Horner úgy gondolja, buzdítják is a pilótákat, hogy panaszkodjanak minél többet, elismerve, hogy ő sem cselekedne másképp. Szerinte mivel nem általános probléma a mezőnyben az autó pattogása, nincs szükség átfogó változásra a biztonság érdekében.
Markáns véleményt fogalmazott meg a Red Bull csapatfőnöke az Azeri Nagydíj után, amelyen ismét központi téma volt az autók pattogása. A jelenség által egyik legjobban érintett csapat versenyzője, George Russell arról beszélt, hogy csak idő kérdése egy ebből fakadó nagy baleset, de Christian Horner úgy véli, egyesek műdrámát csinálnak és a valóságosnál durvábbnak próbálják láttatni a helyzetet.
Egy újságírói felvetésre azt mondta, szerinte reális, hogy a vetélytársak egy részénél a taktika része, hogy a vezérkar nyilvános panaszkodásra buzdítja a pilótákat. „Mondanám én is a pilótáimnak, hogy rinyáljanak minél többet a rádióban és minél nagyobbra fújjanak fel egy problémát. Ez része a játéknak."

A pilóták egészségére is rossz hatása van a vibrációnak, Lewis Hamiltont például erős hátfájás gyötörte Bakuban. Ugyanakkor Horner álláspontja is érthető, hiszen a Red Bull a szezon eleje óta jó helyzetnek örvend az említett probléma mértékében, és a világbajnoki csatában nem szeretnék, hogy elveszítsék az egyik előnyüket.
A csapatfőnök rávilágított, hogy léteznek magától értetődő, gyorsan alkalmazható megoldások az autó pattogásának enyhítésére.
„Van ellenszer, csak ez az autó teljesítményének rovására megy. Szóval a legkönnyebb út a biztonságra hivatkozva panaszkodni – nyilatkozta. – Azt gondolom, ha ez egy általános biztonsági probléma lenne a mezőnyben, át kellene vizsgálni, de mivel csak bizonyos csapatokat érint, nekik kell foglalkozni az üggyel.”

„A legegyszerűbb módszer az autó aljának megemelése. Mindegyik csapat választhatja ezt. Mindenki eldöntheti, milyen beállításokat használ, és sosem lenne szabad nem biztonságos autót kiküldeni.”
„Ez a műszaki területet érinti. Egyes autóknál bőven van gond, más csapatok autóin viszont alig.”
Tisztességtelen volna azokat a csapatokat büntetni, amelyek jó munkát végeztek, miközben mások célt tévesztettek.
Az nem új jelenség, hogy a biztonságra hivatkozva próbálnak szabályváltozást elérni a csapatok. Annak idején például a Brabham egyetlen futamon bevetett és ott győzelmet arató porszívós autóját is így próbálta kicsinálni a konkurencia.
„Van ellenszer, csak ez az autó teljesítményének rovására megy. Szóval a legkönnyebb út a biztonságra hivatkozva panaszkodni – nyilatkozta. – Azt gondolom, ha ez egy általános biztonsági probléma lenne a mezőnyben, át kellene vizsgálni, de mivel csak bizonyos csapatokat érint, nekik kell foglalkozni az üggyel.”