Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke és Lewis Hamilton is úgy gondolja, hogy a brit pilóta hasonló tempóra volt képes, mint az élen autózók. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a célba érést veszélyeztető probléma sokba fog kerülni neki.
Lewis Hamilton érdekes színfoltja lehetett volna a Spanyol Nagydíjnak, hiszen a mezőnyből egyedüliként ő kezdett közepes gumikon. A futam azonban rémálomszerűen indult a hétszeres világbajnok számára, mivel nem sokkal a rajt után összeért Kevin Magnussen autójával, és defektet kapott, aminek következtében visszaesett a mezőny végére.
LAP 1/66
— Formula 1 (@F1) May 22, 2022
Contact between Magnussen and Hamilton
The Dane runs off into the gravel at Turn 4. The Mercedes driver has damage and limps back to the pits for repairs #SpanishGP #F1 pic.twitter.com/7mV0YAbGxF
A 37 éves pilóta a kilátástalan helyzet ellenére nem adta fel, és egészen a negyedik helyig küzdötte fel magát. Azonban miután megelőzte Carlos Sainzot, mindkét Mercedes-versenyzőnek szóltak, hogy a szokásosnál korábban vegyék le a lábukat a gázról az egyenesek végén, különben akár ki is eshetnek. Ez végül nem történt meg, de a Ferrari versenyzője visszaelőzte Hamiltont, és nem kizárt, hogy a meghibásodásnak hsszabb távú következménye is lesz.
A verseny során szivárgást észleltünk Lewis autóján, és nem tudtuk, hogy eljutunk-e a célig – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az F1 TV-nek. –A végén nagyon lassan haladtunk, de nem tudom, hogy a motor megúszta-e Nem akarunk motorcsere miatti büntetést, de versenyzők vagyunk, és próbálunk megfelelő pozícióban célba érni.”
Az idei versenyek közül messze ez alakult a legbiztatóbban a Mercedes számára, figyelembe véve a tempójukat. George Russell körökön át képes volt feltartani Max Verstappent, míg az osztrák üzletember szerint Hamilton nagyon szépen zárhatta volna a futamot, ha nincs a rajtbaleset.
„Teljes mértékben elégedettek lehetünk. Korábban kicsit a senki földjén voltunk, most viszont a pályán vertük meg a Ferrarit, és Lewis révén megvolt a tempónk a győzelemhez – jelentette ki, majd arra is kitért, hogy a kilátástalan helyzet ellenére miért tartották versenyben a hétszeres világbajnokot. – Bármi is történik, tesztelésre felhasználhatjuk [a futamot]. Ha nem tudunk harcolni a legjobb pozíciókért, akkor is tanulhatunk. Versenyzők vagyunk, soha nem adjuk fel.”
Hamiltont végül a nap versenyzőjének is megszavazták a nézők. Nem véletlen, hogy ő maga is alapvetően elégedetten nyilatkozott, és kiemelte, hogy a csapatnak is elévülhetetlen érdemei vannak ebben az eredményben.

„Nagyszerű, hogy vissza tudtam jönni – mondta a Sky Sportsnak. –Hálás vagyok a csapatnak, hogy leszegték a fejüket és pozitív visszajelzést adtak, valamint a remek munkáért, amely lehetővé tette ezt a fejlődést. Az autó fantasztikus volt, a tempóm közel volt az élen állókéhoz, ami lenyűgöző. Csak a rajt alakult balszerencsésen a defekt miatt, de nem adtam fel.”
Hamilton öröme végül nem lehetett teljes, hiszen amikor már a zsebében érezhette a negyedik pozíciót, a fülére szóltak, hogy lassítson, ami lényegében egyet jelentett Sainz elengedésével. A Mercedes versenyzője mindent megtett annak érdekében, hogy eljusson a kockás zászlóig.
Sokkal melegebb volt, mint amit az előrejelzések mondtak, és szerintem mindenki számára kemény volt ezekkel az autókkal – találgatta a hiba lehetséges okát. – Nem tudom pontosan, hogy mi történt az autóval, még nem beszéltem a csapattal, de lényegében csak félig nyomhattam a gázt. Próbáltam hűteni az autót, és rengetegszer beleemeltem az egyenesekben, hogy a motor levegőhöz jusson, és hűljön.”
Bár Hamilton nyilvánvalóan nem örült annak, ahogyan a futam vége alakult számára, összességében mégis elégedett lehet. Defektje után ugyanis ő és a csapat sem számított arra, hogy idáig fel fog zárkózni.
„Csalódott vagyok, hogy Sainzcal szemben elbuktam a pozíciót, főleg annak tudatában, hogy honnan jöttem fel – folytatta. – Több mint harminc másodperccel voltam az utolsó [előtti] mögött, a senki földjén. Szörnyű érzés, amikor az ember ennyire le van maradva, de le kell szegnie a fejét, és tovább kell mennie. Azt mondták, hogy talán a nyolcadik helyet megszerzem, ami nem különösebben jó eredmény, de azt gondoltam, hogy legalább pontokat fogok gyűjteni. Aztán a negyedik pozícióért harcoltam, aminek nagyon örülök.”
A Mercedes szemmel láthatóan sokat javult az elmúlt hétvégékhez képest, főleg a delfinezés tekintetében. Hamilton egyetért főnökével abban, hogy ha nem kerül bajba, akkor akár egy nagyon szép eredmény is kisülhetett volna a futamból.

„Van némi pattogás, de nem az egyenesben, hanem három kanyarban, de ez közel sem annyira rossz, mint korábban – szögezte le. – A srácok keményen dolgoznak, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani. Ha az elején nem lett volna gondom, ki tudja, hol végeztünk volna.”