Társoldalunk:

Leclerc-nek nagyon fájnak a Ferrari baklövései

2022.05.29. 19:06

Mérges, amiért stratégiai tévedésekből kifolyólag rengeteg pontot vesztettek olyankor, amikor nagyon jól ment az autó. Kezd hozzászokni ahhoz, hogy Monacóban rendszeresen csalódás éri.

Nem szabadult meg monacói démonaitól Charles Leclerc, aki hiába indult az élről és vezette a mezőny a táv első harmadában a hercegségben, csak a 4. helyen ért célba, miután a Ferrari rosszul időzítette a kerékcseréjét a száraz pályás gumira váltásnál. Mivel csapattársa egyből azokat kapta meg és kihagyta az intermediate gumis etapot, Carlos Sainz mindenképp lehagyta volna, de a Red Bullok vártak még egy kört a kerékcserével, és a bemelegedett gumin ők is átugrották.

Hazai környezetben eddig hihetetlenül peches a monacói pilóta, hiszen 2017 óta átok ül rajta, az F2-ben és az F1-ben minden versenyén kiesett itt, és a Ferrari baklövése is illik a sorba.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Christian Bruna

„A cserbenhagyás nem megfelelő kifejezés" – mondta az interjúzónában.

Hibák előfordulnak, ma viszont túl sok hibát követtünk el.„Ilyen körülmények között a csapatra kell hagyatkoznunk, mert ők látják a többieket, hogy mi a helyzet az intermediate, a száraz pályás gumikkal, én nem. Kérdezték, hogy átváltanék-e az intermediate gumiról száraz pályásra, amire mondtam, hogy igen, csak később. Nem értem, miért döntöttek úgy, hogy hamarabb álljak ki. Sokat hibáztunk, ez nem fér bele."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Kezdek hozzászokni, hogy itthon mindig csalódás ér.

„Nem csinálthatunk ilyet, főleg nem olyankor, amikor erős a tempónk. Az ilyen lehetőségeket ki kellene használni, nem veszíthetünk ennyi pontot. Nem a második, hanem a negyedik helyre csúsztunk a két hiba miatt. Ez nagyon fájdalmas."

A közvetítésben hallhattuk, mennyire dühös volt, amikor másodjára behívták a depóba, és a zavarban érezte, hogy ebből baj lesz.

„Az utolsó üzenet nem volt egyértelmű. Közölték, hogy menjek be a bokszba, aztán azt, hogy maradjak a pályán, ekkor viszont már bokszutcában jártam. Ordítottam, mert semmit sem tehettem, és tudtam, hogy tönkrement a futamom" – mondta.

Max Verstappen sem élete versenyét futotta, de a bajnoki tabellán 3 ponttal növelte előnyét Leclerc-rel szemben. Megszóltalt a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is.

Teljesen megértem Charles csalódottságát.– nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Az 1. helyről a 4-re esett vissza, egyértelmű, hogy valahol rossz döntést hoztunk. Ezt át kell tekintetünk, meg is fogjuk tenni. Azt hiszem, alábecsültük az intermediate gumikban rejlő tempót."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK