A Magyar Nagydíj tavalyi futamgyőztese ezúttal kétszer is a kétszeres világbajnok ellen fordult Mogyoródon. Esteban Ocon a rajtnál, majd egy bokszkiállása után is szándékosan feltartotta a spanyolt, mindkétszer komoly előnyhöz juttatva a riválisaikat.
2021-ben egy óriási rajtbalesetnek is köszönhetően pályafutása első – és máig egyetlen – futamgyőzelmét szerezte meg Esteban Ocon a Hungaroringen, amiben Fernando Alonsónak is jelentős szerepe volt, hiszen a spanyol hosszú körökön át védekezett kiválóan Lewis Hamilton ellen, a britnek pedig a hajrában így nem volt esélye utolérni Ocont. Egy évvel később ugyan nem a győzelemért harcoltak az Alpine pilótái, ám elsősorban a francia agresszív viselkedése miatt értékes pontoktól eshetett el a csapat. Ugyan a merész gumistratégia – egykiállásos taktikát választott az Alpine, mindkét versenyzőnek a futam harmadánál a Hungaroringen kevésbé előnyös kemény keverékű abroncsokat rakta fel – miatt is sokáig időt és pozíciókat veszített a két pilóta, az egymás elleni csatájuk valószínűleg szintén helyezésekbe került.
Focus on Ocon’s head, his sole purpose was to keep Alonso behind him even if it meant to put him in the wall
— Aadarsh (@aadarshf1) July 31, 2022
And completely left door open for Lewis to get them both
And then did it again with Daniel
Super glad that he finished behind Fernando tho
pic.twitter.com/FCFmur7Zq3
A startot követően az ötödik helyről induló Ocon a mellőle rajtoló Alonsóra figyelt, a fékezni is kényszerülő csapattársát több kanyaron át látványosan bezárta, így pedig Lewis Hamilton mindkettejüket könnyedén meg tudta előzni. A spanyol rádiózását a közvetítésben is bejátszották, miszerint sosem látott még ehhez hasonló védekezést". A 25. körben aztán a francia a bokszkiállása után közvetlenül Alonso elé tért vissza, és hasonló módon csak a csapattársára figyelt, így pedig Daniel Ricciardo nevetve haladt el mindkét Alpine mellett.
Alonso to Ocon: “where did he go?”
— Milan in vantaggio (@MilanJarr) August 1, 2022
Ocon to Alonso: “where’d whooo go?”
And Danny Ric is laughing at them. #HungarianGP#Formula1pic.twitter.com/gprSPe5177
Idén nem először talált egymásra a két csapattárs, hiszen a Szaúd-arábiai Nagydíjon is sokat csatáztak egymással, most azonban egyértelműen a francia szította a csatát. A 2014-ben – többek között Max Verstappen előtt – Forma-3-as világbajnokságot nyerő Oconról a csapatrádió mellett a mogyoródi futamot követő nyilatkozatokban sem titkolta a véleményét Fernando Alonso.
„Extrém keményen versenyeztünk, ami eléggé meglepett. Ha én megcsinálom vele vagy egy másik csapattal, mindig hagyok egyszázaléknyi helyet. De nekem [a rajt után] az 1-es, a 2-es és az 5-ös kanyarban is el kellett engednem a gázt a külső íven. Nagyon agresszív volt, csak azért nem ütköztünk össze, mert elemeltem a lábam a gázpedálról – nyilatkozta Oconról. – A végén ugyan elengedett, mivel a 8. és a 9. helyen végeztünk, ez nem sokat befolyásolt a csapat számára. Az a fontos, hogy közel legyünk a McLarenhez, és most egy meglehetősen bonyolult versenyen ugyanazokat a pontokat szereztük, mint ők. Ismét egy verseny, amelyen jó pozícióból indultunk, mégsem gyűjtöttünk össze elég sok pontot" – mondta Alonso, majd hozzátette, az egykiállásos taktikával tudták, hogy nagy küzdelem vár rájuk.
Végül Alonso a 8., Ocon pedig a 9. helyen zárta a versenyt; Lando Norris hetedik pozíciója miatt – ahogy a spanyol is említette – nem tudták tovább növelni az előnyüket a McLarennel szemben a konstruktőri pontverseny negyedik helyéért, ennek pedig a végjátékban akár még jelentősége is lehet.