalálhatók az idei szezonra elvileg betiltott kialakítású véglapok, így több vetélytársuk egyből szabálytalanságot kiáltott. Az oldalsó véglapokat ilyen formában, a fő elem fölé ágazva azért száműzték az autókról, mert turbulenciát keltenek és nehezítik az előzést, a korábbi jelenlétük azonban fontos volt, mert segítettek javítani a leszorítóerőt generáló nyomásviszonyokat a szárny fő lapja alatt és fölött.
A vezetéstechnikával és versenyzőképzéssel foglalkozó Scott Mansell (nem rokona a világbajnok Nigel-nek) úgy véli, az ötletes megoldás el fog terjedni.
Ez olyan húzás, hogy valószínűleg sok csapat már foglalkozik a lemásolásával.
– jelentette ki a Youtube csatornájára feltöltött értékelésben. – A riválisokkal vívott küzdelemben minden apró nyereség a leszorítóerővel sokat számít."
Mint elmondta, „a szabályok meghatározzák a legkisebb és legnagyobb engedélyezett görbületet a szárnyakon, valamint azt, mennyire lehetnek folytonosak." A részletekről a veterán technikai elemző Craig Scarborough beszélt.
„Az aerodinamikusok szeretnék, ha meglenne a véglapok teteje [a korábbi formában], de a szabályok első olvasásra kizárják ezt, hiszen követelmények vonatkoznak az elemek görbületére – mondta. – Két minimális görbületet határoztak meg, egy konkávot és egy konvexet [lefedve mindkét irányban a hajlást], és eddig az összes csapat tartotta magát az értékekhez."

„Az Aston Martinnál alaposabban ránéztek a szabályokra, és felismerték, hogy ahelyett, hogy kicsit felemelik a szárny főelemét és a meghatározott görbülettel csavarják lefelé, megtehetik, hogy az előírt görbülettel felfelé göngyölítik a lapot, majd ugyanazzal vissza lefelé hajlítják. Ettől oldalt létrejön ez a kis peremként szolgáló szárnyvéglap."
A minimális konvex és konkáv görbületet és az elem folytonosságát tekintve teljesen szabályos a megoldás.
Vagyis míg korábban sík lemezek alkották az említett szárnyvéglapot, az Aston Martinnál a fő terelőelem felkunkorításával idézték meg ennek szellemét.
Mivel a következő helyszínen, Spában kevésbé fontos a leszorítóerő a sok padlógázos szakasz miatt, elképzelhető, hogy csak az utána következő pályán, Zandvoortban tűnik fel újra az Aston Martin új légterelője. A megoldás nem adott varázsszert a csapatnak, de ahogy Scott Mansell is említette, minden előrelépés fontos. Kérdés, hogy a szabályok módosításával becsukják-e a véglapokat érintő kiskaput 2023-tól.