Sainz az utolsó pillanatban fordító Real Madridról venne példát balesete után

Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Miami Nagydíj 2022, péntek, baleset
Ferrari's Spanish driver Carlos Sainz crashes during the second practice session of the Miami Formula One Grand Prix at the Miami International Autodrome in Miami Gardens, Florida, on May 6, 2022. (Photo by CHANDAN KHANNA / AFP)
Vágólapra másolva!
Carlos Sainz elárulta, hogy az idei Ferrari okoz még neki meglepetéseket, és egy tiszta hétvégére lenne szüksége. A 27 éves pilóta kedvenc futballcsapatát, a Real Madridot hozta fel példaként: a spanyol együttes a héten hihetetlen körülmények között jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ő pedig ebből is próbál erőt meríteni.

A viszonylag jó kezdés után az utolsó két futamhétvége rémálomszerűen alakult Carlos Sainznak, hiszen csupán öt pontot tudott szerezni, azt is a sprintfutamnak köszönhette. A spanyol pilóta Miamiban sem kezdett jól, hiszen a második szabadedzésen a 13-14-es kanyarban összetörte a Ferrarit, amivel több szempontból is megnehezítette saját maga, illetve csapata dolgát.

Sainz összetörte a Ferrarit a második szabadedzésen

A Ferrari versenyzője zsinórban a harmadik hétvégén követett el súlyos hibát, ráadásul ebből kétszer az autója is bánta a történteket. Sainznak nem ez az első nehéz időszaka a Ferrarinál, hiszen tavaly előfordult, hogy négy hétvégéből háromszor is a falban végezte, de sikerült felállnia, és végül csapattársát, Charles Leclerc-t, valamint az idény kétharmadáig remeklő Lando Norrist is megelőzte az összetettben. Éppen ezért most sem esett kétségbe, bár azt elismerte, hogy az F1-75-össel továbbra sem barátkozott meg teljesen.

Én vagyok a leginkább elégedetlen az előző két balesetemmel, és én vagyok az első, aki kielemzi, és megpróbálja levonni belőlük a következtetéseket

nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Emlékszem, tavaly is átmentem egy hasonló időszakon, amikor volt néhány bukásom [egymás után], és rögtön utána jött a legjobb sorozatom az F1-ben, úgyhogy tudom, hogyan kell ebből kilábalni. Még mindig sokat tanulok erről az autóról, nem fogok hazudni, továbbra is meg tud lepni. Még mindig van, amit nem tudok irányítani, ami meglep. Amint felülkerekedem ezeken, és megtanulom őket, szerintem, ahogyan most is láthattátok, bármelyik pályán gyors tudok lenni.”

Sainz egyébként vezetett, amikor elvesztette az irányítást az autója felett, vagyis azt valóban nem lehet kijelenteni, hogy lassú lett volna. A 27 éves versenyző ezt mindenképpen pozitívumként értékeli, és hozzátette, a becsapódás során lehetett volna szerencsésebb.

A tempó még mindig megvan, elég gyors vagyok a pályán – folytatta. – Csak nyilvánvalóan csalódott vagyok, mert az ember nem így akarja elkezdeni a hétvégét, hogy pluszmunkát ad a szerelőknek. Valószínűleg a lehető legrosszabb helyen találtam el a falat, ahol nem volt Tecpro, és közvetlenül a betonfalnak ütköztem, ami még azzal a sebességgel is durva érzés volt, amivel akkor mentem. S

zóval az autó megsérült, mindenkinek kicsit keménnyé tettem a péntek estéjét, ami nem ideális.”

Ami a baleset okait illeti, Sainz szerint a gumik játszották a főszerepet, és úgy véli, az abroncsoknak nem tett jót a hőség. A spanyol versenyző úgy érzi, túlmelegítette a gumikat, és ez vezetett ahhoz, hogy elveszítette a kocsit. Hozzátette, hogy ebből a szempontból a futam is trükkösnek ígérkezik, a tempója mindenesetre megvan.

Sainz a túlmelegedett gumikat okolja balesetéért Forrás: AFP/Chandan Khanna

Sainz már most 48 pontos lemaradásnál tart Leclerc-rel szemben, és többen is felvetették, hogy be kéne őt állítani a monacói versenyző mögé. Ebből a szempontból nem tűnik rózsásnak a helyzete, de ő kedvenc csapata, a Real Madrid e heti példájából igyekszik erőt meríteni. Mint ismert, a spanyol együttes szerdán úgy jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjéből, hogy a 90. percig összesítésben kétgólos hátrányban volt a Manchester Cityvel szemben, de kevesebb mint két perc leforgása alatt megfordította a meccset, és kiegyenlítette a párharcot, majd a hosszabbításban bejutott a fináléba.

Szerintem inkább a tiszta hétvégéről van szó, mint bármi másról – vélekedett Sainz. – Ami a nyers tempót illeti, az előző két versenyen gyorsabb voltam, mint az első kettőn, az eredmények viszont rosszabbak lettek, mint korábban. Imolában elég szerencsétlen helyzetbe is kerültem, úgyhogy rajtam kívül álló dolgok is történnek. Azonban tizenkilenc futam hátravan, és ahogyan a Real is megmutatta, a sportban percek alatt minden megváltozhat. Még mindig pozitívan állok hozzá, és csak egy tiszta hétvégére van szükségem, hogy beinduljanak a dolgok.”