Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton nem enged orrpiercing-ügyben, ami a karrierjébe kerülhet

2022.05.08. 15:51

Újabb fejlemény a hétszeres világbajnok ékszerviselési ügyében: a brit nem elégszik meg a kétfutamos haladékkal, amit az orrkarikájának levételére kapott. Hamilton ráadásul lázadásként nemhogy csökkentené, de növelné ékszerei számát, amit az FIA akár végleges eltiltással is jutalmazhat.

A közelmúltban kijelentette a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy egy tizenhét éves szabályt ezentúl szigorúbban nézik majd, konkrétan az ékszerek viselésének betiltását és a tűzálló alsónemű viselésének kötelezését. Számos versenyző kifejtette már az utóbbi napokban, hetekben a nemtetszését a szabállyal kapcsolatban, ám egyikük sem ment olyan messzire, mint Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok Miamiba érkezése után elmondta, hogy nem ért egyet egy ilyen teljesen kisstílű határozattal, és az orrpiercingjét nem is tudná levenni egyébként sem. Az FIA versenyigazgatója, Niels Wittich ugyan péntek délután bejelentette, hogy kétfutamos haladékot adnak Hamiltonnak, amennyiben csak ezt az egyetlen ékszert viseli, ám Barcelona után már azt sem fogadják el a briten.

Lewis Hamilton a korábbi First Ladyvel, Michelle Obamával is összeölelkezett a Miami Nagydíj alattForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Mark Thompson

A miami futamon hatodik helyről rajtoló Hamilton legutóbbi nyilatkozata alapján azonban ezt a feltételt sem fogadja el, és később sem hajlandó levenni az orrpiercinget, bízva abban, hogy a FIA nem fogja mégsem eltiltani. Márpedig ez azt jelentené, hogy Monacótól kezdve komoly büntetésre, akár hétvégéktől való eltiltásra is számíthat a hétszeres világbajnok. A brit ráadásul azzal tetézte lázadását, hogy a testékszere mellett négy órát is fel fog venni versenyzés közben.

Ha most haladékot kaptam, akkor akár az év végéig is megkaphatom. Ha már egyszer a jegygyűrű megengedett, akkor legközelebb négy karórát is fel fogok venni. Tizenhat éve viselek ékszereket – fejtegette tovább Hamilton –, akkor miért pont most lett ebből probléma? Régebben nem volt fontos a pilóták biztonsága?"

Ahogy korábban Hamilton is kapcsolatot próbált teremteni az FIA elnökével, hogy vele beszélje meg a problémáját, úgy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is azt gondolja, Mohammed bin Szulajmmal kellene egyeztetnie a pilótájának.

„Úgy gondolom, hogy párbeszédre van szükség Lewis és Mohammed között" – mondta Wolff. – Nyilvánvaló, hogy a szabályozás célja a sofőrök védelme; másrészt viszont meg kell őriznünk a sokszínűség lehetőségét, valamint a kifejezési és önkifejezési eszközöket. Tudjuk, hogy ez fontos Lewis számára, így biztos vagyok benne, hogy jó megoldást fognak találni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK