Társoldalunk:

Stewart szerint Hamiltonnak bölcsebb lenne visszavonulnia a kínlódás helyett

2022.06.23. 18:58

Sir Jackie Stewart elismeri Lewis Hamilton eddigi pályafutását, de úgy véli, idén láthatóan küszködik csapattársával szemben. A háromszoros világbajnok szerint honfitársának ideje lenne visszavonulnia, hogy elkerülje a teljesítményvesztéssel járó szenvedést.

Sokan egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy ha Lewis Hamilton tavaly megnyerte volna nyolcadik világbajnoki címét, akkor már nem lenne a mezőny tagja. Ezt talán egyszer majd megtudhatjuk, mindenesetre a brit pilóta végül drámai körülmények között elveszítette a csatát, és a folytatás mellett döntött. Többen is úgy gondolják, hogy ez nem volt bölcs dolog a részéről. 

Hamilton szezonja eddig messze elmarad az elmúlt években látottaktólForrás: AFP/Natalia Kolesnikova

Közéjük tartozik Sir Jackie Stewart is, aki tudja miről beszél, hiszen pályafutása csúcsán, harmadik világbajnoki címének megszerzésének évében döntött úgy, hogy 1974-ben már nemhogy a Forma-1-ben, de máshol sem áll rajthoz. A 83 éves legenda elismerően beszélt honfitársa eddigi karrierjéről.

Rendkívül jól teljesített – utalt az elmúlt 15 idényre a The Convex Conversationnevű podcastban. – Szerény helyzetből indult, az apjának négy vagy öt állása volt, hogy megengedhessék maguknak a gokartozást, mielőtt egy Ron Dennis nevű ember felkarolta őt, mert annyira jól gokartozott. Elvitte őt a McLarenhez, és futamgyőztest csinált belőle, [úgyhogy] nagyon tehetséges. Amikor eljött a távozás ideje, az ő döntése volt, nem Ron Dennisé. Lewis Hamilton határozott úgy, hogy a Mercedes-Benzhez megy, mert látta bennük a potenciált.”

Stewart természetesen a wokingiak egykori csapatfőnökére utalt, majd pedig a 2012-es évre, amikor Hamilton eldöntötte, hogy a Mercedeshez igazol. Ez a Forma-1-es történelem egyik legjobb választásának bizonyult, hiszen addigi egy világbajnoki címéhez még hatot hozzátett, és a másik két évben is az utolsó verseny utolsó kanyarjáig volt esélye a végső győzelemre. Idén azonban a Mercedes teljesítménye eddig messze elmarad a megszokottól, és még Hamilton balszerencsés pillanataival együtt is kijelenthető, hogy összességében elmarad George Russelltől. A 27-szeres futamgyőztes szerint egyértelmű, hogy mit kellene tennie.

Most egy kicsit küszködik, mert új csapattársa van, aki idén eddig gyorsabb volt nála az időmérőn, amit nehéz lesz kezelnie – folytatta Stewart. – Azonban úgy vélem, itt az ideje annak, hogy visszavonuljon.”

A BRM, a Matra, a March és a Tyrrell egykori versenyzője nem kételkedik abban, hogy honfitársa a versenyzés után is eredményes életet fog élni, hiszen sok minden érdekli, ráadásul várhatóan anyagi gondjai sem lesznek. Ami viszont a folytatást illeti, Stewart úgy véli, Hamiltonra fájdalmas időszak vár, ha emellett dönt. 

Stewart nem várta meg, hogy karrierje leszállóágba kerüljön, Hamiltonnak is ezt javasoljaForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Jared C. Tilton

„Ott van a zene és a kultúra – jelentette ki. – Kedveli a divatot, és a ruhaipar teljes mértékben megfelelne számára. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeres lesz, mert rengeteg pénzt keresett – teljes joggal, hiszen ő volt korának legjobbja. Szeretném, ha most visszavonulna, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Bölcsebb dolog abbahagyni, mint átélni azt a sok fájdalmat, ami azzal jár, hogy az ember nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Kár, hogy nem a csúcson vonult vissza.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK