A kaotikus Brit Nagydíj Carlos Sainz futamgyőzelmével zárult, ám a Red Bull sem lehet elégedetlen Sergio Pérez utolsó pozíciókból megszerzett második helyével, valamint a hazai közönség is boldog lehet Lewis Hamilton tizenharmadik silverstone-i dobogója után. Nézzük, hogy látta az első három helyezett a futamot a leintést követően!
Carlos Sainz tizenkettedik dobogóját, ám az első futamgyőzelmét szerezte meg az első pole pozíciója után, ám a kotikus verseny végén ehhez kellett a Ferrari döntése is, hogy míg Charles Leclerc-t kint hagyják a használt keményeken, addig a spanyolnak új lágy abroncsokat adnak.
CONGRATULATIONS, CARLOS!
— Formula 1 (@F1) July 3, 2022
We have ourselves a new race winner! And what a way to do it!#BritishGP#F1pic.twitter.com/nZhmBvq4op
„Elképesztő, nem is tudom, mit mondjak. Az első győzelem a 150. futamomon, Silverstone-ban, a Ferrarival – ennél nem kell több. Különleges ez a nap, és az egész hétvége, sosem felejtem el – mondta Sainz a futamot követő interjújában. – Az autó egyensúlya nem volt jó az első etapon a közepeseken, Max [Verstappen] jóval gyorsabb volt mögöttem. De hittem a győzelemben, a biztonsági autó pedig meg is adta a lehetőséget, és éltünk is vele, noha nagyon ideges voltam."
Sergio Pérez számára az új rajt rémesen alakult, hiszen összeért Charles Leclerc-rel, amiben megsérült a Red Bullja. A felzárkózás után azonban, mielőtt újból ki kellett volna állnia, Esteban Ocon félrehúzódása egy biztonsági autós fázist eredményezett, ami ingyen kerékcserét adott a mexikóinak. A hajrában pedig előbb Hamiltont, majd Leclerc-t is megelőzte, így a második hely lett az övé.
„Ki lettem szorítva, az első szárnyam csúnyán megsérült, de nem adtuk fel [a baleset után], és jött is a lehetőség a végén, amit ki is használtunk. Nagyon jót csatáztam Charles-lal és Lewisszal, remek utolsó körök voltak" – nyilatkozta Pérez.
Your #F1DriverOfTheDay
— Formula 1 (@F1) July 3, 2022
What a drive from Checo! #BritishGP@salesforcepic.twitter.com/n5Thhxpa5Z
Lewis Hamilton ugyan sokáig a győzelemre is esélyesnek tűnt, végül a harmadik helyért is nagyot kellett harcolnia, ami a hazai pályáján a rekordot jelentő 13. dobogója volt a britnek, aki a leggyorsabb körért járó plusz ponttal együtt 16 egységgel gazdagodott.
„Fantasztikus támogatást nyújtott a közönség, sehol máshol nem tapasztalni ilyen hangulatot, ez a legjobb szurkolótábor. Mindent beleadtam, próbáltam üldözni a Ferrarikat, de túl gyorsak voltak, gratulálok Carlosnak – mondta Hamilton. – A kiállásnál időt is veszítettem, majd a végén óriásit harcoltunk Checóval, de az egyenesekben verhetetlen volt. Hálás vagyok a csapat kemény munkájáért, a fejlesztéseknek köszönhetően felzárkóztunk a két élcsapatra. Nagyon örülök a dobogónak, és annak is, hogy mindenki jól van az óriási balesetek után."