Bár a Ferrarin belül Charles Leclerc-nek sokkal nagyobb esélye van a világbajnoki címre, mint Carlos Sainznak, Mattia Binotto hangsúlyozta, hogy egyelőre egyik pilóta sem élvez előnyt csapaton belül. A Ferrari csapatfőnöke hozzátette, a két versenyzőnek nem egymással kell rivalizálnia.
Ha egy csapat a világbajnoki címért harcol, akkor a szezon felénél általában felmerül a kérdés, hogy a továbbiakban ki legyen az első számú pilóta, már ha ez nem tisztázódott korábban, mint például a Red Bullnál. Ha pedig ezt a csapatot Ferrarinak hívják, akkor különösen sokszor szóba kerül a téma, ismerve a csapat múltját.

Az idény első néhány futama után Charles Leclerc annyival jobban teljesített Carlos Sainznál, hogy sokak szerint a spanyol pilótát már akkor be kellett volna állítani csapattársa mögé. Ez nem történt meg, és a 24 éves versenyző pechsorozatának köszönhetően Sainz 11 pontra megközelítette őt, miután a Brit Nagydíj végén érthetetlen módon őt favorizálták Leclerc-rel szemben. Ausztriában viszont az egyszeres futamgyőztes kiesett, így ismét nagy hátrányba került házon belül. Innentől kezdve a Ferrari akár be is állhatna Leclerc mögé, minden lehetőséget megadva neki, hogy utolérje Max Verstappent, de ezt még mindig nem fogják megtenni.
A gyorsabbik autó élvez előnyt – nyilatkozta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke egy sajtóbeszélgetésen. – Úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb dolog, amit tehetünk, a bajnokság ezen szakaszában mindenképpen. Ha a későbbiekben lesz olyan pilóta, akinek több lehetősége lesz, természetesen előfordulhat, hogy megpróbáljuk teljes mértékben őt priorizálni, de most nem ez a helyzet. Szóval ezzel meg kell birkóznunk, ezzel együtt elégedett vagyok, hogy ezt a két pilótát harcolni látom.”
A két Ferrari a silverstone-i versenyen és a spielbergi sprintfutamon is közvetlenül egymás mögé került, és utóbbi alkalommal kifejezetten látványos csatát is vívtak, ám közben hátráltatták egymást. Binotto ugyanakkor hangsúlyozta, pilótáinak nem egymással, hanem a mezőny többi tagjával kell rivalizálniuk, ami az egyéni és a konstruktőri bajnokság szempontjából is célravezetőbb.
„Először is minden egyes versenyen arra törekszünk, hogy maximalizáljuk a csapat pontjait – szögezte le a svájci szakember. – Biztos vagyok benne, hogy így a versenyzők lehetőségeit is maximalizáljuk azzal, hogy pontokat veszünk el [a riválisoktól]. Charles ellenfele nem lehet Carlos, Carlosé pedig Charles, hanem Max, Lewis [Hamilton] és a többiek.”

Ismerve a Ferrari múltját, kifejezetten érdekes Binotto, illetve a csapatvezetés hozzáállása. A 2010-es Német Nagydíjon Felipe Massát emlékezetes módon arra utasították, hogy adja át a győzelmet Fernando Alonsónak. Bár ekkor kevesebb futam volt hátra, mint most, a versenyzők közti pontkülönbség is kisebb volt. Nem beszélve a 2001-es és a 2002-es Osztrák Nagydíjról, amikor Rubens Barrichellónak már az idény hatodik versenyén el kellett engednie Michael Schumachert közvetlenül a cél előtt. A legfrissebb példa pedig a 2019-es szezonkezdet, amikor a Ferrari immáron Binotto vezetése alatt többször is Sebastian Vettelnek próbált kedvezni Leclerc-rel szemben.