Társoldalunk:
Hírlevél

Tragédiák, halálesetek, óriási balesetek - a Forma 1 egyik legveszélyesebb nagydíja jön

2022.07.23. 06:02

Az eleinte szinte évente helyszínt váltó Francia Nagydíj végül Le Castellet-ben talált újra otthonra, így itt kezdődik meg a 2022-es Forma-1-es szezon második fele. Ám előtte elevenítsük fel, hogy milyen tragédiák, hatalmas balesetek és legendás párharcok szerepelnek a franciaországi versenyek több, mint száz éves történetének legdrámaibb pillanatai között.

Az első hivatalos autóversenynek, a Nemzetközi Automobil Szövetség megalakulásának és a "Grand Prix" kifejezés eredetének a helyszíne egyaránt Franciaország. 1894-től még csak városok közötti útvonalat kellett minél hamarabb megtenniük a versenyzőknek, már ez is sok halálesettel (köztük a Renault családba tartozó Marcelével) járt. 1906 júniusában aztán megrendezték az első versenyt körpályán is Le Mans közelében – igaz, egy kör 103 kilométeres volt, ebből kellett tizenkettőt teljesítenie a pilótáknak. Ez Szisz Ferencnek sikerült a leggyorsabban, a dicsőség mellé pedig 45 ezer francia frankot is kapott, ami rendkívül "nagy díjnak", azaz "Grand Prix"-nak számított – innen a máig használt elnevezés. Innentől pedig a két világháború időszakától eltekintve Franciaország szinte minden évben (számos különböző helyszínen) otthont adott GP-versenynek.

1953-ban tudta először valaki legyőzni Fangiót Reimsben: Hawthorn óriási csatában múlta felül az argentintForrás: AFP/-

Amikor a Forma-1-es világbajnokság 1950-ben elkezdődött, éppen Reims városa volt a szerencsés, hogy a 7,82 kilométer hosszúságú, háromszög alakú pályáján versenyt rendeztek. 1951-ben ráadásul a 77 körös futam több, mint 600 kilométeres távot jelentett, ami minden idők leghosszabb F1-es versenyeként került be a történelemkönyvekbe. Juan Manuel Fangio egyik legkedveltebb pályája volt ez, az első négy alkalomból mindössze egyszer tudták legyőzni az ötszörös világbajnokot: 1953-ban Mike Hawthorn óriási csatában tette ezt meg. 1954 is az argentin sikerét hozta, a Mercedes-győzelmet követő német himnuszt azonban nem szívesen hallgatta végig a francia közönség a második világháborút követően.

A gyártó a következő évben vissza is lépett minden sorozattól a 84 áldozatot követelő Le Mans-i katasztrófa miatt, a Francia Nagydíjat pedig nem is rendezték meg 1955-ben. Fangiónak pedig a pályafutása is stílusosan Reimsben ért véget: a magabiztos előnnyel vezető Hawthorn az utolsó kör előtt szándékosan nem körözte le az előtte haladó argentint, hogy a Forma-1-től búcsúzó legenda teljesíthesse a teljes távot az utolsó futamán is, ahol egyébként negyedik lett. A szép történetet beárnyékolja Luigi Musso tragédiája, aki a tizedik körben csúszott ki a pályáról, az árokba csapódó Ferrariból kirepülő olasz pilóta életét pedig már nem lehetett megmenteni.

