Társoldalunk:
Hírlevél

Bizarr halálesetek miatt lett hírhedt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj

2022.06.19. 06:20

Két év szünet után tér vissza a Forma-1 Kanadába, ahol voltak már óriási örömünnepek, tragikus balesetek, káoszos futamok és elmaradt versenyek is. A rendkívül népszerű nagydíj ráadásul nemcsak az embereket, hanem az állatokat is vonzza, így mondható, hogy az egész világ azt várja, hogy ismét montreali F1-es futam szemtanúja legyen.

Ha Kanadai Nagydíj, akkor Montreal – de ez csak 1978 óta igaz. A Torontóhoz közeli Bowmanville-ben ugyanis a hatvanas évek elejére megépítették a Mosport Parkot, ahol hatévnyi tesztidőszak után nyolcszor rendeztek meg F1-es versenyhétvégét. Látványos, kihívást jelentő pálya volt ez, ami számos emelkedőt és lejtőt tartalmazott, a pilóták pedig kedvelték is az őszi helyszínt. 1967-től felváltva adott volna otthont egy másik pályával, a mont-tremblantival, ez a terv azonban csak 1970-ig valósult meg. Mont-Tremblant-ban ugyanis az 1968-as (amikor Chris Amon Ferrarijának váltója az élről hibásodott meg a hajrában) és az 1970-es verseny, valamint a zord kanadai tél komoly károkat tett az aszfaltban, így biztonsági okokból nem rendeztek itt több futamot.

Ezzel viszont Bowmanville még nagyobb (éves) figyelmet kapott, amit meg is szolgált. Láthattak a nézők itt több esős futamot is: 1967-ben Jack Brabham, 1971-ben (egy betétfutamon bekövetkező haláleset árnyékában) Jackie Stewart, 1973-ban pedig (a történelem első biztonsági autóját is bevető futamon) Peter Revson jött ki győztesen a rossz időjárásból. 1969-ben Al Pease azzal szerzett magának hírnevet, hogy a túlságosan lassú vezetése miatt zárták ki a versenyből (a videóban 7:53-tól látható) – ami egyébként az első helyen haladó Jackie Stewart kiesését is eredményezte. 1975-ben pénzügyi problémák miatt elmaradt a bowmanville-i futam, utána pedig már csak két évig maradt a naptárban. Az 1977-es szabadedzésen ugyanis Ian Ashley, majd Jochen Mass is súlyos balesetet szenvedett a hepehupás aszfalt miatt, így biztonsági okokból beszüntették a helyi nagydíjakat.

A főszponzor és fél Toronto azt szerette volna, hogy egy közelben épített városi pályára költözzön a Kanadai Nagydíj – a nagyváros másik fele nyert két szavazatnyival, így került át a montreali Notre-Dame-szigetre a Forma-1. Nem is debütálhatott volna jobban hazai szempontból az új pálya, hiszen a hetvenezer néző legnagyobb örömére Gilles Villeneuve győzelmével zárult az 1978-as futam. Két évre rá a rajtnál tömegbalesetet láthattak a nézők, Jean-Pierre Jabouille számára azonban a 26. kör jelentette a végállomást, amikor egy súlyos lábsérülést eredményező balesetet szenvedett. 1981-ben Villeneuve újabb bravúrját láthatta a közönség, miután a Jacques Laffite és egyben a Ligier utolsó győzelmét hozó futam szinte teljes egészét törött első szárnnyal teljesítette, és így is a harmadik helyet érte el – élete utolsó hazai versenyén...

1982-ben ugyanis a júniusra átkerült futam előtt egy hónappal, a Belga Nagydíjon életét vesztette a kanadai kedvenc, így emlékére a Circuit Gilles Villeneuve nevű pályán versenyezhettek egykori riválisai. A gyászos hangulat még tragikusabbá vált, miután az élről induló Didier Pironi lefulladt autóját Raul Boesel és Riccardo Paletti sem tudta kikerülni, a 23 esztendős olasz pilóta pedig akkora sebességgel hajtott bele a Ferrariba, hogy az ütközést követően belehalt a (mellkasi) sérüléseibe – a versenyt végül befejezték, Nelson Piquet sikerével.

A következő évek nagyobb drámát nem hoztak, egészen 1987-ig, amikor a két főszponzor közötti vita következtében el kellett törölni a nagydíjat a naptárból. Az előnye az volt, hogy tudtak javítani és kissé módosítani a pályán, így 1988-ban megújult környezetbe tért vissza a mezőny. Kétszer is műszaki hiba érte a hajrában az élen haladó pilótát: 1989-ben Ayrton Senna motorhiba miatt három körrel, míg 1991-ben Mansell elektronikai hiba miatt fél körrel a vége előtt kényszerült feladni a versenyt. A kettő között pedig egy esős, sok balesettel tarkított versenynek lehettek a nézők szemtanúi, amelyen végül az egy évvel korábbi balszerencséjét Senna győzelemre tudta fordítani.

1992-től az Amerikai Nagydíj, majd 1993-tól a mexikói verseny is (ideiglenesen) kikerült a versenynaptárból, így Észak-Amerika F1-szeretete teljesen Kanadára összpontosult. 1994-ben az imolai tragédiák (Senna és Ratzenberger) hatására beletettek egy sikánt a pálya Droit du Casino részére, így egy évvel később már a módosult aszfalton szerezte meg élete egyetlen győzelmét Jean Alesi, aki francia származása miatt (is) rendkívül népszerű volt a helyiek körében. 1997-ben egy másik francia, Olivier Panis már kevésbé volt sikeres, miután mindkét lábát eltörte a montreali futamon elszenvedett balesetében. Egy évre rá az első, majd az újraindított rajt is tömegbalesetet hozott, 1999-ben pedig Ricardo Zonta mellett három világbajnok (Damon Hill, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve) is ugyanazon a helyen hibázott és esett ki a versenyből – azóta Bajnokok Falának nevezik az ominózus pályarészt.

