Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton szerint ő nem hibázott, Russell aggódott, hogy versenyezhet-e

2022.07.09. 19:39

Lewis Hamilton elárulta, nem tartja magát felelősnek Pierre Gasly megforgásáért, és hozzátette, csak annyit tanult az Osztrák Nagydíj sprintfutamából, hogy az egyenesekben lassabbak a Haasnál. Az eseménytelen versenyt maga mögött tudó George Russell aggódott, hogy egyáltalán pályára gurulhat-e, míg Toto Wolff csapatfőnök szerint a Mercedes tempója visszaesett.

Teljesen más versenyt futott George Russell és Lewis Hamilton az Osztrák Nagydíj sprintfutamán. Előbbivel szinte semmi érdemleges nem történt, és végig a negyedik helyen autózott, ám a hétszeres világbajnok sokkal eseménydúsabb futamon van túl. A rajt után összeért Pierre Gaslyval, aztán visszahozta az elbukott pozíciókat, Mick Schumacherbe viszont majdnem beletörött a bicskája.

Hamilton ütközött Gaslyval, de aligha hibáztatható

Hamilton nem rajtolt jól, és kívülről Alexander Albon, belülről Gasly ért mellé, utóbbival pedig összeért, aminek következében az Alpha Tauri versenyzője megpördült. A sportfelügyelők nem vizsgálták az esetet, és a felvételek alapján igazuk volt, ugyanis a történtekért leginkább a pórul járt versenyzőt lehet hibáztatni. Hamilton nagyjából a pálya szélével párhuzamosan ment, Gasly viszont próbált keresztbe húzni, a hétszeres világbajnok pedig nem tudott hova menni, mert akkor Albonnal ütközött volna. Hamilton nem is tartja magát felelősnek.

Az egyes kanyarban két autó volt körülöttem, Pierre pedig keresztbe ment előttem, és nem igazán tudtam mit tenni – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Sajnálatos incidens, de nem hiszem, hogy bármit is tehettem volna [ellene]. Aztán a hármas kanyarban is ugyanez történt velem. Hálás voltam, hogy az első kört teljesítettem, utána pedig csak próbáltam felzárkózni. Elég lassúak vagyunk az egyenesekben, úgyhogy előfordulhat, hogy az ember ugyanott marad.”

Hamilton előbb Albont, majd Valtteri Bottast is visszaelőzte, majd utolérte a két Haast. Előbb Mick Schumachert kellett maga mögé utasítania, de a német pilóta sokáig állta a sarat, és a helycsere csak két körrel a vége előtt történt meg. A 37 éves versenyző le is vonta a következtetést.

Semmit nem tanultam a versenyen, csak azt, hogy az egyenesekben lassabbak vagyunk a Haasoknál – jelentette ki. – Most viszont már csak egy van előttem, nem kettő, szóval meg kell várnunk, amíg kikerülünk a DRS-vonatból, hogy megpróbáljunk előrébb kerülni. Mindent bele fogok adni.”

Toto Wolff leszögezte, hogy Schumacher csak tette a dolgát. A Mercedes csapatfőnöke szerint a Haas előnyben volt hozzájuk képest, mert a W13-asnak nagy a légellenállása, ráadásul „a teljesítményünk sem az igazi”. Utóbbit csalódást keltőnek titulálta, és kiemelte, hogy az előző hétvégéken rendre jól szerepeltek a versenyeken, Spielbergben viszont „valamiért nehéz dolgunk van”.

Schumacher körökön keresztül feltartotta Hamiltont

A negyedik hellyel Russell lényegében hozta a kötelezőt. A brit pilótának semmi esélye nem volt az előtte autózó hármassal szemben, a többiek számára viszont ő volt érinthetetlen. A 24 éves versenyző elárulta, egy nappal korábban még azt sem tartotta biztosnak, hogy egyáltalán versenyezhet, miután ő és Hamilton is összetörte az autót az időmérőn.

A verseny legnagyobb részében néztem a kivetítőkön a csatákat, persze nem a mögöttem zajlókat – utalt a két Ferrari küzdelmére. – Elég hosszú futam volt. Nem számítottunk rá, hogy képesek leszünk hozni a Red Bull és a Ferrari tempóját, de kicsit talán messzebb voltunk annál, amit vártunk. A csapat ugyanakkor elképesztő munkát végzett azzal, hogy mindkét autó a pályára került. Pénteken ez volt a legnagyobb aggodalmam, nincs túl sok tartalék alkatrészünk, mint másoknak, de nagyszerű munkát végeztek a javítással.”

Russellhez a felzárkózó Sergio Pérez ezúttal nem tudott közel kerülni, viszont a versenyen már közvetlenül mögüle fog rajtolni. A négyszeres dobogós nem számít csodára, de úgy véli, a mexikói pilótával összecsaphatnak a pályán.

Szerintem reálisan nézve Checóval lehet csatánk – fogalmazott. – Az éjszaka során csak korlátozott mértékben lehet előrelépni, [mert] nem lehet változtatni a beállításokon. Meg kell érteni a gumikat, és azt, hogy miben tudunk javulni. Nagyon nehéz úgy, hogy csak egy edzés áll rendelkezésünkre. Tudom, hogy a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is ez volt, de ezek az F1-es autók annyira komplexek, hogy rengeteg dolgot lehet módosítani rajtuk, és ezek nagyon sokat számítanak.”

Russell hozzátette, hogy az időjárási körülmények sem könnyítik meg a dolgukat. Elárulta, hogy a napsütésnek köszönhetően a futam elején kevésbé lehetett nyomni a gázt, mint a végén, amikor már felhősebb volt az égbolt, és az aszfalt igencsak lehűlt. Emellett pedig ott van a szél is, amelynek iránya gyakran változik.

Russellt egyébként Pérezzel és másik öt pilótával együtt vizsgálták a sportfelügyelők, mert a második felvezető kör alatt rádióüzeneteket kaptak. A rádiókommunikációt ebben az időszakban korlátozzák, ám a döntéshozók végül szabályosnak minősítették a kérdéses beszélgetéseket, így minden érintettet felmentettek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK