Társoldalunk:
Hírlevél

A McLaren szerződést bonthat a gyengén teljesítő Ricciardóval?

2022.05.28. 14:55

Daniel Ricciardo nem veszi magára Zak Brown megjegyzését, miszerint nem hozza a várt eredményeket. Az ausztrál pilóta biztos benne, hogy kitölti a 2023-ig szóló szerződését, ám a McLaren Racing vezérigazgatója arra utalhatott, hogy vannak záradékok, amelyek lehetővé teszik annak idő előtti felbontását.

Daniel Ricciardónak a tavaly után ez az éve sem úgy alakul, ahogyan eltervezte. A 32 éves versenyző eddig mindössze egy futamon szerzett pontot, és ismét alulmarad Lando Norrisszal szemben. Legutóbb ráadásul összetörte az autóját a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, ami szintén nem tett jót a megítélésének.

Monacói balesetével tovább tart Ricciardo vesszőfutása

Ricciardo halovány szereplése nyilvánvalóan csapata vezetésének is feltűnt, és Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója nem is hagyta szó nélkül mindezt. Az amerikai üzletember kijelentette, hogy az ausztrál pilóta nem hozza a mindkét fél által elvárt eredményeket. Az érintett már korábban is reagált ezekre a kritikákra, de az FIA sajtótájékoztatóján ismét válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre.

Nos, ez [az állítás] nem valótlan, nagyon is van igazságtartalma – nyilatkozta. – Először is, ezeket a megjegyzéseket nem veszem magamra. A bőröm napbarnított, szép és egyben vastag. Senki sem lesz szigorúbb velem szemben, mint én magam, és tudom, hogy nem akarok a 10-12. helyekért versenyezni. Még mindig hiszek abban, hogy az élmezőnyben lehetek, és oda tartozom. Időnként egy kicsit nagyobb próbatételt jelentett, hogy megpróbáljak feljebb jutni, és a lehető legtöbbet kihozni magamból ebben az autóban. A csapat is ezt akarja, én is, szóval dolgozunk rajta.”

Ricciardo szerződése 2023 végén jár le, ám ha teljesítménye nem javul, a McLaren aligha akarja sokáig a soraiban tudni őt. A nyolcszoros futamgyőztes azonban leszögezte, hogy a megállapodás három idényre szól. „Ez egy hároméves [szerződés], szóval 2023 végéig [tart], fogalmazzunk így” – mondta, miután egy kicsit összekavarodott az évekkel, elmondása szerint a koronavírus-járvány miatt.

Ugyanakkor nem biztos, hogy a McLarennél úgy gondolják, hogy Ricciardónak feltétlenül ki kell töltenie a szerződését. Olyannyira, hogy Brown szavaiból arra lehet következtetni, hogy vannak bizonyos záradékok, amelyek lehetővé teszik, hogy a felek idő előtt búcsút intsenek egymásnak.

Nem akarok belemenni a szerződés [részleteibe], de vannak olyan mechanizmusok, amelyekkel elkötelezzük magunkat egymás iránt, és vannak, amelyekkel nemfogalmazott titokzatosan az amerikai üzletember. – Erről beszéltem Daniellel. Nem kaptuk meg azokat az eredményeket, amiket mindketten reméltünk, de mindketten továbbra is hajtani fogunk. Úgy vélem, [tavaly] Monzában megmutatta, hogy képes futamokat nyerni. Nekünk is fejlesztenünk kell a versenyautónkat, amely nem képes győzni, ezzel együtt szeretnénk őt előrébb látni a rajtrácson. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mit akar csinálni. Aztán majd a tesztprogramunk is felfut, de nem sietünk.” 

Nem kizárt, hogy Ricciardo szerződése komoly veszélyben vanForrás: AFP/Andrej Isakovic

Ricciardo egyik lehetséges utódja a McLaren IndyCar-pilótája, Pato O’Ward lehet, aki nemrég töltötte be 23. életévét, így már nincs sok ideje a bemutatkozásra, ha érdemi F1-es karriert szeretne. A mexikói versenyző tavaly lehetőséget kapott a fiatalok számára megrendezett abu-dzabi teszten, és Brown elmondta, bár az amerikai versenysorozat menetrendje rendkívül zsúfolt, de valószínű, hogy az év végéhez közeledve újabb esélyt fog kapni. Hogy mindez azt jelenti, hogy beültetik valamelyik szabadedzésre, vagy csak újabb teszten vesz részt, arra az 50 esztendős üzletember nem tért ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK