Társoldalunk:
Hírlevél

A Red Bull mellett a Mercedes is megállíthatja a remek júliusi formát mutató Ferrarit

2022.07.21. 07:17

Futamelőzetes a Forma-1 történetének talán utolsó Francia Nagydíjára (ezen a pályán legalábbis szinte biztosan), ahol a tavalyi blamája után idén bizonyítana a Ferrari, és erre meg is van minden esélye. A Red Bull mellett azonban 2022-ben először reális esélye van a Mercedesnek is arra, hogy önerőből megszorongassa a Leclerc-Sainz párost, és futamgyőzelemért harcoljon a kanyargós és tempós részeket egyaránt bőven tartalmazó pályán.

Egyhetes pihenő jutott csupán a csapatoknak a rendkívül sűrű július közepén, így hétvégén ismét Forma-1-es nagydíjat láthatunk, amellyel megkezdődik a második félév a 2022-es szezonban. A helyszín ezúttal Franciaország, azon belül a francia Riviéra tengerpartjától néhány kilométerre fekvő Le Castellet-i Circuit Paul Ricard. Az 5,842 kilométeres kör során találhatunk gyors és lassú kanyarokat, tempós és technikai részt, ezért az egyik leggyakrabban használt tesztpálya a világon. 2019-ben éppen az egyik ilyen alkalommal próbálta ki először Szergej Szirotkin a Renault-val az idéntől használt 18 colos abroncsokat, így valamennyi tapasztalatot szerzett már a Pirelli ezen a pályán is az új gumikkal. Az olasz gyártó ezúttal az ötös skála középső három (C2, C3 és C4) keverékét szállítja a helyszínre.

Előzési lehetőségekben nincs hiány a széles aszfaltcsíkon, a 11-12. kanyarban szokott a legtöbb előzés lenni, de a 3. és a 7. kanyar között is jól járhat az, aki a megfelelő íveket választja. Miután ezen a részen túl vannak a pilóták, következik a Misztrál-egyenes, amit nem véletlenül hívnak így, hiszen az itteni jellemzően erős szél jelentősen megtréfálhatja az autók egyensúlyát. Összességében kiváló aerodinamikai beállításokat igényel a pálya, amit az elmúlt versenyeken a Ferrari tudott jobban megmutatni, ahogyan a gyors kanyarok is a Charles Leclerc, Carlos Sainz kettősnek kedveztek Silverstone-ban és Spielbergben. Diego Tondi, a csapat aerodinamikai fejlesztésének vezetője is kiemelte, hogy az átlagosnál nagyobb szerepe lesz a megfelelő leszorítóerőnek a hétvége során.

A Circuit Paul Ricard pályarajzaForrás: Mercedes

Tavaly még más világ volt, de az mindenképpen említésre méltó, hogy a Ferrari borzasztóan szerepelt a 2021-es Francia Nagydíjon: mindkét pilóta célba ért (ahogyan mind a 20 versenyző), ám a gumikopás különösen rosszul érintette őket, így pont nélkül zárták a hétvégét. Ugyanakkor Leclerc korábban a Sauberrel is szerzett már pontot itt, 2019-ben pedig a harmadik helyig vezette a Ferrarit, tehát nem csupán rossz emlékek fűzik őt a Paul Ricard-hoz. Az olasz istálló pedig minden bizonnyal tanult a 2021-es eseményekből, és extra motivációval vág neki a mostani hétvégének. Ha már a tavalyi futamról volt szó, akkor a Red Bull a jobb boksztaktikájának köszönhetően a hajrában győzte le a Mercedest: Max Verstappen Lewis Hamiltont az első helyért, míg Sergio Pérez Valtteri Bottast a dobogóért előzte meg az utolsó körökben.A rekordot jelentő 130. Red Bull-os hétvégéjét megkezdő Verstappen tehát tudja, milyen érzés nyerni Le Castellet-ben, ez a tapasztalat pedig kellhet ahhoz, hogy megállítsa a Ferrari zárkózását a pontversenyben. Erre a Red Bull motortanácsadója, Jamamoto Maszasi szerint minden esélye megvan a csapatának, az eséllyel pedig élniük is kell, ha nem akarják egálról megkezdeni a nyári szünetet. Ebben az elmúlt két hét fejlesztései is segíthetik a Red Bullt, a fogadkozásaik alapján előrelépést lehet várni az RB18-tól.

