Társoldalunk:
Hírlevél

A Williams pilótája bevallotta, veszélyben van az ülése

2022.06.16. 17:03

Bizonyos források szerint nem kizárt, hogy Nicholas Latifinek a Kanadai Nagydíj lesz az utolsó F1-es futama, mert utána Oscar Piastri veszi át a helyét. A Williams versenyzője korábban tagadta ezeket a pletykákat, de később elismerte, hogy nincs biztonságban az ülése, bár szavai alapján vélhetően a következő évre gondolt.

Nicholas Latifi eddigi 2022-es szereplése pályázik a szezon legrosszabb teljesítményére. A kanadai pilóta George Russell után Alexander Albontól is rendszeresen kikap az időmérőkön és amennyiben mindketten befejezik, akkor a Spanyol Nagydíjat leszámítva a futamokon is. Ráadásul a kanadai pilóta idén már többször is összetörte az autót, igaz, a felelősség nem mindig őt terhelte. 

Latifi helye talán már az idei évet nézve sincs biztonságbanForrás: AFP/Ozan Kose

A nemsokára 27. születésnapját ünneplő versenyzőnek az idei év végén jár le a szerződése, és hiába rendelkezik tőkeerős háttérrel, egyelőre nem úgy tűnik, hogy jövőre lenne helye a Forma-1-ben. A WTCR-ben szereplő, emellett a RacingNews365.com szakértőjeként tevékenykedő Tom Coronel szerint a grove-i istálló már eldöntötte, hogy 2023-ban a Forma-2 tavalyi bajnokát, az Alpine kötelékébe tartozó Oscar Piastrit ülteti be az autóba.

Ugyanakkor bizonyos források tudni vélik, hogy az ausztrál pilóta már jóval korábban bemutatkozhat a legjobbak között. Értesüléseik szerint ugyanis Latifinek az első hazai versenye egyben az utolsó futama is lesz, és a Brit Nagydíjon Piastri fogja őt váltani. A pletykának az is táptalajt adott, hogy a 21 éves versenyző állítólag nemrég üléspróbán járt a Williamsnél, ám a grove-iakhoz közel álló források ezt lesöpörték. Állításul szerint mindez csupán azért történt, hogy Piastri készen álljon az esetlege váratlan beugrásra.

Az Azeri Nagydíj hétvégéjén természetesen Latifit is megkérdezték erről. A kanadai versenyző akkor tagadta, hogy idény közben elvesztené az ülését, ám később már egy fokkal árnyaltabban fogalmazott.

Egyértelműen javítanom kell a teljesítményemen – nyilatkozta a Journal De Montrealnak, és hozzátette, hogy Albon gyorsabban alkalmazkodott az autóhoz. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos a helyem a csapatnál. Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetnek változnia kell.”

Felmerül a kérdés, hogy mindezt a jelenlegi vagy a következő idényre értette. Későbbi szavaiból arra lehet következtetni, hogy inkább a 2023-as szezonra gondolt, mintsem arra, hogy már a közeljövőben menesztenék. 

Piastri az Alpine akadémistájaként a Williams színeiben kezdheti meg F1-es pályafutásátForrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Nem jobban, mint az összes többi versenyző a rajtrácson, akiknek a szezon végén lejár a szerződésük – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyire érzi veszélyben a helyét. – Bevallom, a Szaúd-arábiai Nagydíj óta nem érzem magam jól az autóban.”

Piastri egyébként Silverstzone-ban mindenképpen debütálhat F1-es hétvégén, ugyanis jelen állás szerint ő vezetheti az egyik Alpine-t az első szabadedzésen. Amennyiben a Williams már a Brit Nagydíjon beülteti őt, akkor valószínűleg a Forma-2-ben szereplő Jack Doohan, az ötszörös gyorsasági-motoros világbajnok Mick fia kap lehetőséget. Emellett, az idei évtől függetlenül, ha az ausztrál pilóta jövőre egy másik csapatnál versenyezhet, akkor az enstone-iak Esteban Ocon mellett Fernando Alonsót is megtarthatják anélkül, hogy nagyobb áldozatot hoznának.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK