Társoldalunk:

A Csouval ütköző Russell elmondta a saját szemszögéből a balesetet

2022.07.03. 19:15

George Russell nagyon rosszul indult a nem tapadó kemény gumin, ez is szerepet játszott az általa "horrorisztikusnak" nevezett balesetben. Úgy vélte, ez a kockáztatás adott volna neki esélyt egy jobb eredményre.

Szerencsére sérülés nélkül megúszta Csou Kuan-jü a Brit Nagydíj rajtjánál elszenvedett balesetet. Ezt az váltotta ki, hogy a kocsijának csapódott a Pierre Gasly Alha Tauriján gellert kapó George Russell, az Alfa Romeo ettől fejre állt és nagy sebességgel kisiklott, majd a nézőket a pályától elválasztó kerítésnél állt meg.

Mint a kórházi kivizsgálásnál kiderült, Csounak nem esett baja, az orvosok teljesen egészségesnek nyilvánították. Még a piros zászlós megszakítás tartott és nem lehetett tudni erről a jó hírről, amikor Russell nyilatkozott és elmesélte a saját szemszögéből a történteket.

Kattintson a képre a balesetről készített galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Ben Stansall

„Horrorisztikus baleset volt. Kockáztattunk azzal, hogy a kemény gumin indultam, miután az időmérőn hibáztam és nem a megfelelő pozícióból rajtoltam. Azt gondoltuk, később ez a kockáztatás adja a legjobb esélyt. Azonban semennyire sem tapadt a kemény gumi, a többi autó elviharzott. A következő, amire emlékszem, hogy összeértem valakivel és Csounak ütköztem" – mondta a Sky Sportsnak.

Csou Russell mögött végzett az időmérőn, de a jobb elindulásának köszönhetően már a Mercedes előtt haladt az ütközés pillanatában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK