Vágólapra másolva!
Több opció keringett a médiában arról, hogy melyik pálya helyettesíti szeptember végén a versenynaptárból kirakott Orosz Nagydíjat, de az F1 végül úgy döntött, hogy 23 helyett 22 futamot rendeznek idén.

A háború kitörése után nem sokkal törölték a Forma-1 naptárából a szeptember végére tervezett Orosz Nagydíjat, s bár hónapokon keresztül több alternatíva felmerült a verseny pótlására, a sportág vezetése úgy döntött, 23 helyett 22 futamot rendeznek idén.

Ez azt jelenti, hogy

idén nem lesz rekordhosszúságú a bajnokság,

a versenyek száma ugyanannyi lesz, mint a csúcstartó tavalyi idényben.

Pillanatkép a tavalyi Orosz Nagydíjról Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

A katari pálya a hőség veszélye és az év végi foci-vb miatt nem ugrik be az Orosz Nagydíj helyére, a második (időrendben az első) szingapúri versenyt pedig azért nem rendezik meg, mert logisztikailag nehéz lett volna megoldani a felszerelések odaszállítását egy héttel korábbra. Szóba került a Német Nagydíj is potenciális alternatívaként, ebből sem lett semmi.

Így az a különös helyzet állt elő, hogy a szeptember 11-i Olasz és az október 2-i Szingapúri Nagydíj között három hét telik el.

A Motorsport.com újságírója, Adam Cooper megemlítette, hogy a költségvetési plafon és a világszerte tapasztalható infláció miatt sem ragaszkodtak a csapatok a 23 futamos bajnoksághoz. Az újabb rekordhosszúság idényre így valószínűleg 2023-ig várni kell.