Társoldalunk:

Trónfosztás Le Mans-ban, korábbi Forma-1-es pilóták is a győztesek között

2022.06.12. 16:40

Ahogyan várni lehetett, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Toyota két egysége harcolt a Le Mans-i 24 órás autóverseny összetettjének győzelméért, végül Sebastien Buemi és Brendon Hartley egysége az újonc Hirakawa Ryōval kiegészülve tudta megnyerni a legendás viadalt.

A címvédőként induló7-es számú Toyota Kobajasi Kamuival a soraiban nagyjából kétperces hátrányban ért célba, a harmadik helyre a Glickenhaus Racing két egysége közül a 709-es számú autó ért oda, hat körrel megelőzve a 708-ast. A legrangosabb, Hypercar kategória öt autója közül az említett négyen kívül az Alpine csapata állt még rajthoz, ők azonban műszaki hiba miatt nem tudták megközelíteni a közvetlen riválisokat, végül az összetett 23. helyén végeztek.

Az LMP2 kategória 27 indulójából a Will Stevenst is a soraiban tudó 38-as rajtszámú Jota (António Félix da Costával és Roberto Gonzálezzel kiegészülve) volt a legjobb, 2 perc 22 másodperccel megelőzve Robert Kubica egységét, a 9-es Premát. Ehhez hozzájárult az is, hogy a legelső körben az LMP2-ben címvédő Ferdinand Habsburgék WRT-je összeütközött egy másik esélyes autóval, a 22-es United Autosporttal, ami mindkét járműnek kínkeserves folytatást eredményezett.

Ebben a kategóriában a negyedik helyen a Nyck de Vries fémjelezte TDS Racing, az 5. pozícióban pedig a Felipe Nasr által célba vezetett Team Penske zárt. Az LMP2-eseknél a 13-14. pozícióban a két Inter Europol zárt: előbbinél Esteban Gutiérrez, utóbbinál Pietro Fittipaldi is a csapat tagja volt. Gyengébben sikerült az Algarve Pro Racing versenye, ahol Jack Aitken is rajthoz állt, valamint a Sebastien Bourdais-vel felálló Vector Sport is húszon kívül végzett.

Az LMGTE Pro befutója volt a legizgalmasabb, miután a kategóriát vezető 63-as rajtszámú Corvette-et kiütötték a versenyből. Itt az egykori Minardi-pilóta, Gianmaria Bruni segítségével a 91-es Porsche 42 másodperccel előzte meg az 51-es Ferrarit az első helyért. Giancarlo Fisichella volt az egyetlen ex-Forma-1-es pilóta, aki az LMGTE Am kategóriának a tagja volt – az Iron Lynx csapatával a 13. helyen zárt –, a győztes az Aston Martinnal induló TF Sport lett Henrique Chavesszel, Ben Keatinggel és Marco Sørensennel felállva. Kiemelendő, és a technológia minőségét jelzi, hogy az összesen 62 induló egységből 53-an be tudták fejezni a 24 órás versenyt.