Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton mások szabálytalansága miatt bosszús

2022.05.21. 18:29

Az egyik időmérő utáni nyilatkozatában Hamilton arról beszélt, hogy szerinte több riválisa előnybe került a gumikkal az egyik szabály megszegésével. Russell úgy érezte, még jobb eredményt is elérhetett volna.

A Mercedes az idei legjobb időmérős teljesítményét nyújtotta Barcelonában, ahol George Russellnek sikerült megelőznie az egyik Red Bullt, és Lewis Hamiltonnal együtt közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, mint a korábbi versenyeken.

„Ez volt a legtöbb, amire számíthattunk – jelentette ki Toto Wolff a Sky Sportsnak adott interjúban. – Az autónk jobb szokott lenni a futamon, mint az időmérőn, de majd meglátjuk, mire képesek a többiek."

Russell megemlítette, hogy akár ennél is jobban zárhatott volna. Nem ez volt a tökéletes időmérő.– jelentette ki. – A gumikat nem hoztam a megfelelő tartományba, és úgy éreztem, még sokkal jobb eredményt is elérhettem volna, mégis 4. lettem." A javulás ellenére Hamilton közel sem ennyire boldog, mivel szerinte többen szabálytalanságot követtek el.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Lluis Gene

„Csalódott vagyok az eredmény miatt. Pedig javultunk, ami nagyszerű. – nyilatkozta. – Az egyik előírás szerint egy bizonyos időnél nem mehetünk lassabban körbe. Alacsonyabban tarthatjuk a gumik hőmérsékletét és ezzel sok időt nyerhetünk [ha lassabban megyünk ennél], és előttem többen nem teljesítették ezt a feltételt. Pérez például 8 másodperccel lassabb volt a küszöbértéknél.

Ezzel 5 fokkal kedvezőbb volt a gumihőmérséklete, aminek az előnye meglátszott a körén.

„Én tartottam a szintidőt, mások nem. Ez bosszantó."

Ugyanakor megköszönte a csapatnak, hogy javítottak az autón és megszüntették a pattogását. Az ilyen jellegű kihágásokat vizsgálni szokták a sportfelügyelők, úgyhogy lehet, hogy a Hamilton által felvetett ügynek még lesz folytatása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK