Társoldalunk:

Egyre nevetségesebb a Forma 1-es botrány: az Alpine szerint akkor is szerződtették Piastrit, ha ő nem tud róla

2022.08.03. 12:39

A huszonegy éves ausztrál pilótát idén tartalékként alkalmazza a francia istálló, amelynek négy éve a tagja. Az Alpine, Oscar Piastri, és a McLaren számára is rendkívül kellemetlen a helyzet, a tegnapi bejelentések, valamint kijelentések óta mindössze ez a nyilatkozat hangzott el az Alpine csapatától. A motorsport közössége is feszülten várja a feljeményeket a szokatlan botrány kapcsán. 

 

Mindössze egy rövid komment érkezett eddig az Alpine csapatától, akik állítják, hogy helyesen jártak el, amikor közzétették a bejelentést.
"Úgy gondoljuk, hogy a közleményünk jogilag korrekt, de ennél többet nem kívánunk nyilatkozni az ügyről" - nyilatkozta az istálló egyik szóvivője a BBC-nek.

Az Alpine kedden adott ki közleményt Piastri szerződtetéséről, a 21 éves ausztrál pilóta viszont néhány órával később a Twitteren azt írta, a francia csapat nem mond igazat:
Arról értesültem, hogy az engedélyem nélkül az Alpine sajtóközleményt adott ki arról, hogy jövőre náluk versenyzek. Ez nem így van, nem írtam alá semmilyen szerződést az Alpine-nal 2023-ra. Nem fogok jövőre náluk vezetni- fogalmazott Piastri.

A tavalyi Forma-2-es bajnok versenyző leigazolásának kérdése azt követően kapott nagyobb figyelmet, hogy az Aston Martin hétfőn bejelentette, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az év végén elhagyja az Alpine-t és hozzájuk igazol. A 41 éves sztárt Sebastian Vettel helyére szerződtették, a négyszeres vb-győztes német múlt csütörtökön, a Hungaroringen közölte, hogy a mostani szezon végén visszavonul. 

Az Alpine csapatfőneke, Otmar Szafnauer a sajtóból értesült arról, hogy Fernando Alonso az Aston Martinnál fog versenyezni 2023-tólForrás: AFP/Andrej Isakovic

Sajtóinformációk szerint Piastri időközben menedzsere, Mark Webber segítségével már tárgyalásban áll a McLarennel, ahol honfitársát, Daniel Ricciardót váltaná jövőre.

Az Alpine-nál a jelenleg is a csapatnál versenyző francia Esteban Ocon helye 2023-ban is biztos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK