Vágólapra másolva!
A Mercedes technikai igazgatója elárulta, az a tény, hogy az Osztrák Nagydíj időmérőjén Lewis Hamilton és George Russell is összetörte az autót, nagy fejfájást okozott nekik. A helyzet odáig fajult, hogy egy, a sprintfutamon elkövetett hiba nagyon sokba kerülhetett volna számukra.

A Mercedes a harmadik, valamint a negyedik helyet szerezte meg az Osztrák Nagydíjon, ami a futam alakulását tekintve nem több és nem kevesebb a minimum elvárásnál. Azonban figyelembe véve, hogy az időmérő után a csapat mennyire nehéz helyzetbe került, mindez akár más megvilágításba is kerülhet.

Hamilton és Russell is összetörte az autót az ausztriai időmérőn

A Q3-ban előbb Lewis Hamilton, majd George Russell is összetörte az autóját. Korábban a bosszúságon és a plusz munkaórákon kívül ez nem okozott volna túl nagy gondot egy ilyen szintű csapatnál, viszont a költségplafon időszakában már a Mercedes sem rendelkezik annyi tartalékkal az alkatrészeket tekintve. Olyannyira, hogy az ifjabbik brit pilótának már csak egy kevésbé kedvező specifikációjú új hátsó szárny jutott (mivel a sprintversenyen csapattársa rajtolt hátrébbról, ezért neki adták a kisebb leszorítóerős csomagot), és a padlólemezből is hiány lépett fel.

Ha két autó is összetörik, az onnantól kezdve mindig nagyon nehéz hétvégét jelent

– jelentette ki Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója a csapat szokásos, verseny utáni videójában. – Elég sok kárt tettünk a kocsikban, mindkét padlólemezt és hátsó szárnyat eltörtük, és a felfüggesztés is igencsak megsérült. Lewis autóján az első szárny és a kasztni is megrongálódott. Ezek olyan sérülések, amelyeket meg tudunk javítani, de nem egy hétvége alatt. Ez azt jelentette, hogy Lewis autóját a semmiből teljesen újjá kellett építeni, és a két [sérült] padlólemezből megpróbáltunk egy [épet] gyártani. Volt egy tartalékunk, amit be tudtunk szerelni, a két összetört darabból pedig a legjobbat kellett kihoznunk, hogy egy másikat építsünk.”

A Mercedes végül megoldotta a problémát, de ezzel a szakadék szélére került. A konstruktőri címvédőnél ugyanis tudták, hogy egy újabb komoly baleset a sprintfutamon azt eredményezheti, hogy az egyik autójuk nem tud részt venni a másnapi versenyen.

Miután újjáépítettük az autókat, ismét be kellett állítanunk azokat, és a második szabadedzésen erre nagyon kevés időnk van – folytatta Elliott. – Végül, miután a két autó súlyosan megsérült pénteken, a pilóták olyan helyzetben voltak, hogy ha a sprintversenyen összetörik [a kocsit], akkor könnyen lehet, hogy vasárnap nem tudunk versenyezni.

Szóval mindezt figyelembe kellett venni, és ez mind-mind veszélyeztette a hétvégét.”

A Mercedes helyzetét ráadásul az is nehezítette, hogy a parc fermé szabályok miatt sokáig nem nyúlhattak az autókhoz. A kocsik javítását, illetve újjáépítést csak szombaton délelőtt tudták elkezdeni, ezért a második szabadedzésre egyik versenyző sem tudott azonnal kimenni, ráadásul Hamiltonnak kifejezetten sokat kellett várnia.

A Mercedesnek sokba kerülhetett volna egy újabb baleset Forrás: AFP/Christian Bruna

„George öt perc után pályára mehetett a második szabadedzésen, Lewisszal viszont nagyjából a tréning felénél jártunk – mondta a brit szakember. – Rengeteg munka van abban, hogy ezeket az autókat felkészítsük, és Lewis esetében olyan mértékű károk keletkeztek a kasztniban, hogy szombaton délelőtt a semmiből kellett felépíteni az autóját. A motort, a váltót, a felfüggesztést, valamint az autó összes, karosszéria körüli rendszerét a helyére kellett tenni, és a szerelőknek három és fél óra alatt sikerült ezt végrehajtaniuk. Ez elképesztő teljesítmény, és minden elismerésem az övék, amiért [Hamiltonnal] ki tudtunk menni a második szabadedzésre.”