1961-ben Giancarlo Baghetti és Dan Gurney addig sosem látott szorosságú befutóját előbbi nyerte a pokoli hőségben. A reimsi pálya 1966-ban búcsúzott a sportágtól (épp miután a helyi Moët & Chandon cég először adott hivatalosan pezsgőt a dobogósoknak), az évtized során pedig több helyszínnel is próbálkozott a Forma-1. A Le Mans-i Bugatti Circuit egyetlen alkalom után mondott csődöt, a Michelin-gyárhoz közeli Saint-Genès-Champanelle-ban található mini Nürburgringként is ismert Circuit de Charade négy futam után csukta be a kapuit, miután 1972-ben a kavicsokkal teli utcai pályára már túl gyorssá váltak az autók – az egyik követ Emerson Fittipaldi felverte, ami megsértette a Red Bull jelenlegi tanácsadójának, Helmut Markónak az egyik szemét, ez pedig az osztrák karrierje végét jelentette. A Monacói Nagydíjjal komoly presztízscsatát vívó francia GP pedig Rouenbe is ellátogatott ötször az 50-60-as években, a gyors kanyarokkal teletűzdelt pálya F1-es történetének Jo Schlesser 1968-as halála vetett véget.

Új helyszín(eke)t kellett találni Franciaországban, ezt pedig két új pálya építésével érték el. A Riviérán (Le Castellet-ben) egy sok bukótérrel és nagy lelátókkal ellátott széles aszfaltcsíkot avattak fel Paul Ricard néven, a Dijon melletti Prenois-ban pedig egy gyors és dombos pálya épült. Prenois-ban végül csak hat alkalommal került sor F1-es futamra, ám közülük egyik sem szűkölködött izgalmakban. 1977-ben John Watson és Mario Andretti a győzelemért vívott hatalmas csatát, két évre rá a Jean-Pierre Jabouille által az első turbómotoros sikert hozó versenyen pedig René Arnoux és Gilles Villeneuve produkált felejthetetlen utolsó két kört. 1981-ben Alain Prost az első futamgyőzelmét szerezte meg itt, egy évre rá pedig a franciák az első négy hely mindegyikét kisajátították a versenyen. Ilyenre azóta sem volt példa, és három azonos nemzetiségű dobogósra is csak az 1983-as imolai nagydíjon. Izgalmak ide, rekordok oda, a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FISA) a '80-as évek közepétől a hosszú távú szerződésekben hitt, ezt pedig inkább Le Castellet-ben látták, így a prenois-i pályától el kellett köszönnie a Forma-1-nek.

Persze Paul Ricardot is okkal választotta a FISA, hiszen ennek a pályának is megvoltak a maga szépségei. A franciák számára például óriási előnyt jelentett a helyi akadémia, ahol Alain Prost, Didier Pironi és Jacques Laffite is nevelkedett. Kevésbé marad szép emlék Elio de Angelis 1986-os halála az itteni évközi teszten, aki egy baleset után nem sérült meg, ám a kigyulladt autójából nem tudott kimászni, mire pedig a (teszt miatt kevés) pályabíró kiszedte őt a Brabham-BMW-ből, az olasz füstmérgezést kapott, amibe a kórházban belehalt. A tragédia után lerövidített pályán két évvel később Alain Prost előzte meg zseniálisan Ayrton Sennát a lekörözésre váró pilóták helyzetét is kihasználva, 1989-ben Maurício Gugelmin beragadt fékje okozott elképesztő rajtbalesetet, 1990-ben pedig Ivan Capelli mesébe illően váratlan sikerét gátolta meg a hajrában Prost, aki azzal sorozatban a harmadik hazai versenyét nyerte meg.

1991-től azonban ismét elköltözött a Francia Nagydíj, az állomás ezúttal Magny-Cours volt, az ország közepén fekvő elmaradottabb régióban. A cél ezzel éppen a térség gazdaságának élénkítése volt, ám mivel a "semmi közepén" feküdt a kevés előzési lehetőséget tartalmazó pálya, a csapatoknak nem volt ínyére a helyszínválasztás – ennek ellenére tizenhét évig a naptárban maradt. 1996-ban Jacques Villeneuve óriási balesetét láthattuk itt az időmérőn, aki másnap (a pole-ból induló Michael Schumacher motorhibáját is kihasználva) így is dobogóra állhatott; 1999-ben Heinz-Harald Frentzen okozott meglepetést a Jordan-győzelemmel; 2002-ben pedig Kimi Räikkönen az első futamgyőzelmétől esett el, miután Allan McNish Toyotája elvonta a figyelmét, így pedig Schumacher a sikerével hat(!) versennyel a vége előtt bebiztosította az ötödik világbajnoki címét.

