Négy lehetséges megoldást ismertetett az FIA arra, hogy csökkentse az autók pattogó mozgását. A változások jövőre léphetnek érvénybe.
A teljesen új szabályrendszer szerint épített F1-es autókkal visszatért egy kellemetlen régi jelenség, az autók függőleges himbálózása nagy sebességnél. Ez abból ered, hogy a padlólemez alatt a korábbinál lényegesen erősebb vákum és szívóhatás alakul ki, és a pattogás időnként olyan mértékű (a pályától és az egyes autóktól is függően), hogy a csapkodás fájdalmakat okoz a pilótáknak.
A veszélyes jelenséget már hónapok óta próbálja mérsékelni az FIA különböző ötletekkel, de a sebtében összeállított intézkedéseket folyamatosan tologatják, jelen állás szerint a nyár végi Belga Nagydíjtól alkalmazzák őket. Ez most legfőképp arra irányul, hogy mérni fogják a pattogást, és az egy bizonyos értéknél nem lehet nagyobb, különben szankciók járhatnak érte.

A csapatok és az FIA delegáltjaiból álló egyik tanácsadó bizottság csütörtökön ülésezett, és ezen szó esett különböző rövid- és hosszútávú intézkedésekről. A szövetség közölte, az aerodinamikai szabályok kapcsán négy javaslatot fogalmaztak meg a pattogás mérséklésére, melyeket a Motorsport Világtanácshoz küldenek átgondolásra és elfogadásra.
Amennyiben elfogadják a javaslatokat, azok 2023-tól kerülhetnek be a szabálykönyvbe. Erre vélhetően hamarosan sor kerül, mivel a csapatoknak meg kell kezdeniük a jövő évi autó tervezését és építését.
A tervezetben szereplő ötletekből három a padlólemezt érinti, lévén ez az elem generálja a váratlanul erős szívóhatást, ami előidézi a pattogást. Az FIA javasolja a lemezen a szélső él és az első beömlők (Venturi-csatornák) torkolatának megemelését, szigorúbb oldalirányú hajlékonyság-ellenőrző vizsgálatokat kezdeményeznek, valamint szenzorok elhelyezését tervezik az autóban a vibráció mérésére.
A változtatási tervek több csapatnak nem tetszenek, érthetően leginkább azoknak, amelyek kevésbé szembesülnek a problémával. Az FIA viszont azért sem akar tétlenül ülni, mert sejtésük szerint beavatkozás nélkül 2023-ban nőni fog az autók leszorítóereje és a veszélyes jelenség még rosszabbá válhat.