Az elmúlt két versenyhétvége során tizenegy pontot lefaragott a Max Verstappennel szembeni hátrányából Charles LeclercForrás: AFP/Jure Makovec

Nem szabad azonban megfeledkezni az autóját továbbfejlesztő Mercedesről sem. Angliában és Ausztriában is megmutatta Lewis Hamilton és George Russell, hogy eredményes az elmúlt hónapokban mutatott fejlődés a nyolcszoros konstruktőri címvédőnél is, a pálya karakterisztikája pedig ezúttal is kedvezhet nekik. Különösen a 300. nagydíjhétvégéjén szereplő Hamilton nyújtott biztató teljesítményt eddig júliusban – az Osztrák Nagydíj időmérőjének végén bekövetkezett balesetétől eltekintve –, de Russell spielbergi futamos felzárkózása is azt mutatta, hogy nem szabad leírni az Ezüstnyilakat. Azt, hogy akár abban az esetben is a dobogóra kerülhetnek, ha a két élcsapat mindegyik versenyzője épségben célba ér (ami eddig idén egyszer sem sikerült), Christian Horner is elismerte.
Arra számítunk, hogy gyorsak lesznek a Paul Ricard-on – mondta a Red Bull csapatfőnöke a Mercedesről. – Az autóik már nem pattognak, úgy tűnik, visszatérnek a csatába."

A kétszeres Le Castellet-i győztes Lewis Hamilton a legutóbbi három versenyen felállhatott a dobogó alsó fokáraForrás: AFP/Jure Makovec

Az időjárásra ne számítsunk a hétvégén, mint befolyásoló tényező – hacsak a hőség meg nem nehezíti a pilóták dolgát –, ugyanis ahogyan az eddigi összes(!) itteni futamon, úgy az előrejelzés szerint most sem lesz csapadék, cserébe harminc fok feletti hőmérséklet várja a versenyzőket. Verstappen ki is emelte, hogy a változatos kanyarokkal teli pályán a meleg miatt különösen fontos lesz a gumikezelés.Nem volt még tehát sosem eső az itteni versenyhétvégék vasárnap délutánján, pedig a mostani már a 18. Francia Nagydíj, amit Le Castellet-ben rendeznek – igaz, a versenynaptárba 2018-ban tért vissza az 1990-es eltörlése után, azóta pedig 2020-ban sem adott otthont futamnak a koronavírus-járvány miatt. Az azonban sokatmondó, hogy az eddigi 17 versenyből 11-szer nyerte a pole pozícióból induló pilóta az 53 körös nagydíjat, azaz az előzési lehetőségek tömkelege ellenére nem rossz ómen megnyerni az időmérőt.

A francia közönség által keltett hangulatra várhatóan nem lesz panasz. Most nem várható akkora ellenszurkolás egyik irányban sem, mint az elmúlt két hétvégén, cserébe a két hazai pilótát nagy éltetés várhatja. Pierre Gasly és Esteban Ocon számára nem indult jól a Le Castellet-i pályafutásuk, hiszen 2018-ban mindketten kiestek a rajtot követően. Azóta Gasly mindkétszer pontot szerzett, Ocon azonban még adós a hazai pályán elért jó helyezéssel – az Alpine pilótájának a spielbergi ötödik hely viszont nagy lökést adhat. Mindketten egyedi sisakkal fogják ünnepelni a hazai versenyüket: Gasly már megmutatta a követőinek, hogy mit fog viselni; Ocon pedig a szurkolóira bízta a megtervezést, így még az is lehet (bár nem túl valószínű), hogy a fent látható különlegességet hordja majd.

Könnyen lehet, hogy ki kell használni minden percet a következő napokban, ugyanis nincs rá garancia, hogy valaha is látunk még versenyt a Paul Ricard-on. Noha a "Grand Prix" őshazájáról van szó, és Ocon elmondása alapján az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint is megérdemel Franciaország egy versenyhétvégét, a 2023-as helyszín még bizonytalan. Egyes források szerint Nizzába költözhet át a Francia Nagydíj, de az is elképzelhető, hogy felváltva fog szerepelni más helyszínekkel a jövőben, így néhány évente mégis visszatérne Le Castellet-be a mezőny. Egyelőre azonban koncentráljunk a mostani versenyhétvégére, és bízzunk abban, hogy egy újabb emlékezetes Francia Nagydíjat láthatunk, tele komoly izgalmakkal – az előjelek alapján joggal reménykedhetünk ezekben.

A Francia Nagydíj programja

  • 1. szabadedzés: péntek 14:00-15:00
  • 2. szabadedzés: péntek 17:00-18:00
  • 3. szabadedzés: szombat 13:00-14:00
  • időmérő edzés: szombat 16:00-
  • futam: vasárnap 15:00-

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK