Valtteri Bottas barátnője posztolja Instagramra a legújabb meghökkentő felvételt. Nem ez az első alkalom, hogy Lewis Hamilton volt csapattársa megmutatta a meztelen fenekét. A coloradói Aspenben tett látogatásakor egy folyóban fürdőzött teljesen meztelenül, amit egy fotóval örökített meg, a saját fenekét állítva a kép középpontjába.
Tiffany Cromwell és Valtteri Bottas kettesben töltötte a hétvégét a finnországi Kilpisjärvi környékén, ahol egy faházban szálltak meg. Sokat túráztak és sportoltak, ahogy azt már megszokhattuk a párostól. Bottas azonban most sem volt szégyenlős, az egyik túrájuk során minden ruhájától megszabadulva megmártózott egy hegyi patakban. Cromwell pedig ezt videóra vette, és megosztotta a közösségi felületén, amit aztán a finn pilóta is közzétett a saját oldalán.
— Bottas já mostrou a bunda hoje? (@bott_ASS) June 26, 2022
A Coloradóban készült korábbi felvétel nagy népszerűségben örvendett a közösségi médiában, rengetegen megosztották, bejárta a világsajtót.
Ezen a sikeren felbuzdulva a fényképet később felnagyította és be is keretezte, majd a volt csapattársának, Lewis Hamiltonnak ajándékozta, aki akár a lakása falára is kitehette az alkotást. A kép átadásáról videó is készült:
Miután elhagyta a Mercedes csapatát a finn versenyző, láthatóan sokkal felszabadultabb. Fesztelenül élvezi a természetet, és nem jön zavarba attól sem, hogy ezt megossza az internet világával.
Forrás: Instagram, Twitter