Társoldalunk:

Egy kétszeres világbajnok lesz Vettel utódja az Aston Martinnál

2022.08.01. 10:28

A visszavonulását a Magyar Nagydíj előtt bejelentő németet egy nála is rutinosabb pilóta váltja jövőre, hiszen Fernando Alonso az Alpine-t elhagyva csatlakozik az Aston Martin csapatához.

Ahogy arra számítani lehetett, az Aston Martin nem várt sokáig a visszavonulását csütörtökön bejelentő Sebastian Vettel utódjának megnevezésével. Arra azonban kevesebben gondoltak, hogy a nyári szünet legelső napján azt jelentik be, hogy az utód a Vettelnél is jóval rutinosabb, pénteken már a 41. születésnapját ünneplő kétszeres világbajnok Fernando Alonso lesz.

A Forma-1-be 2021-ben visszatérő spanyollal 2023-tól többéves szerződést köt az Aston Martin, ezáltal az Alpine-nál szabadul fel egy hely a jövő évi mezőnyben – jó eséllyel Oscar Piastri legnagyobb örömére. Ezzel pedig az a sokak által feltett kérdés is meg lett válaszolva, hogy Alonso folytatja-e a pályafutását jövőre is.

„Az egész társaság nagyon izgatott, hogy Fernando hihetetlen tapasztalatát, briliáns tempóját és versenyfutását behozhatja a csapatba. Egy ilyen különleges tehetség toborzása, mint amilyen Fernando egyértelmű szándéknyilatkozat egy olyan szervezettől, amely elkötelezte magát egy győztes Forma-1-es csapat fejlesztése mellett" – áll az Aston Martin közleményében.

2005 és 2006 világbajnokáról Lawrence Stroll, az F1-es csapat tulajdonosa is magasztalóan beszélt a kinevezés után.

„Sok éve ismerem és csodálom Fernandót, és mindig is egyértelmű volt, hogy ő is olyan elkötelezett a győzelem iránt, mint én. Azt tűztem ki célul, hogy összehozzam a legjobb embereket, és kialakítsam a megfelelő erőforrásokat és szervezetet ahhoz, hogy sikeresek legyünk ebben a rendkívül versenyképes sportágban, és ezek a tervek most formálódnak Silverstone-ban – nyilatkozta Stroll. – Természetesnek tűnt tehát, hogy meghívjuk Fernandót, hogy vegyen részt egy győztes csapat fejlesztésében, és a közelmúltban folytatott beszélgetéseink során nagyon gyorsan megállapítottuk, hogy azonosak az ambícióink és értékeink, így logikus és könnyű volt megerősíteni a közös munka iránti vágyunkat."

Alonsót tehát meggyőzte Stroll arról, hogy az idén egyelőre szenvedő és a konstruktőri pontverseny utolsó előtti helyén álló csapatból egy-két éven belül világbajnoki címért küzdő istállót hoznak létre.

"Az Aston Martin egyértelműen a győzelemre fordítja az energiát és az elkötelezettséget, ezért ma az egyik legizgalmasabb csapat a Forma-1-ben. Sok éve ismerem Lawrence-et és Lance-t [Strollt, aki valószínűleg így a spanyol csapattársa lesz 2023-tól], és elég nyilvánvaló, hogy megvan bennük az ambíció és a szenvedély, hogy sikeresek legyenek az F1-ben – mondta el Alonso. – Láttam, ahogy a csapat szisztematikusan nagyszerű embereket vonzott, és tudatosult bennem az új létesítmények és erőforrások iránti hatalmas elkötelezettség Silverstone-ban. A Forma-1-ben ma senki sem mutat nagyobb víziót és abszolút elkötelezettséget a győzelem iránt, és ez igazán izgalmas lehetőséget jelent számomra."

„Még mindig megvan bennem az éhség és az ambíció, hogy harcoljak azért, hogy az élvonalban legyek, és egy olyan szervezet része akarok lenni, amely elkötelezett a tanulás, a fejlődés és a siker mellett. Mindannyian tudjuk, hogy még sok a tennivaló az élre kerülésért, és minden energiánkat a közös munkára kell fordítanunk a jó teljesítmény elérése érdekében. Azonban a szenvedély és a teljesítmény iránti vágy, amelynek tanúi voltam, meggyőzött arról, hogy megőrizzem az örömömet és az elkötelezettségemet a sportág iránt. Újra nyerni szándékozom, ezért meg kell ragadnom a számomra megfelelő lehetőségeket."

Alonso jelenlegi csapata, az Alpine is közzétette a véleményét a közösségi oldalain a pilóta távozásának bejelentése után. A Renault [amellyel a két vb-címét nyerte a spanyol] utódjának számító istálló „a legjobbakat kívánja Fernandónak a Forma-1-es jövőjéhez", majd hozzátette, hogy Fernando mindig is a Renault és az Alpine család része volt, és mindig is az lesz, és büszkék valamint kiváltságosak amiatt, hogy ennyi közös pillanatot együtt éltek át a pályán." Az Alpine azt is hozzátette, hogy az idei szezon hátralévő részében még a maximumra törekszenek, Esteban Ocon 2023-as csapattársát pedig „időben be fogják jelenteni".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK