Társoldalunk:

Hamiltonnak ezúttal a feje fájt, majd beleszállt Verstappenbe és a kanadai pályába is

2022.06.18. 06:03

A hétvégét felvezető sajtótájékoztatón még Max Verstappennel ellenkezett, a szabadedzések után pedig már újabb panaszáradat érkezett a hétszeres világbajnoktól, aki a „katasztrofális" autója mellett a montreali rázóköveket hibáztatta a gyenge teljesítményéért.

Lewis Hamilton szerint a Max Verstappen által javasolt hasmagasság-emelés nem olyan egyszerű, ahogy azt a holland gondolja. Verstappen fel volt háborodva, hogy szezon közben szabályt módosít a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a pattogással kapcsolatban. A döntés azonban nem feltétlenül azokon segít, akik szenvedtek a jelenségtől – például a Mercedesnek –, hanem lehet, hogy éppen a Red Bull jöhet ki jól az új szabályból. Hamilton azonban úgy véli, hogy a hasmagasság megemelése sem orvosolná még a pattogási problémájukat sem.

Hamilton szerint a Mercedesszel van gond, és a hasmagasság növelése sem segítene rajtaForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Clive Rose

„A legutóbbi versenyekre is megemeltük már az autót, mégis pattog. Barcelonában meg lejjebb vittük, és a szezon során először ott nem volt gondunk az egyenesekben. A pattogás inkább az autó alatt található elemektől és légáramlástól függ. De a felfüggesztés is korlátoz minket, tehát a teljesítmény is romlana, és a pattogás is megmaradna [ha érinteni fogja a Mercedest a szabály] – mondta Hamilton a szabadedzések előtti sajtótájékoztatón, majd reagált Verstappen kijelentésére és a saját fájdalmaira. – Mindig érdekes látni más emberek nézőpontját. Szembesülsz egy dologgal, és a háttérből az emberek mást mondanak... De az én véleményem szerint a biztonság a legfontosabb. Pozitívum, hogy az FIA is ezen dolgozik, hogy a jövő pilótáinak ne legyen hátproblémája. Sokkal több sérülés, zúzódás keletkezik a testemen manapság [mint korábban], így egy héten sok ideig tart a felépülés. Nem hiszem, hogy ennek köze van az életkorhoz, a tíz G-s erőhatás minden esetben óriási terhelés a nyakra. Jóval többet fájt a fejem az utóbbi hónapokban, de nem jártam szakembernél, csak fájdalomcsillapítót szedtem rá."

Az első szabadedzés alatt úgy tűnt, enyhébb a Mercedes pattogása, mint korábban, a második gyakorláson azonban több riválishoz hasonlóan egyre inkább látszódott a jelenség. Ebben a három éve nem használt, sok helyen hepehupás aszfalt is közrejátszhatott, de míg George Russell elsősorban az erős szélre, addig Hamilton a vezethetetlen autóra panaszkodott a csapatrádión keresztül. A számára 8. és 13. helyen zárult gyakorlások utáni interjúban is folytatta az elégedetlenségét a Mercedesszel szemben a hétszeres világbajnok.

Hamilton hat hellyel végzett hátrébb csapattársánál a második szabadedzésen, miután az FP1-en is mögötte zárt

„Olyan szörnyű az autó – érkezett a Sky Sports mikrofonjához a brit. – Úgy látszik, bármit is teszünk ezzel az autóval, nem működik. George-dzsal eltérő stratégián voltunk az FP2-n, hogy több dolgot kipróbáljunk, és nem tudom, neki milyen volt, de nekem megint katasztrófa. Az autó még a korábbinál is rosszabb, és ez elkeserítő. Megteszünk mindent, nagyon keményen dolgozunk, de úgy látszik, idén ez adatott meg – nyilatkozta, majd a szokásosnál magasabb kanadai rázókőről beszélt. – Ahogy ráhajtunk, szinte elrepül az autó, annyira merev. Ez nem az a Montreal, amihez hozzászoktam a karrieremben, ez a legrosszabb tapasztalatom eddig itt, úgyhogy változásban reménykedem. [A pattogás miatt] alapból óriási a küzdelem, hiszen minden irányba dobálja az autót, ez pedig külön nehezíti a helyzetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK