Több szurkoló pályaelemeket tulajdonított el az Osztrák Nagydíj helyszínéről, ezért a hasonló esetek elkerülése végett a továbbiakban kamerákkal fogják figyelni a közönséget a leintés után.
Az Osztrák Nagydíjon sok bajt okoztak a szurkolók, legalábbis egy részük. A két héttel ezelőtti versenyen azzal keltettek felháborodást az érintettek, hogy éljeneztek Lewis Hamilton balesetekor, valamint nagy visszhangot kapott az az eset, hogy a lelátón rasszista és homofób megnyilvánulásokkal szidtak néhány nézőt.
A Racingnews365.com arról számolt be, hogy emellett lopások is történtek. De nem másokat, hanem a pályát fosztogatta néhány szenvedélyes(?) néző, ahogy a leintés után lehetőségük nyílt bemenni a pályára. A hírek szerint reklámtáblákat és egyéb jelzéseket (feltehetően féktáv jelző táblákat és hasonló elemeket) markoltak fel relikviának.

A szakoldal az F1 egyik szóvivőjétől azt az információt kapta, hogy a Francia Nagydíjtól ezért kamerákkal fogják pásztázni a leintés utáni eseményeket, és akit rajtakapnak, hogy eltulajdonít bármit a pálya felszereléséből, azt feljelentik és vádat emelnek ellene.