Társoldalunk:

Tovább folytatódnak az egymásra mutogatások a pattogás ellen hozott szabály miatt

2022.07.23. 11:28

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner állítja, kizárólag „egy bizonyos csapat" kedvéért változtatnak év közben a szabályokon, egy meg nem nevezett csapatfőnök pedig már most odaadná a jövő évi vb-címet a Mercedesnek. A McLaren vezetője szerint azonban jó döntés az FIA-tól, hogy a biztonságot tartja szem előtt.

A Kanadai Nagydíjat megelőzően hozta azt a döntést a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy a szezon első felét leginkább befolyásoló pattogás ellen még 2022-ben kezdenek valamit. A Belga Nagydíjtól kezdve mérésekkel döntik el, hogy melyik autó milyen ütemben pattog, és egy bizonyos határérték felett a padlólemez megemelésére kötelezik a csapatokat. 2023-tól pedig egy állandó megoldással kezelnék majd az idei szabályváltozások miatt létrejövő jelenséget, amivel az idén szenvedő istállóknak segíthetnek.

A Mercedes elmúlt esztendőkhöz viszonyított gyenge szezonkezdete ellenére Toto Wolff csapatával továbbra sincs összebarátkozva a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, aki nem ért egyet az FIA döntésével, és úgy véli, azt egyértelműen „egy bizonyos csapat" kedvéért hozták.

Vajon tényleg a Mercedes fellángolását eredményezik a szabálymódosítások?Forrás: Hans Lucas via AFP/Xavier Duvot / Hans Lucas/Xavier Duvot

„Úgy gondolom, hogy a probléma az, hogy a jövő évre orvoslásként tekintenek. Rettenetesen sok lobbizás folyik a jövő évi szabályozás jelentős módosítása érdekében, így egy bizonyos csapat lejjebb eresztheti az autója padlólemezét, és profitálhat ebből a koncepcióból – utalt Horner a Sky Sportson nyilvánvalóan a Mercedesre. – Túl késő már, hogy ezt [a szabályt] meghozzák, hogy ilyen alapvető szabályokon változtassanak. Az elnök [Mohammed bin Szulajm] remélhetőleg helyesen cselekszik, összesíti az összes információt, és sikerül értelmes megoldást találnia."

A Red Bull főnöke szerint annak a „bizonyos csapatnak" azt kell tennie, amit az ő csapata – és több más istálló – is tett, és magától kellene megoldania a problémát ahelyett, hogy az FIA segítségét kérné.

Nekünk egész évben nem volt gondunk, csak egy csapatnak volt nagy problémája... Csak emelje feljebb az autója alját, ilyen egyszerű – nyilatkozta a brit szakember. – A világ legtehetségesebb mérnökei vannak ebben a sportágban, és szinte garantálhatom, hogy ha jövőre visszatérünk, nem lesznek olyan autók, amelyekkel probléma lenne. Ráadásul már az elmúlt néhány versenyen is úgy nézett ki, hogy minden rendben van."

Az elmúlt években a Mercedesszel harcoló Horner (jobbra) tart attól, hogy a szabálymódosítások után ismét Wolffék kerülnek lépéselőnybeForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Dan Istitene - Formula 1/Dan Istitene - Formula 1

Azzal egyébként Wolff is egyetértett, hogy a Belga Nagydíjra időzíteni a szabályt rossz döntés volt: szerinte ha mindenképpen be akarták vezetni idén, akkor már a Kanadai Nagydíjon be kellett volna. Nem ért egyet viszont Red Bull-os kollégájával Andreas Seidl, a McLaren főnöke. A német szakember értékeli, hogy az FIA a biztonságot tartja fontosnak ebben a veszélyes sportágban.

„Örülünk az FIA döntéseinek ebben a témában. Amikor mindez elkezdődött a szabályzattal kapcsolatban, az FIA világossá tette, hogy a biztonságot tekinti elsődlegesnek. Nagyon fontos, hogy ezt kövessük" – mondta Seidl.

A Motorsport azonban egy meg nem nevezett csapatfőnököt is idéz, aki figyelmeztette a riválisokat, hogy a Mercedes saját állításai alapján a jövő évi szabályváltozások ismét a német istálló sikerkorszakát hozhatják.

„A változások rendkívül extrémek 2023-ra. A Mercedes állítása szerint 40 százalékkal több leszorítóerőt találtak a következő évre, ezért ők érthetően cselekvésre sürgették az FIA-t. Márpedig ha a Mercedes valóban ezt tette, akkor akár már most átadhatják nekik a világbajnoki címet" – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK