Két rutinos pilóta között a futam közben szabadultak el az indulatok a hétvégén megrendezett New Hampshire-i NASCAR-versenyen.
Szokatlan incidens történt a NASCAR-sorozat hétvégi állomásán New Hampshire-ben. Egy sárga zászlós fázis alatt úgy tűnt, Austin Dillon szándékosan ráhúzta a 3-as számú Chevrolet-ját Brad Keselowski 6-os rajtszámú Fordjára, aki válaszul ennél is erősebben nekiment Dillonnak, ezáltal mindkét autót a fűre terelte.
A futamon végül a saját csapatánál versenyző Keselowski a hetedik, míg a 2011-ben (amikor az F1 világbajnoka, Kimi Räikkönen is kipróbálta magát egy verseny erejéig a sorozatban, ahogy idén augusztusban is megteszi majd) bajnoki címet szerző Dillon pedig a 23. helyen zárt.
Egyelőre nem árulta el egyik fél sem, hogy mi vezetett a heves pillanathoz. Keselowski a befutó után azt nyilatkozta, hogy mindannyian hagyjuk, hogy az indulataink kihozzák magunkból a legjobbat", Dillon pedig a riporter kérdésére elmondta, hogy nem hajlandó beszélni a riválisával az esetről.
A Chevrolet versenyzője utalt arra is, hogy ez már nem az első összecsapás kettejük között, és valóban: tavaly például Michiganben volt egy emlékezetes összeérésük, ami után Dillon falnak csapta az autóját.