Társoldalunk:
Hírlevél

Red Bull: A Mercedes veszélyes, valamikor ők a leggyorsabbak

2022.06.09. 08:56

Helmut Marko továbbra is tart a Mercedes idei autójában lévő potenciáltól. A Red Bull tanácsadója szerint a W13-as bizonyos periódusokban a leggyorsabb a pályán, ám ez nem tart örökké, és úgy véli, a címvédő istállónál sem tudják, hogy ilyenkor honnan jön a tempó.

Sokak szerint a szezont rosszul kezdő Mercedes már kiszállt az idei Forma-1-es világbajnoki címért folytatott küzdelemből. A brackley-i alakulat az első hét hétvégén csupán egyszer, a Spanyol Nagydíjon tudott tartósan közel maradni a két élcsapat, a Red Bull és a Ferrari tempójához, ám máskor az sem volt mindig egyértelmű, hogy ők jelentik a harmadik erőt a mezőnyben. 

Hiába a tetemes pontkülönbség a Red Bull javára, a bikások tanácsadója tart a MercedestőlForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Lars Baron

Ennek következtében George Russell 41, míg Lewis Hamilton 75 pontos hátrányt szedett össze a listavezető Max Verstappenhez képest. Az ifjabbik brit pilóta még épphogy azon a legnagyobb különbségen belül van, ahonnan valaha fordítani tudtak, míg csapattársának már három futamgyőzelemnyi a lemaradása. Ennek ellenére Helmut Marko még mindig tart a tavalyi riválisuktól.

A Mercedes hihetetlenül gyors köröket fut a szabadedzéseken és a futamokon is, mind Hamiltonnal, mind Russell-lel – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója aFormel1.de-nek. –Ez [azonban] nem folyamatos, így számunkra nehéz értelmezni, hogy honnan jönnek ezek a köridők. Közelről figyelve a Mercedes embereit, szerintem ők sem tudják. Ugyanakkor a veszélyes dolog az, hogy úgy tűnik, a potenciál megvan, és amint ezt a versenytávon ki lehet aknázni, ott lesznek az élen.”

A legjobb példa erre az ingadozásra talán a Miami Nagydíj hétvégéje, amikor a pénteki napon a Mercedes abszolút tartotta a tempót a bikásokkal és a maranellóiakkal, ám utána ismét óriási volt a lemaradás. Az osztrák szakember szerint az előző évekkel ellentétben ezúttal nincs semmiféle trükközés a brackley-iek részéről, egyszerűen még ők sem értik az autó működését.

Nem, ez nem blöff – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – A blöff az volt, amikor azzal a furcsa motorelőnnyel rendelkeztek, vagy tavaly Hamilton motorja. Akkor keményen blöfföltek. Szóval ezt nem hiszem. Tényleg hihetetlenül nehéz megérteni, hogy ez [az autó] mitől ennyire gyors. Egy periódusban ők a leggyorsabbak a mezőnyben, de ez nem tart sokáig. Hogy pontosan mi változik, hogy miért nem tudnak folyamatosan így autózni, az továbbra is problémát jelent, hála az égnek.”

Marko ezzel együtt úgy véli, a Ferrarinak több félnivalója van a Mercedes esetleges fejlődésétől, mint nekik. Mindezt arra alapozza, hogy míg a tavalyi konstruktőri bajnokság első két helyezettjének autója körülbelül öt kilogrammal a minimum felett van, vagyis ezen a területen is fejlődőképesek, addig a vörös istállóról ez nem mondható el. 

Marko úgy véli, a Red Bullban és a Mercedesben bizonyos szempontból több a tartalék, mint a FerraribanForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Szerintem a Ferrari eléggé a határon van – jelentette ki. – A pozitívum az, hogy van néhány tizednyi tartalék, amíg elérjük a minimális súlyt. Ezt [viszont] nem lehet egyik napról a másikra megtenni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK