Vágólapra másolva!
Csalással gyanúsítják az egykori Lotus-istálló tulajdonosait. Az érintett cégnek a mai napig köze van az F1-hez, hiszen jelenleg is támogatja az Alpine-t.

Csalással gyanúsítják Gérard Lópezt és Éric Luxot, a Genii Capital tulajdonosait. A pénzügyi tanácsadással, illetve befektetéssel foglalkozó vállalat birtokolta a Renault, majd Lotus néven működő F1-es csapatot, a jogutód Alpine-t pedig a mai napig szponzorálja.

Gérard López, az egyik gyanúsított még a Lotus társtulajdonosaként Forrás: Lotus

A hírt a D'Lëtzebuerger Land nevű luxemburgi lap közölte először még hetekkel ezelőtt, de csak most kapott nagyobb publicitást. A vizsgálatok a korábbi Lotust, a CS Fola Esch nevű luxemburgi futballcsapatot (2007 óta López a klubelnök), valamint egy hongkongi székhelyű befektetési alapot érintenek,

ezek között észleltek gyanús pénzmozgásokat.

A The Guardian egy szóvivőre hivatkozva azt állítja, hogy a luxemburgi ügyészség arra kérte a helyi bíróságot, hogy emeljen vádat López ellen. A luxemburgi-spanyol kettős állampolgárságú gyanúsított nem meglepő módon mindent tagad.

[López] kategorikusan tagadja az ellene felhozott vádakat – nyilatkozta a szóvivője. – Bízik benne, hogy [a bíróság], amely még nem hallgatta meg az álláspontját, tisztázni fogja a nevét.

A [bíróság] még nem döntött arról, hogy tart-e tárgyalást, vagy elutasítja a keresetet.”

A Genii Capital 2009 és 2015 között volt a Renault, majd Lotus néven működő istálló többségi tulajdonosa. Kimi Räikkönen révén két versenyt nyertek ebben az időszakban. Szintén emlékezetes, ahogyan kiharcolták azt, hogy Lotus néven működhessenek, hiszen 2011-ig a későbbi Caterham használta a legendás nevet.

A Genii Capital 2015-ig volt az enstone-i istálló többségi tulajdonosa Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Lars Baron

Az enstone-i istálló 2015 végére rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került, ezért a Renault visszavásárolta a tulajdonjog nagy részét. Ugyanakkor a Genii Capitalnak egészen idén februárig volt részesedése az időközben már Alpine névre keresztelt alakulatban, és szponzorként a mai napig jelen van a csapat életében: a logója az autó motorborításának hátulján látható.