Társoldalunk:
Hírlevél

Mick Schumacher arról az időszakról beszélt, amikor édesapja a Mercedes versenyzője volt

2022.06.17. 06:35

A Kanadai Nagydíj helyszínén gyerekként járt legutóbb édesapjával, és ennek kapcsán mesélt el egy aranyos történetet a montreali pályáról, hogy hogyan kapott engedélyt a Mercedestől a rajtrácsra lépésre.

A montreali pálya legutóbb akkor volt a versenynaptár része, amikor Mick Schumacher még nem a Forma-1-ben versenyzett, vagyis a német pilóta az első Kanadai Nagydíjára készül. Ennek kapcsán a Haas futamelőzetesében megosztott.

„Gyerekként, 11-12 évesen egyszer vagy kétszer jártam Montrealban. Emlékszem, szórakoztató volt, mert nagyban különbözött azoktól a pályáktól, ahova addig ellátogattam. Mókás volt, hogy egy csomó mormota szaladgált mindenfelé – mondta. – A Mercedes garázsának hátuljánál pecáztam [a pálya ugyanis egy Szent Lőrinc-folyóra épület szigeten található], és sikerült kifognom pár halat. A horgot irodaszerekből állítottam össze, majd kaptam egy kis horgászbotot is."

Mick SchumacherForrás: NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

Emlékszem, megkérdeztem, felmehetek-e a rajtrácsra a rajt előtt, és a csapat azt mondta, csak akkor tehetem, ha készítek sütit.

„Sütöttem sütit cukormázzal, és miután átadtam, megkaptam a belépőt a rajtrácsra!"

Az évszámra tehát nem emlékszik pontosan a most 23 éves Schumacher, hogy ez mikor történt, de a sztori alapján a 2010 és 2012 között a Mercedesnél versenyző édesapját kísérte el Kanadába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK