Társoldalunk:

Az F1 első kínai pilótája a hatalmas balszerencséjére panaszkodik

2022.06.08. 16:31

A szezonnyitón pontot szerző újoncnak Bahrein óta semmi nem sikerül, erről pedig javarészt nem ő tehet. Csou Kuan-jü úgy érzi, a teljesítményével vissza tudott vágni a kritikusainak, az előzetes céljait pedig már az első hétvégén megvalósította, így idén felszabadultan versenyezhet tovább.

A bahreini tizedik helyezés álomszerű debütálás volt Csou Kuan-jü számára, és Szaúd-Arábiában is "csak" az időbüntetése miatt nem zárt az első tízben, ám azóta egyre hátrébb végez a futamokon, és két kiesés is hátráltatta őt. Melbourne-ben rosszul időzített bokszkiállás miatt veszített pozíciókat, Imolában a sprintfutamos balesete után csak a bokszból rajtolhatott, Miamiban és Barcelonában pedig műszaki problémája sújtotta az Alfa Romeó kínaiját. A legutóbbi helyszín, Monaco azt hozta számára, amit szinte minden újoncnak, aki először vezethet F1-es autót a hercegségben: szenvedést.

2022-ben eddig mindkét Alfa-pilóta hozza azt, amit a leigazolásukkor vártakForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Szerintem minden versenyen volt lehetőségünk [a pontszerzésre] emelte ki Csou is, utalva a fenti esetekre. – Már számos különböző szituációval szembesültem, a tempónk viszont mindig rendben volt. Sokkal több lehetne benne, de nem követtem el ostoba újonc hibákat, szóval ez kiindulópontnak jó."

Az idei év egyetlen újoncának, egyben Kína első Forma-1-es versenyzőjének érkezését sokan szkeptikusan fogadták, és úgy gondolták, hogy nem a vezetési képességeinek, hanem a pénznek és a nemzetiségének köszönheti az ülését. Csou azonban úgy véli, hogy a szezon kezdete óta sok embert lenyűgözött és meglepett a teljesítménye.

„Mindig lépést fogok tartani a többi pilótával, akármilyen tapasztaltak is, mert úgy érzem, megvan rá a képességem. Remélem, az emberek is meggondolják magukat, nekünk pedig folytatni kell a munkát, hogy mostantól még jobb és gyorsabb legyek."

A 23 éves kínai a Forma-2-ben eltöltött három esztendő alatt folyamatos fejlődést mutatott, tavaly pedig az F3 ázsiai bajnokságát meg is nyerte, így lett az Alpine tesztpilótájából az Alfa Romeo versenyzője.
A hinwiliekhez ráadásul nem is kerülhetett volna jobbkor, hiszen óriási javulás látszik az istállónál – igaz, elsősorban a negyvenpontos Valtteri Bottas jóvoltából.

Múlt hétfőn különleges tortával ünnepelte meg 23. születésnapját Csou Kuan-jü

„A csapat elképesztő munkát végzett, hogy eljussunk a jelenlegi szintre. A barcelonai teszten rengeteget szenvedtünk, és azt sem gondoltuk, hogy mindkét autó befejezheti a bahreini futamot. Ám nagyon keményen dolgoztunk a gyárban, a szélcsatornában és a szimulátorokban, így óriási előrelépést értünk el – mondta Csou, majd kitért a jövőbeni terveire. – Amikor megérkeztem a Forma-1-be, az volt a célom, hogy jussak be a Q2-be és szerezzek pontot [mindkettő sikerült az első hétvégén]. Ahogy telik az idő, egyre nagyobb esélyünk lesz a Q3-ért harcolni, abba azonban még, hogy dobogóra kerüljek, nem is akarok belegondolni. Azt remélem, versenyről versenyre tudok javítani a helyezéseimen. A tizedik hely megvan, most már jöhet a kilencedik, a nyolcadik, a hetedik, ..."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK