Toto Wolff: Monaco ebben a formájában nem maradhat

Toto Wolff
Toto Wolff, Team Principal & CEO Mercedes AMG Petronas Formula One Team, portrait during the Formula 1 Winter Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya on February 24, 2022 in Barcelona, Spain. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto) (Photo by Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
Miután Lewis Hamiltont a Monacói Nagydíj feléig feltartotta - a szándékosan lassan autózó - Fernando Alonso, Toto Wolff úgy gondolja, hogy ideje változtatni a pálya elrendezésén a szervezőknek. Az osztrák szakember azonban tanácstalan azt illetően, hogy hogyan is lehetne egy új vonalvezetést kidolgozni a szűk utcákon.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint ideje megfontolni a monacói utcai versenypálya vonalvezetésének a megváltoztatását egy olyan futam után, amelyen fájdalmasan nyilvánvaló volt az előzési lehetőségek hiánya.
Lewis Hamilton a verseny jelentős részében a Fernando Alonso által vezetett bolyban ragadt, ráadásul a spanyol öt másodperccel lassabban köröket futott, mint az előtte haladók, hogy kímélje az abroncsait.

- fogalmazott élesen Wolff a hétvégi futamot követően.

"A másik tanulsága a hétvégének, hogy Monacóban tényleg a megszerzett rajtpozíció a legfontosabb. Öt másodperccel lassabban autózni olyan, mintha átülnél egy Forma-2-es autóba."

Wolffnak egyelőre nincs ötlete az alternatív pályarajzot illetően
A monacói pálya a Nouvelle Chicane 1986-os üzembe helyezése óta nagyrészt változatlan maradt. Régóta ismert tény, hogy rendkívül nehéz itt előzni, még akkor is, amikor az F1-es autók jóval kisebbek voltak, mint a jelenlegi 2022-es modellek.

Veszélybe kerülhet az ikonikus Monacói Nagydíj jövője, miután a nagyobb, 2022-es F1-es versenyautókkal lehetetlen az utcai pályán előzni Forrás: AFP/Christian Bruna

Úgy tűnik, hogy a monacói szűk, kanyargós utcák által szabott határok megnehezítik az alternatív vonalvezetés megtalálását, és Wolff is elismerte, hogy tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy milyen változtatásokat lehetne eszközölni.
A Mercedes csapatfőnöke nem véletlenül időzítette mostanra a monacói helyszínnel kapcsolatos kritikáját. Az F1 épp azon dolgozik, hogy megállapodás szülessen a Monacói Nagydíj naptárban maradásáról, mivel a jelenlegi szerződése ezzel a futammal lejárt a helyszínnek.

- gondolkozott hangosan az osztrák szakember.
Forrás