A Red Bull pilótáinak a jelenlegi versenyhelyszínről szóló állításokat kellett igaznak vagy hamisnak titulálni. Mint kiderült, Sergio Pérez kevésbé ismeri Kanadát, mint a holland, de sok érdekességet is megtudtak az országgal kapcsolatban.
Verstappen nem gondolta volna, hogy Kanada a világ első számú fánkfogyasztó országa – a rossz válasza után Pérez elmondta, hogy ő nincs meglepve, hiszen minden montreali sarkon sorban állnak az emberek a fánkboltokban. A holland azonban több rossz választ nem adott: tudta, hogy nem Toronto a főváros, és jól gondolta, hogy a kanadai népességnek a fele azért nem tudna síelve is elmenni a munkahelyére az év bármelyik napján.

A világbajnoki éllovas ráérzett arra is, hogy közösségbe csak jóillatúan lehet menni az országban, illetve hogy a manitobai Churchillben nem célszerű bezárni az ajtót – hogy egy jegesmedve-támadás esetén a szomszédok gyorsan bemenekülhessenek bárkihez. Ráadásul Pérez feladataiból is többet tudott: az egyiknél fel is volt háborodva, hogy nem ő kapta az [igaz] állítást, miszerint [Oroszország mögött] a világ második legnagyobb területű országában versenyeznek jelenleg.
Sergio Péreznek nem ment ennyire jól a kvíz: ugyan könnyen megfejtette, hogy Kanada termeli a világ juharszirup-készletének nyolcvan százalékát, és hogy az országban túrázók nem kötelesek medveeledelt vinni magukkal, ám több jó válasza nem volt. A mexikói megtudhatta, hogy a jávorszarvasnak nem mindig van elsőbbsége az utakon – noha Verstappen szerint érdemes megadni neki a biztonság kedvéért –, hogy nem minden kanadai tud franciául, és hogy hiába hívják Finnországot „az ezer tó országának", Kanadában több tó van, mint a világ többi részén összesen.