Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton és George Russell is abban reménykedik, hogy a Mercedes csapata teljesen ki tudja küszöbölni a pattogást a közelgődő Francia Nagydíj hétvégéje előtt. Az eddigi adataik szerint, már volt olyan versenyhétvége, amelyről kizárásra kerültek volna, mert nem tudták kordában tartani az autó mozgását az FIA új műszaki irányelvének megfelelően. 

A Mercedes elismerte, hogy az autójuk nem felelt volna meg az FIA új mérőszámainak annak meghatározására, hogy az autók túl gyakran vagy túl erősen pattognak-e, amennyiben már életbe lépett volna az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén a szabályozás.
Lewis Hamilton és George Russell egy fájdalmas hétvégét volt kénytelen átvészelni Bakuban, mivel csapatuk W13-as versenygépe keményen pattogott az utcai pálya aszfaltján. Ez fájdalmat okozott Hamiltonnak, aki egy szakaszban arról számolt be, hogy a gerince alsó fele teljesen le is zsibbadt a fájdalomtól.
A bakui futam után az FIA világossá tette, hogy beavatkoznak, annak érdekében hogy megvédjék a pilótákat a pattogás negatív hatásaitól. Új műszaki irányelvet (TD) adtak ki a csapatoknak, amely kizárással fenyegeti az istállókat, amelyek autói sérülésveszélybe sodorhatják a pilótáikat.

A Mercedes Azerbajdzsánban szenvedett a legjobban eddig a pattogással, amelynek mértéke szabad szemmel is jól látható volt Forrás: AFP/Ozan Kose

A pattogás a Francia Nagydíj hétvégéjéig büntetlen marad. A Mercedes szerint emiatt nem tudtak volna versenyezni már Bakuban sem, ha az új irányelvet korábban léptetik életbe.

Elliott: Nem mentünk volna át Bakuban
A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott továbbra is ellenzi a TD bizonyos elemeit, jelezték az FIA felé, hogy egyes csapatok képtelenek lesznek megoldani a pattogás problémáját a tervezett időpontig. Habár ez köztudottan a Mercedes csapatát fenyegeti a legjobban, hiszen ők az egyik olyan istálló a mezőnyben, akiknek nem sikerül eltalálniuk a megfelelő beállításokat, amellyel ne veszítenének tempót is egyúttal azzal, hogy csökkentik a pattogást. A tempót pedig a Mercedes nem hajlandó feláldozni, így a versenygépeik továbbra se mennének át az FIA tesztjein.
Mike Elliott a következőket mondta:

- ismerte el a szakember.

A Mercedes azt akarja, hogy a TD-t "a megfelelő módon" kezeljék
Elliott azzal érvelt, hogy a rajtrács 10 csapatfőnöke egyike sem örülne annak, ha bármelyik riválist kizárnák egy versenyhétvégéről, pusztán a pattogási problémák miatt.

"Egyikünk sem akar ugráló autóval a pályára lépni - mondta. „Biztos vagyok benne, hogy a rivális istállók is pontosan ugyanezt mondanák, tehát igazából senkinek nem áll érdekében ezt a pattogást fenntartani.

"Szerintem az idő eldönti, hogy ezt a mérőszámot a megfelelő módon lehet-e optimalizálni, és hogy ez a megfelelő irányba tereli-e a csapatokat anélkül, hogy a végén kárt tenne a tiszta versenyzésben. Meglátjuk, mi történik. Biztos vagyok benne, hogy az FIA tisztában van a fennálló kockázatokkal és a lehetséges következményekkel." - fogalmazott Mike Elliott.
Forrás