A következő években is akadtak érdekességek: 2003-ban például a száradó pályán megrendezett első időmérőt a minardis Jos Verstappen nyerte a jordanes Ralph Firman előtt – a Q2-ben aztán helyre állt a világ rendje, és a 18-19. helyre esett vissza a két pilóta. Egy évvel később a négy kiállással nyerő Schumacher mögött a harmadik helyért volt óriási csata, amit az utolsó kanyarokban szerzett meg Rubens Barrichello Jarno Trulli ellen. 2006-ban aztán ismét a hétszeres világbajnok szerezte meg az első helyet a Fernando Alonso elleni csatája után, (akkoriban egyedülálló) rekordot jelentő nyolcadik alkalommal megnyerve egy adott ország nagydíját. A félreeső helyszín mellett a gazdasági problémák és az F1 terjeszkedési tervei miatt végül 2008-ban rendezték meg az utolsó futamot Magny-Cours-ban, ami kettős Ferrari-győzelmet hozott.

Kilenc évig maradtunk Francia Nagydíj nélkül, miután az azt megelőző Forma-1-es világbajnoki szezonok mindegyikében (1955 kivételével) a versenynaptár része volt. A franciák persze ezt nem szívesen élték át, és folyamatosan gondolkodtak, hol lehetne újabb futamot megrendezni. Szóba került többek között ismét Rouen, de a párizsi Disneyland mellett is elkezdtek pályát tervezni. Végül maradtak az egyszer már bevált Paul Ricardnál, ami a felújítását követően akár már 2012-től visszakerülhetett volna a sportágba – végül 2018-ig kellett várni rá, amikor ötéves szerződést kötött vele a Forma-1.

Ekkor Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mindössze egypontos különbséggel érkezett a nyolcadik futam helyszínére, a rajt után azonban a pole-ból induló Hamilton mögött Vettel összeért Valtteri Bottasszal, az ütközésük pedig a mezőny hátsó részében is nagy felfordulást okozott. Ugyanmindkét élpilóta tudta folytatni a versenyt (Vettel ötmásodperces büntetéssel), végül egyiküknek sem voltak dobogós esélyei, ami Hamilton számára sima győzelmet eredményezett. Hasonló volt a helyzet a brit számára egy évvel később is, amikor a győztes kiléte helyett a mögötte zajló csaták miatt lehetett izgulni. Végül másodikként Charles Leclerc-t megelőzve Bottas tudott célba érni, a középmezőnyben pedig az utolsó kört még a hetedik helyen megkezdő Daniel Ricciardo járt pórul egy őrült adok-kapok végén. Ahogy 2020-ban annyi helyszínnek, úgy a koronavírus-járvány Franciaországnak is ellehetetlenítette az F1-es futam rendezését, így egy év kihagyás után tavaly azt láthattuk, ahogy a jobb boksztaktikájának (is) köszönhetően Max Verstappen az utolsó körökben átveszi a vezetést Hamiltontól, és megnyeri a versenyt.

Verstappennek (és Hamiltonnak) tehát már van rutinja abban, hogyan kell versenyt nyerni Le Castellet-ben, de Leclerc és Sergio Pérez is állt már itt dobogón, és Carlos Sainz is szerzett értékes pontokat a Renault-val és a McLarennel egyaránt. Tavaly a Ferrarinak rettenetesen sikerült az itteni futam, a többi csapat autóihoz képest hatalmas ütemben koptak a gumijaik. Ez ellen idén muszáj kitalálniuk valamit, mert nem engedhetik meg, hogy az eddigi két júliusi versenyen mutatott zárkózás után ismét komoly lépéshátrányba kerüljenek a Red Bull-lal szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK