A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton azt mondta a Mercedes csapatnak, hogy cseréljék le a márka hagyományos, ezüstszínű logóját egy szivárványszínűre. A genderőrület tehát fokozódik, Hamilton pedig - mivel ebben az idényben semmit sem tud elérni a pályán - a teljes őrület jeleit mutatja.
A Mercedes csapata korábban úgy döntött, hogy júniusban szivárványszínű logókkal indul el a futamokon, ezzel is tisztelegve a Pride hónapja előtt. Ez a változás három versenyt érintett, az azeri, a kanadai és a brit futamon áll fel ezzel a logóval a Mercedes.
Lewis Hamiltonnak ez azonban nem elég. Ő azt mondja, hogy a brit nagydíj után sem kell levenni a kocsikról a szivárványos logót, hanem egész évben ezzel kell indulnia a Mercedesenkek. Ugyanakkor Szingapúrban és az Egyesült Arab Emirátusokban tilos az azonos neműek közötti házasság, márpedig ebben a két országban is rendeznek F-1-es futamokat. Hamilton nagyon jól tudja, hogy a szivárványos logóval be sem tehetné a lábát ebbe a két országba, ez azonban őt nem érdekli.

"A Mercedesnek az év hátralévő részében is ezt kellene használnia" - mondta Lewis Hamilton.