Vágólapra másolva!
Max Verstappen és Sergio Pérez szerint is egyértelmű, hogy a Ferrari jobban áll, mint a Red Bull a Monacói Nagydíj pénteki napja után. Utóbbi kijelentette, nem számítottak ekkora különbségre.

A Monacói Nagydíj előtt számítani lehetett arra, hogy a hercegségben a Ferrari lesz a favorit. Mindez egyelőre beigazolódni látszik, hiszen bár az első szabadedzés még szoros volt, a másodikon Charles Leclerc 379 ezredet adott Sergio Péreznek és további 68-at Max Verstappennek.

Verstappen egész nap szenvedett Forrás: Getty Images/Eric Alonso/Eric Alonso

A holland pilóta kifejezetten szenvedett a nap folyamán, érezhető volt, hogy nem tökéletes az autója. A legtöbbet a Saint Devote-kanyarra panaszkodott, hogy nem tudja bevenni, a leintés után pedig elmondta, valóban nem érezte jól magát a kocsiban.

Meg kell vizsgálnunk néhány dolgot az autó viselkedését illetően

– nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Az első szabadedzésen kicsit elégedettebb voltam, mint a másodikon. Ha jobb az autó egyensúlya, akkor nyilvánvalóan jobban lehet támadni [a kanyarokat], és a kör is jobb lesz. Egyértelmű, hogy a Ferrarihoz képest találnunk kell némi tempót. Most az a feladat, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt.”

Hozzá kell tenni, hogy a versenytempót illetően már más volt a helyzet, és Verstappen jobb köröket autózott a lágyakon, mint Leclerc. A holland versenyző elárulta, a hosszú etapot viszonylag jónak érezte, de hozzátette, „meg kell értenünk néhány dolgot”.

A monacói hétvége abból a szempontból is érdekes, hogy az idei autók hogyan viselkednek a hercegség utcáin. Több csapatnál is visszatért a pattogás, ám Verstappen nem tartja tragikusnak a helyzetet a korábbi alkalmakhoz viszonyítva.

Érezzük az autók súlyát, a kocsik nehezebbek, és egy kicsit jobban is pattognak, mert merevebbek, de rendben van

– jelentette ki. – A látás szempontjából kicsit nehezebb. [Mindenesetre] még mindig hektikus itt vezetni.”

Pérezt a forgalom hátráltatta a hosszú etapja során Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Rose

Pérez némi meglepetésre mindkét gyakorláson csapattársa előtt végzett, de a második tréningen ő is jelentősen elmaradt Leclerc-től. A mexikói versenyző összességében nem kifejezetten elégedetlen, bár a versenyszimulációk során nem volt könnyű dolga.

Jó volt az edzés, [bár] a hosszú etap nehéznek bizonyult a forgalom miatt – kezdte. – Összességében úgy néz ki, hogy a Ferrarival szemben némileg hátrányban vagyunk, ma nagyon erősnek tűntek. Mindent ki fogunk elemezni, és meglátjuk, mit tehetünk.”

Bár azzal a Red Bullnál is számoltak előzetesen, hogy egy körön nem ők lesznek előnyben,

ekkora differenciát ők sem vártak. „Meglepődtünk – szögezte le Pérez. – Számítottunk rá, hogy hátrányban leszünk, de ekkora különbségre nem. Rengeteg munka van előttünk, és meglátjuk [hogy mi lesz]. A Q3 az, ami számít.”