Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy Daniel Ricciardo 2022-es szezonja nem indult a legjobban, Button nem ért teljesen egyet Zak Brown nyilvános kritikájával. Jenson Button azt mondja, meglepte, amikor a McLaren vezérigazgatója nyilvánosan kijelentette, hogy Daniel Ricciardo nem felel meg a wokingiak teljesítménnyel kapcsolatos elvárásainak.

Miután tavaly csapattársa, Lando Norris összesítésben "legyőzte" Ricciardót, az ausztrál szezonja 2022-ben is rosszul kezdődött. Mindössze 11 pontja van Norris 48 pontjához képest a szezon első hét futamát követően. Ricciardo gondjai Monacóban is folytatódtak, ahol a 12. helyen végzett, míg Norris a hatodik lett, annak ellenére, hogy az előző héten mandulagyulladásban szenvedett.
Brown a közelmúltban azt mondta a Sky Sports F1-nek, hogy Ricciardo teljesítménye sem a csapat, sem a pilóta elvárásait nem váltotta be. Jenson Buttont meglepte ezt a nyilvános kirohanása a csapatfőnöknek, hiszen nem gyakran hallhatjuk, ahogy ilyen módon kritizálja egy-egy vezető a saját pilótáját.

Button "meglepődött" Brown nyilatkozatán

- jelentette ki Button a Sky Sports F1-es műsorában, az Any Given Mondayben.

- mondta a brit, finoman jeleve, hogy az extra nyomás amit Ricciardóra helyeznek nem feltétlen fog segíteni az ausztrálnak a koncentrációja javításában.

Ricciardo összetörte a McLarent Monacóban a második szabadedzés közben, amivel biztosan nem nyerte el Zak Brown tetszését Forrás: AFP

Zak Brown kőkemény az üzleti életben és a Forma-1 sem kivétel ezalól. Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Lehetséges, hogy Ricciardo szerződését idő előtt felbontják?
Ricciardónak szerződése van a McLarennel a jövő évre is, de

Brown utalt olyan mechanizmusokra, amelyek lehetővé tennék a megállapodás idő előtti felmondását.

Ricciardo közeli jövőjével kapcsolatos kérdésre Button így válaszolt:

- vélekedett Jenson Button, aki pontosan tisztában van azzal, hogy milyen nyomás nehezedik egy Forma-1-es pilótára, és melyek azok az íratlan szabályok amelyek pilóta és csapatfőnök között - ideális esetben- megvannak.
Forrás