A 21. század Kanadai Nagydíjai sporttörténelmi pillanattal kezdődtek: Ralf és Michael Schumacher ugyanis az első testvérpár lettek, akik első és második helyen végeztek egy futamon – ráadásul ugyan Michael uralta ezeket az éveket, ekkor mégis öccsének sikerült megnyernie a versenyt. A vasárnap mégsem erről marad emlékezetes, hanem Alesi öröméről, akinek az ötödik helye a Prost csapat legutóbbi négy évének legjobb eredménye volt.

A folytatásban ismét az idősebb Schumacherről szóltak a montreali hétvégék, egészen 2005-ig, amikor az év legnézettebb F1-es nagydíján (és a Super Bowl és a labdarúgó BL-döntő után a teljes esztendő harmadik legnézettebb sporteseményén) Kimi Räikkönen tudott nyerni. 2007-ben az újonc Lewis Hamilton élete első sikerét aratta, Szató Takuma pályafutása legjobb versenyét teljesítette – a középpontban mégis az utóbbi évek leghorrorisztikusabb balesete volt Robert Kubica jóvoltából. A lengyel lelki erejét mutatja, hogy egyfutamos kihagyás után visszatért, majd a következő évbenéppen Montrealban szerezte meg karrierje egyetlen futamgyőzelmét – ezt annak is köszönhette, hogy Hamilton a bokszutca kijáratánál álló autók közül nem az ő BMW-jét, hanem Räikkönen Ferrariját torpedózta meg a figyelmetlensége miatt.

Hiába a nézettség és az izgalmas futamok, 2009-re nem kötöttek szerződést egymással a szervezők, így ötven esztendő után először maradt Észak-Amerika F1-es verseny nélkül. Azonban ez csak egy évig volt így, hiszen 2010-től öt (majd 2015-től újabb tíz) évig megint elköteleződtek a felek. Ezt a 2011-ben történteknél jobban nem is hálálhatta volna meg Montreal: minden idők leghosszabb – több, mint négyórás –, esős, hat biztonsági autós fázist tartalmazó futamán Jenson Button a hat bokszkiállása ellenére is nyerni tudott a káoszban.

A Sebastian Vettel-egyeduralom évében, 2013-ban a német fölényes győzelmet szerzett Kanadában is, Esteban Gutiérrez hajrábeli balesete után meghalt Mark Robinson pályabíró. A tragédia véletlenek egész sorozataként alakult ki: a Saubert a pályáról levontató jármű alatt állt Robinson, amikor elejtette a rádióját, ő pedig lehajolt volna érte – az "eltűnését" a tréler vezetője viszont nem vette észre, és áthajtott a 38 éves kanadai önkéntesen, tizenkét év után az első Forma-1-es halálesetet okozva.

2014-ben Sergio Pérez és Felipe Massa sokáig a dobogóért harcoltak, az utolsó kör előtt pedig a 4-5. helyen haladtak – végül egyikük sem fejezte a futamot egy nagy sebességű balesetnek köszönhetően, amiért a mexikói öt rajthelyes büntetést kapott a következő versenyen. A legutóbbi öt kanadai hétvége Hamilton és Vettel párharcáról szólt, négy brit és egy német sikert hozott. 2019-ben is a Mercedes pilótája állhatott a dobogó tetejére (összességében Schumacher rekordját beállító hetedik alkalommal), noha Vettel ért célba elsőként – egy máig vitatott ítélet miatt ugyanis a ferraris öt másodperces időbüntetést kapott, amiért egyszer veszélyesen tért vissza az őt üldöző Hamilton elé. A legjobban éppen a német volt felháborodva, ezt pedig a leintés után tettel is bizonyította, amikor kicserélte az első és a második helyezettnek szóló táblát a bokszutcában.

Ez volt a Kanadai Nagydíjak máig utolsó momentuma, ugyanis az utóbbi két esztendőben a koronavírus-járvány, és az országban érvényes beutazási korlátozások meghiúsították a montreali versenyt. Ezt pedig a nézők mellett a sirályok, de még inkább az erdei mormoták sajnálták a legjobban, így ugyanis nem kerültek képernyőre Forma-1-es hétvége alatt. Az Észak-Amerikában őshonos állatfaj ugyanis előszeretettel zavarja meg a pilóták versenyzését, akik ha időben észlelik a mormotákat, el tudják rántani a kormányt, ha azonban hirtelen lepik meg őket, mint Romain Grosjeant, akkor esélyük sincs a túlélésre.

Végre, 1105 napnyi szünet után visszatér a Forma-1 Montrealba, ráadásul pénteken és szombaton is jelentősebb csapadékmennyiséget jósolnak, úgyhogy azokhoz a drámákhoz és izgalmakhoz, amikhez az elmúlt ötven Kanadai Nagydíjon hozzászokhattunk, idén is minden adott. A világbajnoki pontversenynek mindenképp jót tenne egy tizenötödik Ferrari-győzelem az országban, a Red Bull azonban arra törekszik, hogy Vettel és Ricciardo után Verstappen vagy Pérez személyében meglegyen a harmadik sikere is a csapatnak – az garantált, hogy a hétvége állati jó lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK