Társoldalunk:

Vettel jól szórakozott élete utolsó Magyar Nagydíján

2022.08.01. 17:14

Hatalmasat előrelépve pontszerzőként zárt a visszavonulását múlt héten bejelentő négyszeres világbajnok, ráadásul elmondása szerint a kilencedik helytől is egyetlen kanyar választotta el.

Nem lehet azt mondani, hogy unalmas hétvégét zárt Sebastian Vettel a Hungaroringen. Csütörtökön a közösségi oldala létrehozása után a legelső bejegyzésében bejelentette a visszavonulását, pénteken mindkét szabadedzésen (11. és 7. hellyel) ígéretes teljesítményt nyújtott az Aston Martinnal. Szombaton a harmadik gyakorlás végén összetörte az autóját, majd az időmérőn mindössze a 18. helyen zárt. Vasárnap azonban parádésan zárkózott a középmezőnyben, aminek végül egy tizedik hely lett a jutalma. A Francia Nagydíjjal ellentétben ezúttal ő szerezte meg az utolsó pontot a csapattársa előtt, és Esteban Ocontól is mindössze 143 ezreddel maradt el, amit ha még egy kanyar van hátra, a német elmondása szerint akár le is dolgozhatott volna.

„Keményen meg kellett küzdenünk a mai pontunkért, és közel voltunk egy második ponthoz is, amikor Estebant üldöztem az utolsó körökben. Azért cseréltünk helyet Lance-szal [Stroll-lal], mert nekem jobb esélyem volt arra, hogy utolérjem Estebant, de aztán rosszkor jött a [Bottas meghibásodása okozta] virtuális biztonsági autós fázis, így nem maradt elég időm a támadásra. Nagyon közel kerültem hozzá az utolsó körben, és csak egyetlen kanyar kellett volna még ahhoz, hogy megpróbálkozhassak egy manőverrelmondta el a véleményét a négyszeres világbajnok, akinek az utódját hétfőn már be is jelentette az Aston Martin. – Összességében ez egy szórakoztató verseny volt, sok csatával és előzéssel. A középső szakasz kicsit körülményesebb volt, a harmadik etapban viszont már sokkal jobb volt a kocsi egyensúlya a [szintén] közepes keverékű gumikon. Versenyképes volt a tempónk, tehát az év második felében inkább a szombati teljesítményünk javítására kell fókuszálnunk."

Lance Stroll – a visszavonulástól eltekintve – hasonló hétvégén van túl: egy erős péntek után egy gyengébb szombat következett, a 14. rajthelyről azonban a kanadai is előrelépett három helyet, és ha nincs a csapatutasítás, akár az idei ötödik(!) 10. helyét is megszerezhette volna. A csapat gumistratégiája Stroll-lal hasonló volt Vetteléhez, ám a kanadai az utolsó etapján kénytelen volt lágy abroncsokkal autózni, ami meggátolta a még jobb eredmény elérésében.

Lance Stroll számára is jól alakult a vasárnap a Hungaroringen, még ha ez nem is ért újabb pontot a kanadainakForrás: Glenn Dunbar

„Azt hiszem, erős futamon vagyok túl. Az utolsó szakaszban Sebastian a közepeseken, én viszont a lágyakon voltam, hiszen nekem már nem maradt másik közepes abroncs. A lágy pedig sajnos rossz választás volt az adott körülmények között, de ilyen dolgok előfordulnak a versenyeken – értékelte Stroll a mogyoródi vasárnapot, majd hozzátette, hogy a Daniel Ricciardo elleni csatája volt a legizgalmasabb. – Jól éreztem magam, a legjobb tízért küzdöttem. Úgy tűnik, vasárnap jobb a tempónk, mint szombaton, ezt pedig meg kell vizsgálnunk. De rengeteg pozitívumot haza lehet vinni innen."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK